Ünnepi hangverseny lesz november 9-én a budapesti Művészetek Palotája
Bartók Nemzeti Hangversenytermében a Kálvin-emlékév tiszteletére.
A hazai Kálvin-ünnepségek záróakkordjaként három magyar református zeneszerző kórusművét mutatják be. Köszöntőt mond Bölcskei Gusztáv püspök, a Magyarországi Református Egyház Zsinatának lelkészi elnöke és Setri Nyomi, a genfi Református Világszövetség főtitkára. A nyitó mű, Draskóczy László „Cor meum” című kompozíciója kapcsolódik legszorosabban a reformátor személyéhez, hiszen épp az ő életét átható két jelmondatra épül: „Szívemet égő áldozatul hozom az Úrnak”- „Egyedül Istené a dicsőség”. Vajda János „Adj már csendességet” című műve Balassi Bálint versét megzenésítve a 16. századi magyar reformáció idejébe visz vissza. Gárdonyi Zsolt magyarországi bemutatóként elhangzó műve a genfi gyűjtemény 8. zsoltárát dolgozza fel. A koncert második felét orgona-improvizáció nyitja, majd a 20. századi magyar protestáns egyházzene kimagasló egyénisége, Gárdonyi Zoltán két munkája csendül fel.
(gm)
Már előfizethet a Vasárnapi Hírekre, kattintson!