A köszönés mint mondatszó
Vajon mondat a köszönés, vagy csupán egy egyszerű szó? Nos, a köszönésformák legnagyobb részét be lehet sorolni a Kelemen József által vizsgált mondatszók osztályába. Kelemen tagolatlan mondatszónak (röviden mondatszónak) olyan szót nevez, „amelynek jellemző tulajdonsága az, hogy kizárólag, vagy elsősorban egyszavas tagolatlan mondatként, vagy egyszavas tagolatlan tagmondatként, esetleg több szavas „egytagú”, „monorém” mondat vagy tagmondat fő szavaként (a kötőszók, határozószók, „módosító” szavak leválasztása után megmaradó „mondatmag”’-ként) használjuk”. A mondat fogalmába itt természetesen beleértendő a tagolatlan (egytagú, egyfőtagú) mondat is. Egyes cifrább, hosszabb köszönéstípusban elkülöníthető az alany és az állítmány, valamint az alanyi és az állítmányi rész, pl. Adjon Isten jó napot! vagy Szép jó napot kívánok! De a köszönések nagyobbik része megfelel a mondatszó kritériumainak. Ez a kategória szófaji kategória. A mondatszókra jellemző, hogy általában egyszavas mondatként, összetett mondat tagmondataként szerepelnek a szövegben.
A köszönések túlnyomó része tehát olyan szó, amelyet elsősorban tagolatlan mondatként vagy tagmondatként használunk. Sajátos átmenetet alkot a szó és a mondat között, és mondattanilag sajátos típusú a mondatok között, egyik oldalról nézve szó, a másikról nézve mondat.
A mondatszók tipizálása során Kelemen a kifejező érték alapján a köszönéseket az elkülönületlen mondatszók csoportjába osztja. E szempontok szerint ugyanis megkülönböztet érzelemkifejező (pl.: ah!, aj!, ej!, tyű!, juj), akaratkifejező (pl. csitt!, pszt!), mutató (pl.: lám!, nini!, íme!, ha!) és az érzékeléssel, a szemlélettel, a gondolati tartalom kifejezésével kapcsolatos mondatszókat. Ez utóbbi kategórián belül külön taglalja a hangutánzó, hangulatfestő (pl.: bim-bam!, bumm!, kukurikú!, vau!, zsupsz, ham-ham), a gondolatmenet lefolyására vonatkozó (pl.: hm!, aha!, apropó!) és a párbeszéd összefüggésére támaszkodó, azaz kérdő (pl.: He!, Na!, No!, Ugye?), felelő (pl.: Igen., Nem., Kérem., Kérlek), illetve értékelő (pl.: Lárifári!) mondatszókat. Mindezeken kívülinek, az érzelemkifejezés, az akaratkifejezés és a gondolatközlés szempontjából elkülönületlen mondatszónak tartja a köszönésformákat (a gyermekversek verskezdő mondatszavaival – pl.: Egyedem-begyedem, Ec-pec! – és az imazáró ámennel egyetemben), megjegyezve, hogy „ez az elkülönületlenség, differenciálatlanság eredeti állapot is, másodlagos fejlemény is lehet”.
Kiss Róbert Richard
Már előfizethet a Vasárnapi Hírekre, kattintson!