Szóval a jövő hónapban az ORTT „szakembereinek” döntése alapján, nem
lesz többé sem Sláger sem Danubius rádió. Lesz egy Klassz meg egy Neo
(de szép magyar megnevezés) rádiónk.
Így volt ez most is. Egy pár évvel ezelőtt a kitűnő színész, Kern András a Heti hetesben kérdezte: „mondja meg nekem valaki, ki ez a Szalai Annamária?” Én sem tudtam, ameddig nem jelent meg ez a nő a TV2-n (emlékszünk még a Loki mérkőzésére, ahol a Fidesz vezére volt minden 10-15 percben látható). Szép, széles mosollyal megmondta nekünk ez a Fidesz képviselő az ORTT-ben, hogy a médiahatóság úgy döntött, megszűnik a Sláger meg a Danubius, és „új pályázóknak ítélték” frekvenciákat. Meg azt is elmesélte ez a „szakértő”, hogy „a gazdasági válság idején szakértő legyen a talpán, aki meg tudja ítélni, mi reális, és mi nem”.
Döbbenet! A piszkos politika már ide is betette a lábát! Az úgynevezett politikusok, ORTT-kurátorok mondják meg nekem, egy szabad állam, szabad polgárának, hogy mit kell hallgatni a rádión! Ilyen nincs sehol a világon! Ez mi más lehet, mint a demokrácia sárba tiprása. Illúzióim nincsenek, változni nem fog semmi, mert maga az ORTT elnöke, Majtényi László sem tudott válaszolni, hogy mi volt az oka a cirkusznak. Itt, kedves ORTT, azaz kedves nyolc ember, aki dönt a több millió rádióhallgató helyett, ezeknek a hallgatóknak a megalázásáról van szó.
Én éltem az átkosban, de szerintem ilyen mocskos dolog még akkor sem történt. Az emberek semmibe vevése ez az egész cirkusz. Mert az első helyen az ORTT-nek a pénz, sok pénz a fontos. Amikor erről írok, felmerül egy kérdés, hogy a Lánchíd rádió miként keletkezett? Ki adta a rengeteg pénz ezeknek? Csak nem azt akarják, hogy őket hallgassuk ezentúl? Eszembe jutottak Hofi szavai: „Tudjátok miért építenek ennyi járdát? Mert a dolgozó járjon jól. De vajon miért bontják fel olyan sűrűn?”
Nagyon kellemes volt ébredni éveken keresztül vagy a Sláger vagy a Danubius rádióval! Köszönöm, hölgyeim és uraim, nagyon jók voltak! Remélem a Teremtő meg fog bocsátani az ORTT-nek. Nagy hiba volt az egész!
Pilinszky Botond, Gyula
Már előfizethet a Vasárnapi Hírekre, kattintson!