Szerencsés kimenetelű közlekedési balesetet szenvedett Kádár Tamás, az
U21-es labdarúgó-válogatott hátvédje péntek este, nem sokkal azt
követően, hogy társaival Európa-bajnoki selejtezőn 2-0-ra legyőzte az
olaszok korosztályos nemzeti együttesét Győrött.


A Newcastle védője az MTI beszámolója szerint szüleivel Veszprém felé tartott, amikor a 82-es főúton, Veszprémvarsány után kocsijuk egy vaddisznócsordába csapódott, ráadásul hátulról is beléjük ütköztek. Senki nem sérült meg, a jármű viszont totálkáros lett. Kádár a hátsó ülésen utazott, az autót édesapja vezette.

„Nagyon megijedtünk, de utólag átgondolva a dolgokat még olcsón megúsztuk, senkinek nem lett semmi baja. Az már csak az autómentőben jutott eszünkbe, hogy péntek 13-án történt mindez” – nyilatkozta a kiváló hátvéd, aki ezek után kifejezetten szerencsenapjának tekintheti az amúgy sokak által baljósnak tartott 13-át. Már csak azért is, mert a válogatottban ő maga is kitűnő teljesítménnyel járult hozzá az egyénileg talán jobb, csapatként azonban messze a mieink mögött maradó azzurrók feletti diadalhoz.
Melyből oroszlánrészt vállalt a Liverpooltól Athénba „kikölcsönzött” Németh Krisztián (képünkön), aki az első, oly fontos gólunkat szerezte. Nagy kár, hogy nem játszhatta végig már az első félidőt sem, mivel megsérült, de szerencse a szerencsétlenségben, hogy csak könnyebben. A kezdeti rémhír még úgy szólt, hogy elszakadt a bokaszalagja, de a későbbi alapos orvosi vizsgálat szerint csak pár napos  kényszerpihenő vár az AEK  futballistájára.
Jóllehet a csoportból való továbbjutás nem dőlt el, sok meccs van még hátra, az eddigi produkciósorozat azonban feltétlenül bizakodással tölthet el bennünket. Abban sincs disputa, hogy – amint azt Egervári Sándor szövetségi edző megfogalmazta: – a szurkolók és a játékosok egy közös, felejthetetlen élményben részesültek az U21-es válogatott Olaszország elleni mérkőzésén.  „A fiúk maximálisan megfeleltek az előzetes várakozásoknak” – mondta a szövetségi edző a találkozót követően. „Nagyon fontos találkozót veszítettünk el” – ezt már Pierluigi Casiraghi olasz szövetségi edző nyilatkozta egy itáliai honlapnak, miután a mérkőzést követő sajtótájékoztatón igen udvariatlan módon nem jelent meg. Ez persze legyen az ő baja, a megállapításával viszont nincs mit vitatkozni, avagy más megközelítésből: mi nagyon fontos találkozót nyertünk meg. Olyat, amely a sok-sok évi kudarchalmaz után visszaadhatja a magyar fociba vetett hitet. Hogy lehet még egyszer jó, látványos és eredményes a labdarúgásunk.

(jk)

Már előfizethet a Vasárnapi Hírekre, kattintson!