(Vakcina)cseppben a tenger

Csakhogy a legnagyobb ellenzéki párt vezetőit láthatóan csöppet sem zavarja, hogy elsősorban a jobboldalon terjednek a legvadabb (és persze alaptalan) híresztelések. Kikezdve oltóanyagot, gyártót, egészségügyi kormányzatot. Az utóbbi esetleges botlásai-nak ellenzéki bírálatával önmagában nem is volna semmi baj, ám mára óhatatlanul összekeveredik az oltás hatékonyságát, sőt szükségességét kétségbe vonó állításokkal. Vagyis egy valóban felelős – és tényleg a nemzeti érdeket szeme előtt tartó – politikai erő ilyen helyzetben még jogos kritikájával is csínján bánna, elkerülendő a félreértéseket, félrehallásokat. Ehelyett mintha éppen ilyesmire törekednének, ami amúgy általában is elmondható politizálásukról (pártvezérük közismerten a két-, sőt többértelmű beszéd hazai bajnoka).
Fel nem foghatom, hogy ha egyszer a Fidesz orvos képviselői kiállnak az oltás mellett, s Mikola a parlamentben határozottan azt jónak minősítette, akkor a párt más hang- és mérvadó politikusai miért tartották fontosnak közhírré tenni: ők nem oltatják be magukat. Megengedem, hogy ez magánügy, de esetükben elválaszhatatlan a közügytől, amiben viszont a politikai elitnek – nemzeti vészhelyzettel a láthatáron – illene egységesen és megnyugtatóan fellépnie. Ahogyan másutt teszi. S ahogyan nálunk immár évek óta nem teszi, mert e nagy ellenzéki párt nem engedi.
Benne van ebben a (vakcina)cseppben a tenger, híven jellemzi a kormányzásra oly magabiztosan készülő Fidesz egész politikáját. Hiszen a világgazdasági válságjárvány esetében is ezt művelték. Nem csupán a válságkezelést támadták, hanem kétségbe jószerivel magát a nemzetközi krízist vonták, amikor eleve vitatták a magyar ellen-intézkedések jogosultságát is. Médiájuk pedig magukat – a minket a csődtől megmentő – nemzetközi intézményeket szapulja lankadatlanul (benne azt az EU-t, amely immár tagjaként mi is vagyunk). A héten a Nyugatinál állítottak táblát a kétségtelenül rekordméretű munkanélküliségi adatnak, láthatóan mit sem törődve azzal, hogy külföldi összehasonlításban korántsem kirívó, s akadnak uniós országok, amelyekben sokkal nagyobb. A párt szóvivője az ATV-ben gúnyosan idézte fel, hogy mennyire nem látta a válságjeleket még két héttel korábban sem az akkori kormányfő, vagy éppen a most kiszemelt uniós biztosjelöltünk. Kár, hogy itt megállt, mert a listát reggelig sorolhatta volna, kezdve az akkori amerikai elnökkel, akinek pénzügyi balfogása döntötte le a dominókat. A brit királynő aligha véletlenül kérte számon az összes kormányon és közgazdászon a világgazdasági cunami megjóslását (a korábbi kasszandrák, köztük Soros ugyan érezték, hogy így soká nem mehet tovább, de magának a pénzügyi krízisnek a kirobbanását persze ők sem tudták pontosan előre jelezni). Alaptalan tehát a gúny (és méltánytalan is persze, de megértésre ettől a garnitúrától soha sem lehetett számítani).
Lehangolóan nevetséges, ha egy kormányzásra komoly eséllyel bíró párt még a valutaalapi mentőövbe kapaszkodást is felelőtlenül kifogásolja, noha amennyiben tényleg hatalomra jut, akkor ők sem engedhetik el idő előtt. Aminthogy nekik is be kell tartaniuk azokat a fránya valutaalapi követelményeket, szidják publicistáik bármennyire is azokat. Az már a szokott cinizmus, hogy tudhatják: éppen a mostani stabilizációs erőfeszítések sikere fogja adott esetben nekik lehetővé tenni a mielőbbi elengedését (és előre tudható, hogy azt ugyanúgy a saját diadaluknak nyilvánítják, mint a Horn–Bokros egyensúlyteremtés haszonélvezőiként tették). Ennyire talán mégsem kellene megfelelni a szélsőjobbnak, sőt szinte vetélkedni vele a gazdasági racionalitások csepülésében!
S talán az embereket (pardon: a zembereket) sem kellene ennyire lenézni, dobálózva felelőtlenül deficitszámokkal, vagy éppen olyan kórusban előadott kapitalizmusócsárlással, amelynek fő médiaszólistáit hazai nagytőkések finanszírozzák. Ez ráadásul az annyira remélt kormányzásuknak is árt, hiszen minél harsányabban hirdetik ma, annál kínosabb lesz visszatáncolni holnap. Lehetséges, hogy egy párt, amely 2006 nyara óta egész stratégiáját arra építette, hogy fő ellenlábasa a választási kampányban hazudott, most tudatosan csinálja azt, amivel a másikat megvádolta?! Hogyne, előző kormányzásuk és vezérük emlékezetes zárt ajtók mögötti fejtegetéséből nyilvánvaló, hogy megint az „aktívak” javára billentenék el a mérleget és az „inaktívak”, vagyis a támogatásra szorulók, s elsősorban a nyugdíjasok kárára, ám ezt az utolsó utáni pillanatig titkolniuk kell (hogy viszont a baloldal miért hagyja ezt eltitkolni, az rejtély). Az anekdotában a főpincér odasúgja a prímásnak: játszanak hangosabban, mert büdös a hús… A fülhasogató jobboldali harsányság is szeretné feledtetni, hogy a szaga van a Fidesz-konyhában sülő pecsenyének, s leginkább az „inaktív”, szegényebb csoportok és nemzedékek gyomrát fogja megfeküdni.
Sajnos – főleg az előző – kormányzat politikai hibái folytán leapadt baloldali tábor láttán kaphatott vérszemet a jobboldal (némely hangadóinak önhitt viselkedése pedig baljósan jelzi, hogy tényleg semmit sem tanultak). S olyan felmérési előnyre tett szert, amelyben úgy véli: megengedheti magának tervei titkolását. Megmaradva a ködös, semmit mondó, ám táborát lelkesítő szólamoknál (egy szombati gyöngyszem: „a nemzeti érdekeinket tűzzel-vassal védő kormányra van szükségünk”, amely ugye jól odamondogat uniónak, szomszédoknak, mint ama legendás száz év előtti cikkírók intették óva Angliát, az orosz cárt). Valamit azért csak illene időben megtudnunk annak a „tűzzel-vassal védésnek” a mikéntjéről, mert hát nacionalisták szomszédságunkban is akadnak, s aligha fognak berezelni publicistáinktól, de még vezérüktől sem).
Ellenben a mérvadó külvilág, ha nem is betojt, de meghökkent e budapesti jobbszél-jobbközép felettébb harmonikus hangpárbajától. Attól, hogy a kormányzásra esélyesnek tekintett párt nemhogy elutasítaná az Európa-szerte újfasisztának tartott csoport megnyilvánulásait, hanem azokra felettébb hasonlítókat tűr el a saját háza táján. A héten a világ politikai és gazdasági döntéshozóinak íróasztaláról elmaradhatatlan The Economist rótta fel a Fidesznek ezt a nagy privatizáció- és kapitalizmusellenességet, annak nemcsak retorikai példáival Gyöngyöstől Pécsig, s persze nem feledve azt sem, mit tud Oszkár a globális zsidó tőkéről. Ha úgy tetszik, a brit hetilap cikkében ezúttal Anglia inti óva Orbánt. Figyelmeztetve, hogy bár ő szeretné kétfrontosnak láttatni harcát (az általa kijelölt két szélsőséggel szemben), a világkapitalizmus fellegváraiból ezt nem egészen így látják.
S mintha ők éberebben készülnének egy kellemetlen „meglepetésre”, mint azok, akik idehaza – szavazati jogukkal élve – még tehetnének ellene. Pedig, hogy stílszerű legyek, a Fidesz-pénztártól való távozás után reklamációnak nem lesz helye. Ezt legalább bizton ígérhetik. 

Avar János

Már előfizethet a Vasárnapi Hírekre, kattintson!