Az emírségekbeli évzáró F-1-es viadalon ma lesz az időmérő, holnap a
verseny, így lapzárta előtt legfeljebb csak találgathatunk a
végeredményt illetően, bár kiindulásai alapnak ott van a tegnapi két
szabadedzés.

Ahol is a finn Heikki Kovalainen (képünkön, McLaren-Mercedes) érte el tegnap a legjobb időt a Forma-1-es autós gyorsasági-világbajnokság utolsó versenyének második szabadedzésén, a debütáló Abu-Dzabi Nagydíjon. A második helyen csapattársa, a vb-címvédő brit Lewis Hamilton végzett, míg a harmadik az idén már világbajnok, szintén brit Jenson Button (Brawn GP) lett. Az első szabadedzésen kissé másképp alakult a sorrend, hiszen Hamilton és Button mögött a német Sebastian Vettel (Red Bull)  érkezett be harmadikként.
A sivatagba épített létesítmény igazi remekmű, több olyan megoldással, amely más pályákon nem tapasztalható. Az 5,5 km hosszú aszfaltcsík egyik legkülönlegesebb pontján a versenyzők az ötcsillagos YAS Hotel alatt haladnak át. Szintén kuriózum, hogy – a többi pályánál lényegesen hosszabb – boxutcába bevezető szakasz a célegyenes alatt is átvisz. Ez a Forma–1-es ring mondhatja magáénak a leg-hosszabb, 1,2 km-es egyenest, de a szervezők külön büszkék arra is, hogy valamennyi néző fedett lelátók alól szemlélheti a versenyt.A vasárnapi futam különleges lesz azért is, mert helyi idő szerint 17 órakor még világosban kezdődik, és sötétben ér véget. A reflektorokat menet közben kapcsolják majd fel.

Már előfizethet a Vasárnapi Hírekre, kattintson!