Az egyik kereskedelmi csatorna nemrég – meghívott szakértők
közreműködésével – a prostitúció témáját elemezte. A műsorvezető
kitűnően vezette a műsort. Az igazi baj azonban az, hogy a kulturális
alap, amelynek formálásában sajnos döntő szerepük volt az egyházaknak,
évszázadokra tönkretette a nyugati társadalmak gondolkodását.


Az emberi kapcsolatok legtermészetesebb és legszebb megnyilvánulását, a szexuális aktust, egy tisztátalan, bűnös vágyaktól vezérelt cselekménnyé degradálta, és csak a vallások által megszabott szabályok figyelembevételével fogadta el – gyermeknemzés, nem pedig örömszerzés céljából. Ez főleg a katolikus egyház dogmája volt, s mindössze a huszadik század közepe táján fogadták el, hogy az is rendben van, ha a közösülés az egymást szerető házastársak örömét szolgálja. (Persze házasságon kívül halálos bűn.)
Észre sem vesszük, hogy a mai napig ránk is milyen romboló hatása volt ennek az agymosásnak. Az emberi test harmonikus egész. Az ondó nem szennyezi a női testet, mint ahogy a gyermeket szülő anya vére sem piszkol be semmit! Eltorzult, beteg gondolkodásunkat tükrözi, amikor az örömszerzés aktusát tisztátalan, ráadásul csak a nőt megalázó cselekménynek tekintjük. A műsor pedig nagyrészt ezt a szemléletet tükrözte. 
A színjátszás is örömet nyújt, de senkinek sem jutna eszébe, hogy lenézze azokat, akik pénzért űzik a mesterséget. A masszázs is általában jólesik alanyának, de ha netán orgazmust is eredményez, kurva lesz a maszszőz?
A szexuális örömszerzés egyidős az emberiséggel. Császárok, királyok, cárok és cárnők, de a nyugati társadalmak kiemelkedő személyiségei is díjazzák és tisztelik a legjobbakat – ebben a műfajban is, mind a mai napig.
Nálunk legális ez a foglalkozás, ezért hasonlóan a színészek, előadóművészek és egyéb szolgáltatások ügynökeihez, sokan foglalkoznak ennek menedzserélésével. Szakértelmükért megegyezés szerinti jutalékot kapnak ügyfeleiktől, akik maguk nem elég ügyesek fellépési lehetőségeket, klienseket találni. Megmagyarázhatatlan (vagy magyar?) logikával, a szexuális örömszerzés „ügynökeit” striciknek nevezzük, s tevékenységüket bezárással sújtható bűncselekménynek minősítjük, törvényhozási szürkeállományunk legnagyobb dicsőségére!
Az kétségtelen, hogy a rossz törvények miatt különféle bűncselekmények is kapcsolódnak a legális prostitúcióhoz, de ez aligha lenne elegendő indok egy fejlettebb demokráciában ahhoz, hogy összes ügynök-menedzserét bűnözőnek nyilvánítsuk!


Schedel Andor, Budapest

Már előfizethet a Vasárnapi Hírekre, kattintson!