Nagyot mondásban Orbánnak immár nincs vetélytársa, s kétségtelenül
pompás érzéke van a dramatizálásra. Más kérdés, hogy ez hol bejön neki,
hol nem: a – gyaníthatóan valamelyik nyugati kampánytól megihletett –
„rosszabbul élünk” plakát túlzása, pontosabban hazai valótlansága
történetesen visszaütött rá, alighanem volt is szerepe a választási
kudarcában.
De kedvét bizonyosan nem szegte, példa rá a legfrissebb orbániáda, amely a brüsszeli járdán hangzott el: a Fidesznek fel kell készülnie arra, hogy a jövő tavasszal Magyarország gazdasági vészhelyzettel találja magát szemben – mondta az újságíróknak a pártelnök. S a tőle megszokott reflexszel varrta a kormány nyakába a fenyegető „vészhelyzetet”, mivel a megszorító jellegű Bajnai-csomag „nem kezeli, hanem mélyíti” az ország gazdasági válságát. Ebben már nincs semmi új, hiszen Orbán köti az ebet a karóhoz: régóta hajtogatja, hogy pokolba a stabilizációval, élénkítsék a gazdaságot, kerül, amibe kerül (mármint újabb egyensúlyvesztésbe).
De ez a „vészhelyzet” ez tagadhatatlanul új fogás, viszont éppenséggel arra a fiaskónak bizonyult „roszszabbul élünk” plakátra hasonlít. Azzal a – kampányszempontból persze el nem hanyagolható – különbséggel, hogy amennyiben mégsem jön be, senki sem fogja számon kérni (a hozzánk hasonló makacs „orbánozókon” kívül). Vagyis tét nélküli vabank ez a javából, csak „dupla”, mert a „semmire” hiába is fogunk emlékeztetni. Amikor a gazdaság elkezd javulni, bármily lassan is, a kasszandrák elhalkulnak, s a pártelnök szóvivői kommandója nyilván gúnyosan megmosolyogná az emlékezni merőket (amire sajtónk állapotát látva, amúgy sem kell komolyan számítaniuk).
Márpedig a gazdasági elemzők nem a vészhelyzetre, hanem a kilábalásra teszik tétjüket, sőt a tekintélyes külföldi intézmények sora számít arra, hogy Magyarország – pontosan a kényszerű stabilizációs lépések következtében – jó eséllyel a leggyorsabban lábalhat ki térségünkben a válságból. Sejtésem szerint tudja ezt Orbán is, de mennyire, talán ezért is dramatizált, festette az ördögöt a falra. Mivel a felmérések szerint megint (amint 1998-ban is) ő lehet a baloldali kormány stabilizációs bátorságának haszonélvezője, ravasz taktikusként az utolsó percig ostorozza azt, ami aztán – kedvezőbb gazdasági helyzet – az ölébe hullik. S lefogadhatjuk, hogy szavának buzgó vivői már a remélt választási győzelem másnapján neki fogják tulajdonítani a „vészhelyzet” elkerülését.
Elorozva Bajnaitól, akin ráadásul most is elhelyezett egy – sportszerűtlen – mélyütést: „Egy olyan ember áll Magyarország élén, akinek az ország nem fontos. Távozni is fog, amikor lejár ennek a kormánynak a mandátuma, nem is akar részt vállalni Magyarország közös ügyeinek intézésében”. Különös felfogása ez a kampányszempontokat tudatosan mellőző – és minden jel szerint eredményes (Orbán hasznát is biztosító) – válságkezelésnek. Szóval Bajnainak nem fontos az ország, csakis Orbánnak, aki nem látott olyan stabilizációs intézkedést, amelyet ne tudott volna támadni, lehetőleg nagyot mondva. Érdekes, hogy a – remélhetően már mögöttünk lévő – valóságos vészhelyzetben képtelen volt felfedezni ama „közös ügyeinket”. Ennyire volt fontos az ország – neki.
Avar János
Már előfizethet a Vasárnapi Hírekre, kattintson!