Hilary Swank a kabátgallérján hordja a szívét

l Érdekes, bár alig érintett rész a filmben, amikor Amelia azt mondja, hogy néha szeretne „nőbb lenni”.
− Mikor mondja ezt? Hogy lehet, hogy én erre nem emlékszem? (nevet) Á, úgy érti, hogy még szebben szeretne kinézni? Már majdnem azt kérdeztem, „hogyhogy én nem ismerem ezt az idézetet?” Újra kell forgatni a filmet (nevet). Észrevette, hogy mennyire meglepődtem? Mi, színészek állandóan tárgyiasítva vagyunk. Mindig megjegyzéseket tesznek arra, hogyan nézünk ki, hogyan kellene kinéznünk, hogy nem vagyunk ilyenek-olyanok. Könnyű magadat így szemlélni. Úgy gondolom, törvényszerű, hogy egy ember sokféleképp lehet gyönyörű. Arra gondolni, hogy Ameliának ilyen gondolatai voltak magáról, az nagyon figyelemre méltó, főleg, hogy ő olyan gyönyörű nő volt és annyira tökéletes. Annyi mindent elért, kiállt a nehéz sorsú emberek mellett, a nők jogaiért. Azt megérteni, hogy ugyanakkor ő is egy emberi lény volt, aki esetleg nem szerette magát, nagyon fájdalmas pillanat volt.
l Amelia saját korának példaképe volt, de ön szerint a mai nők mit kaphatnak a filmtől?
− Szerintem ő a mai nőket is inspirálhatja. Hihetetlen volt annyi embert hallani, ahogy áradoznak: „már alig várom, hogy láthassam a filmet!” Sokkal többször mondták ezt, mint bármely eddigi filmemmel kapcsolatban. Tudja, a legtöbb ember a tankönyvekből ismeri Ameliát. Egy igazi emblematikus személy volt, de az emberek ma már tudják, hogy ő egy nő volt, aki az álmait követte egy olyan korban, amikor a férfiakat illette meg ez a kiváltság. Az álmok követése mindannyiunk számára inspiráló. Ha egy lépést hátrált is, úgy érzem, olyan ember volt, aki nem kért bocsánatot azért, ahogy élt. Ha 2009-ben élne, akkor is azt mondhatnánk, hogy megelőzte a korát. Azt hiszem, az igazi kihívás, hogy oly módon éljük az életünket, ahogy szeretnénk. Függetlenül attól, hogy nők vagy férfiak vagyunk. Érdekes látni, különösen ebben a nehéz gazdasági helyzetben, hogy Amelia halála után hetven évvel még mindig ugyanazokkal a problémákkal küzdünk.
l Mennyi eredeti felvétel van Ameliáról?
− Percre pontosan meg tudom mondani, hogy mennyi! (nevet) Nagyjából tizenhat percnyi anyag van Ameliáról a filmhíradókból. Nem beszél sokat, sőt, sokszor csak integet (nevet). Elég kevés eredeti felvétel van a beszédeiből. A legtöbbje nyilvános beszédekből áll össze. Találtam nagyjából negyvenöt másodpercnyi anyagot, amikor nem tudta, hogy forog a kamera, így lehetőségem volt meglesni, milyen volt privátban. Ezt igazán jól tudtam hasznosítani, hiszen ebbe tudtam kapaszkodni. Nem parodizálni akartam őt. Különös akcentussal beszélt. A beszédritmusa nagyon sajátságos volt. Mint ahogy a járása is. Ezeket megtanulni kemény dió volt. Igazán nehéz feladat. Úgy éreztem, tanulnom kell, ha igaz-ságot akarok neki szolgáltatni.
l Milyen kutatási anyaghoz fért hozzá?
− Három különböző forrásból dolgoztunk: filmhíradórészletek, a róla írott könyvek és a levelezése. Amelia nagyon zárkózott ember volt. Ahhoz, hogy meg tudjam ismerni őt igazán, a sorok között kellett olvasnom. Saját írásaiban sem volt semmi egyértelmű.
l Volt valami érdekes a gyermekkorában?
− Igen, és úgy vélem a gyermekkor nagyon komolyan befolyásolja azt, hogy mikké leszünk, és miként boldogulunk a világban. Meghatározó, hogy milyenek voltak a szülei, mit adtak neki és a testvérének. Az apja bátorítására kezdett el írni. Igen termékeny író volt, ötévesen már verseket írt. Aztán az apja alkoholista lett, és ez nagyon megviselte őt.
l Ön mit gondol, hogy ért véget Amelia története?
− Úgy hiszem, kifogyott az üzemanyaga. Tudom, hogy van még jó pár elképzelés arról, mi történt. Például, hogy elrabolták a japánok (nevet). Egy szigetre vetődött? Vicces. Volt, aki azt mondta, hogy nem így kellett volna befejeznünk a filmet. Elfogadom, hogy lehetett volna még számtalan lehetőség. Ha esetleg sikeres lesz a film, mondhatjuk azt, hogy sikerült leszállnia, és elkészülhet a folytatás.
l Ameliát megpróbálták lebeszélni az álmairól – és önt?
− Volt egy tanárom, aki egyszer megkérdezte, mikor adom már fel a hobbimat. Tudja, mindenkinek van véleménye. És amikor az ember próbálja megvalósítani az álmát, mindig találkozik olyan emberekkel, akik erről le akarják beszélni. Nekem is volt olyan ismerősöm, aki azt mondta, hogy átlagos vagyok a színpadhoz. Vannak különböző nézőpontok, és ebből néhány – nem az előbb említettek – akár konstruktívak is lehetnek. Szerintem meg kell tanulni észrevenni az építő kritikát és azt, hogy ezeket miként tudjuk hasznosítani és hogyan tudunk jobb és sikeresebb színésszé válni. Mi,
színészek a kabátgallérunkon hordjuk a szívünket. És az a rengeteg rossz dolog, ami érhet, nagyon elszomorító tud lenni.

Fordította: Kántor Zsána

Már előfizethet a Vasárnapi Hírekre, kattintson!