November elsejétől korlátlan mennyiségben vásárolhat fel a
Mezőgazdasági és Vidékfejlesztési Hivatal intervencióra felajánlott
búzát és árpát – tudtuk meg Soproni Horváth Lajostól, a Mezőgazdasági
és Vidékfejlesztési Hivatal szóvivőjétől.
Mivel jelenleg a tonnánkénti 27ć300 forintos intervenciós ár
meghaladja a piaci árat, s novemberben ez még kis mértékben tovább növekedhet, várhatóan sok termelő él majd a lehetőséggel.
A felajánlástól számított négy hónapon belül kell a gazdáknak a beszállítással végezni, s a beszállítást követő 30-35 napon belül fizeti ki az MVH a vételárat.
Idén a termelők finanszírozási problémáira tekintettel, az MVH az átvételi idő radikális csökkentését tervezi. Így, aki november elsején felajánlja, és jó ütemben beszállítja az árut, akár még 2009-ben hozzájuthat a vételárhoz. A tavalyi készleteket is fel lehet ajánlani intervencióra, de ez esetben kockázatelemzés miatt, szennyezőanyag vizsgálatot is elvégez a hivatal.
A hivatalnak egyelőre elegendő raktárkapacitás áll rendelkezésre az intervenció lebonyolítására. További raktárakat, amennyiben 10 ezer tonnánál nagyobb kapacitással rendelkeznek, tulajdonosok is ajánlhatnak fel. A hivatal ezt figyelembe veszi, s igény szerint szerződést köt, ám csak a tárolt áru után fizet tárolási díjat, havonta tonnánként 280 forintot.
Felajánlható intervencióra közraktározott áru is, így az intervenciós felvásárlásig a mezőgazdasági termény tulajdonosok közraktározási hitelhez juthatnak, amennyiben tehermentesek. Aki nem tehermentes, az faktorállással oldhatja meg a gondját, mert a faktorálló cégek megelőlegezik a szükséges pénzt.
A tényleges intervenciós kifizetés azonban csak akkor történik meg, ha a közraktárjegy a fizikai áruátvétel után felszabadításra kerül, és a közraktárjegyet felmutatják a hivatalnak.
Az előterjesztések alapján körülbelül 400 ezer tonna árpa és 100 ezer tonna búza felvásárlása várható. Jövőre azonban már nem lesz árpafelvásárlás és a búza is csak korlátozott mennyiségben ajánlható majd fel intervencióra.
Kukoricát az unió jelenlegi szabályozása szerint egyelőre nem lehet felvásárolni, de a mezőgazdasági kormányzat mindent megtesz annak érdekében, hogy ha a piaci helyzet drasztikusan romlik, akkor az EU döntésének függvényében kukorica felvásárlásra is lehetőség nyíljon.
P.É.
Már előfizethet a Vasárnapi Hírekre, kattintson!