Nemcsak a szegények lopják az áramot

A felderítés statisztikai adatai szerint ezeken a helyeken fordul elő legnagyobb számban áramlopás. A másik hasonlóság pedig az, hogy az ilyen lopások költségeit a legális  áramfogyasztó többség fizeti meg. Vélhetően például a most november 1-jétől életbe lépett 1,3 és 6,2 százalék közötti áramáremelésben. Persze nem így közvetlenül, nyíltan kimondva…

– Alapvetően két típusát különböztethetjük meg az áramlopásnak – magyarázza lapunk kérdésére Boros Norbert, az Elmű szóvivője –, az egyik a durva, szemet szúró, gyakran baleset- és életveszélyes szociális áramlopás, amely általában szegény falvak, úgynevezett hátrányos helyzetű közösségeiben elterjedt. Ilyenkor egyszerűen a távvezetékről egy fémdróttal levezetik az áramot, ami gyakran már azelőtt súlyos balesetet okoz, hogy magát a lopást felfedeznénk.

A szóvivő szerint a másik módszer a jómódúak áramlopása. Ehhez  általában közel százezer forint értékű „berendezésre” van szükség, és leggyakrabban nagyméretű úszómedencés, szaunás családi házak rezsijének csökkentésére vagy nagy fogyasztású műhelyek, pizzériák, gyrossütők költségeinek csökkentésére szolgál. Ráadásul ehhez gyakran „szakembert” vesznek igénybe. Közbevetésünkre, miszerint ezek a „szakemberek” nemritkán maguk az áramszolgáltatók dolgozói, Boros Norbert azt mondta: az ilyen eseteknek a belső ellenőrzéssel igyekeznek elejét venni, de szerinte a legnagyobb nehézséget az okozza az áramlopás elleni küzdelemben, hogy ijesztően nagy a „társadalmi elfogadottsága”:
– A fogyasztók többségében még ma sem tudatosul, hogy aki áramot lop, az minden fizető fogyasztótól lop. Ugyanakkor Boros Norbert cáfolta információnkat, miszerint létezik az áram árának egy nem nyilvános képlete, amelyben a lopás okozta károk is szerepelnek és azokat száz százalékban a fizető fogyasztókra terhelik.
– Az áram árában nem szerepel a lopás okozta veszteség, de az tény, hogy az így eltűnő pénz nagyon hiányzik a közvilágítás, a viharkárok elhárításának vagy például a rozsdás villanyoszlopok újrafestésének költségeiből – így a szóvivő, aki szerint a hazai jogrend sem kedvez az áramtolvajok elleni fellépésnek: – Nem nagyon ismerek olyan országot, ahol bizonyos mértékig, nálunk húszezer forintig, büntetlenül lehet lopni. Németországban aki áramvezetéket vagy ehhez kapcsolódó berendezést „megbabrál”, az nem csak áramlopásért, de közüzem megzavarásáért is felel a törvény előtt. Talán ennek következménye, hogy ma Magyarországon például büntetlenül lehet az interneten hirdetni áramlopáshoz használható eszközöket, és nem ciki áramlopásért elítélt emberek mellett kampányolni.
Talán ennek a lehetetlen jogi környezetnek a következménye, hogy bár az Elmű-szóvivő szerint jó és hatékony az együttműködésük a rendőrséggel, egy kívülállónak mégis az az érzése támadhat: mintha reménytelennek éreznék a hatóságok a küzdelmet. A Vasárnapi Hírek megkeresésére csak egy írásos választ kaptunk, bár jeleztük, szívesen beszélnénk egy áramlopások felderítésében járatos nyomozóval vagy rendőri vezetővel is. Az ORFK sajtóirodája mindazonáltal az alábbiak közlésére szorítkozott: „Elsősorban és jellemzően a szolgáltatóknak van lehetőségük az áramvételhez kapcsolódó szabálytalanságot észlelni.
Ismereteink szerint az óraleolvasó fedezi fel az áramlopást a fogyasztónál, de kifejezetten jogsértés feltárását célzó akciókat is szoktak szervezni, melyek során a speciális szaktudással rendelkező műszaki ellenőröket – felkérés alapján – rendőrök is kísérik. Tekintettel a fentiekre az esetek többségében a szolgáltatók feljelentése alapján indul a rendőrségen eljárás lopás bűncselekmény gyanúja miatt.”
Magyarán: egy áramtolvajnak legfeljebb akkor van esélye lebukni, ha a szolgáltató észleli és jelzi a lopást a hatóságnak. Megelőző, felderítő munka ezek fényében, úgy tűnik, nem zajlik a rendőrségnél, annak ellenére sem, hogy információink szerint gyakran jól behatárolhatók azok a gyakran áramszolgáltatónál dolgozó nagyüzemi áramtolvajok, akik nem egyszer bűn- és maffiaszervezetre jellemző szervezettséggel és nagyságrendben teszik lehetővé jó pénzért a fogyasztók számára az áramlopást.
Minderről meg szerettük volna kérdezni az E.on Magyarország szóvivőjét, Kutas Istvánt is, aki többszöri érdeklődésünk és üzenetünk után még egy nemleges válaszra sem méltatott. Pedig éppen az általa képviselt cég volt az, amelyik a többiekhez képest irreálisan magas 6,2 százalékkal emelte november elsejétől az áram fogyasztói árát (ÉMÁSZ: 1.3, Elmű: 2,4, Démász: 3,9 százalék). A statisztikák szerint az  áramlopásoktól különösen fertőzött területeken szolgáltató E.on-nál tehát különös aktualitással vetődik fel a megválaszolatlan kérdés: egészen bizonyos, hogy nincs olyan titkos képlet, amely-lyel az áram árába bekalkulálják és – mivel így kényelmesebb – a fizető fogyasztóknak kiszámlázzák  az áramtolvajok okozta károkat?
A jelenlegi jogi környezet ugyanis – és ezt Boros Norbert Elmű-szóvivő is elismeri – még akkor sem kedvez az áramtolvajlás elleni harcnak, ha sikerül beazonosítani, tetten érni, eljárást indítani és elítélni az áramtolvajt. Mint mondja: nehéz a bizonyítási eljárás, és gyakran előfordul, hogy végül még a bíróság is elfogadja azt a „mesét”, hogy a tolvaj „csak tegnap óta lopja az áramot”, vagyis húszezer forintnál kevesebb értéket tulajdonít el. Ez pedig, mint tudjuk – talán egyedüliként Magyarországon –, nem bűncselekmény. Ha pedig – nagyritkán – letöltendő börtön kap valaki, azonnal jogvédők tüntetnek az érdekében. Még akkor is, ha köztudott: börtönbe valójában nem is az áramlopásért kell vonulnia, hanem azért, mert történetesen, amikor áramot lopott, már felfüggesztett büntetés hatálya alatt állt kiskorú megrontása miatt…

B.P.

Már előfizethet a Vasárnapi Hírekre, kattintson!