Kedves Naplóm!

Nem látják az eldurvult hétköznapokat és a megcsúfolt ünnepeket. Akiket már nem érint a gazdasági válság, a terrorizmus, az influenzajárvány, akiket már nem dühítenek a végkielégítések, az ígérgetések és a szép lassan terjedő hétköznapi fasizmus.
Akik talán nem örülnének, hogy ebben és most kell élniük. Akik már megéltek ilyeneket és hasonlókat, akik talán hittek abban, hogy ezeket nem lehet még egyszer megélni.
Ezen a hétvégén mi, „szerencsés” élők lelkiismeret-furdalásunk virágait helyezzük el a temetőben szeretteink sírjain. Már ha eljutunk odáig. Mint mindig, amikor egy napra terjed ki a szeretet és az emlékezés, a temetők megközelíthetetlenné válnak, mert sokan hiszik úgy, hogy csak ekkor érvényes az emlékezés, csak ezen a napon.
Pedig emlékezni mindig lehet.
Talán békésebb lenne a világ körülöttünk, ha gyakrabban gondolnánk azokra, akik itt voltak velünk, Itt voltak, és talán itt vannak bennünk, amíg emlékezünk. Amíg eszünkbe jutnak, de nem csak az év egyetlen napján.
Mindenkinek vannak halottai. Szegénynek, gazdagnak egyaránt, és nem lehet megúszni az életet, hiszen minden születés egyben egy halál is.
De azért olyan jó és szép lenne a két pont közötti szakaszt – amelyet közös megegyezéssel életnek hívunk – valahogy normálisan, békében eltölteni.
Szóval remélem, ez a hétvége csendben és békésen telik el. Akik már előrementek, megérdemlik, és akik még itt vagyunk, talán nem mindegy, hogy jó vagy rossz emléket hagyunk magunk után…

Gálvölgyi János

Már előfizethet a Vasárnapi Hírekre, kattintson!