A hungarikumnak számító herendi porcelán gyártása továbbra is
folytatódhat a 900 munkahely megtartását segítő állami támogatásnak
köszönhetően – jelentette be Simon Gábor, a szociális és munkaügyi
tárca államtitkára.
A nemzetközi hírű cég szeptemberben adott be pályázatot az Állami Foglalkoztatási Szolgálat kezelésében lévő, „A munkahelyek megőrzésért” elnevezésű, tízmilliárd forint keretösszegű kiírásra. A nyertesek eddig összesen 3,1 milliárd forintot kaptak kézhez. A veszprémi kistérség vállalkozásai közül 18 részesült eddig támogatásban, összesen mintegy 288,1 millió forint értékben. A Herendi Porcelánmanufaktúra Zrt. kapta a legnagyobb mértékű támogatást, több mint 200 millió forintot. A cég ezt megelőzően az Országos Foglalkoztatási Közalapítvány (OFA) 7,3 milliárd forintos keretösszegű munkahelymegőrző programjai révén is kapott ugyanennyi támogatást. A kormány munkahelymegőrző pályázatokra eddig közel 48 milliárd forintot hirdetett meg, a gazdasági válság kirobbanása óta megtett foglalkoztatáspolitikai intézkedések során mostanáig 90 ezer ember állásának megtartásához tudott hozzájárulni. Az 1826-ban alapított, máig komoly exporttal bíró herendi cég az egyik első volt a rendszerváltáskor, ahol MRP keretében munkavállalói résztulajdonhoz jutottak a dolgozók. Egyébként az 1956-os munkástanácsok örököseként itt alakult először 1989 augusztusában újra munkástanács Palkovics Imre porcelánfestő vezetésével, aki ma az egyik nagy szakszervezeti szövetség, a Munkástanácsok Országos Szövetsége elnöke.
(gm)
Már előfizethet a Vasárnapi Hírekre, kattintson!