Kövér László szerint a következő országgyűlésben az MSZP és a Jobbik
„két tűz közé, a satu két pofája közé” szorítja a Fideszt; a politikus
erről a párt és a Kisgazda Polgári Egyesület (KPE) közös fórumán
beszélt szombaton Szekszárdon.

„A Jobbik be fog kerülni a parlamentbe, de remélem szóba sem kerül az, hogy a kormányzáshoz szükséges legyen az ő támogatásuk” – mondta a Fidesz választmányi elnöke. Hozzátette: azt is nagyon reméli, hogy kétharmados döntésekhez nem lesz szükség a Jobbik támogatására, ennek azonban, mint megjegyezte, matematikai valószínűsége meglehetősen csekély. Kövér László hangoztatta: ha nemzetpolitikai kérdésben a Jobbik offenzív lesz, akkor annak diplomáciai megvédése szinte reménytelen. Kövér László szerint a szocialisták stratégiá-ja a majdani mielőbbi visszatérésre irányul. Szavai szerint ennek része, hogy „úgy viselkednek, mint egy idegen megszálló hatalom visszavonulás közben: amit lehet, elrabolnak, ahová lehet, saját embereiket, ügynökeiket ültetik 6, 8, 10 éves megbízásokkal, hogy jelentős kártérítéseket kelljen fizetnünk.”

Már előfizethet a Vasárnapi Hírekre, kattintson!