Nemzetközileg is lejáratja Magyarországot az Országos Rádió és
Televízió Testületnek a rádiós frekvenciapályázatban tapasztalt
eljárása – mondta Dávid Ibolya, az MDF elnöke szombati budapesti
sajtótájékoztatóján.
– Ez üzenet az üzletembereknek, befektetőknek és az egész világnak, hogy Magyarországon törvénnyel szemben ilyen eljárást meg lehet engedni - hangoztatta a pártelnök arra utalva, hogy pénteken a Financial Times is írt a frekvenciapályázat körüli botrányról. Hozzátette: az elmúlt hetekben több hasonló eset is történt, például a pécsi vízmű „foglalása”. Ezek azt mutatják a világnak, hogy Magyarországon át lehet lépni szerződésen, fel lehet rúgni a törvényeket és a verseny szabadságát felül lehet írni „pártmutyikkal” – fogalmazott Dávid Ibolya.
Közölte: ez már nem politikai korrupció, ez a korrupció egyéb tényállását is kimeríti, ezért az MDF tisztán szeretne látni a kérdésben. A párt ismételten felkéri Bajnai Gordon miniszterelnököt, tegye meg a szükséges lépéseket, hogy a Nemzeti Hírközlési Hatóság a jogerős bírósági döntésig függessze fel az eljárást, ne adja ki az új rádiók működéséhez szükséges engedélyt. A Fidesz szerint kreált botrány tört ki a kereskedelmi rádiók frekvenciapályázata körül, alaptalanul vádaskodik az MDF és az SZDSZ. „Egyes hazai és külföldi pénzügyi körök kijáró pártokká silányítottak két magyar történelmi, rendszerváltó pártot, az MDF-et és az SZDSZ-t” – áll a Fidesz szóvivőjének közleményében. Szijjártó Péter szerint „ez a két párt bizonyos gazdasági körök, érdekcsoportok pénzügyi érdekeinek a szószólója lett.”
Már előfizethet a Vasárnapi Hírekre, kattintson!