Sutarski Konrád
Vagyis dr. Konrad Sutarski, Poznan szülötte. Gépészmérnök, tervező, a mezőgazdasági műszaki tudományok doktora. És író, költő, műfordító; két tucat kötet szerzője. Akinek jó nagy szíve van: hazaként belefér Lengyelország és Magyarország. A Budavári Lengyel Kisebbségi Önkormányzat elnöke.
– Szeptember 21-én volt 75 éves. Szülőhazájában is felköszöntötte az Írószövetség, meg választott hazájában is nemrég…
– Nagyon jól is esett. Poznanba először életemben egyedül mentem, mert a feleségem, Györgyi zenetanárként most nem tudta szabaddá tenni magát. 1960 óta ismerjük és szeretjük egymást, ’62 óta vagyunk házasok – közös életünket Lengyelországban kezdtük, 1965-ben telepedtünk le Budapesten. Tudja, kisfiú voltam a II. világháború idején, amikor édesanyámat velem együtt a németek keletre deportálták. Apám tartalékos katonatisztként bevonult, védte a hazát annyi más, békeszerető értelmiségivel, hazafival együtt. Először csak a németekkel, majd a szovjetekkel szemben is. Harapófogóba került az ország… Két front között volt, fogságba esett. Katynt, a lengyel tisztek lemészárlását ma már mindenki ismeri, nem utolsósorban Andrzej Wajda filmjéből: az ő édesapja ott halt mártírhalált. Az enyém egy másik táborban. Harkovban végezték ki a szovjet NKVD-sek… Húsz-huszonkétezer ember halt meg akkor, de mindmáig nincs hivatalos lista… Magyar születésű tiszt is volt a kivégzettek közt: Korompay Emánuel százados, a varsói egyetem nyelvésze, az első lengyel–magyar szótár készítője, aki kettős állampolgárként lengyel asszony szerető férje volt… Jómagam egyébként egyetemistaként, 1956-ban éreztem erősebben rá a „lengyel–magyar két jó barát” mondás lényegére. Három versem őrzi, miként is gondolkodtam akkor: a Katalin című meg is jelent a forradalomról, egy képzeletbeli magyar lányról. Később viszont egy valóságost feleségül is vettem! Látja, addig vagyok fiatal ember, amíg ilyesmiről beszélek!
– Lengyelországban tavaly az emelt szintű történelem írásbeli érettségi tételeinek több mint a fele volt magyar témájú. Ilyen nincs máshol a világon!
– A két ország, az emberek viszonyát az előző rendszerek haldoklásakor próbálták mérgezni, de szerencsére nem túl sok sikerrel. A Magyarország iránti szimpátiát jelzi, hogy szinte minden nagyvárosban van Petőfi, Kossuth és Báthori nevű iskola. Én azzal próbáltam „kulturális összekötő” lenni, hogy fordítottam, nemrég pedig Domonkos Lászlóval közösen írtunk egy kötetet Megőrzésre átadva címmel Szepes és Árva vármegyékről. Éveken át voltam az Országos Lengyel Kisebbségi Önkormányzat elnöke; ma úgy 15 ezer hazámfia és lánya élhet Magyarországon. Sokan a II. világháború alatt ide menekült befogadottak és leszármazottaik, a többi szerelmi házas, mint én. A XX. század elején, a felvidéken még több mint 150 ezren voltak a lengyelek. A Várban élünk ’92 óta, az Úri utcában, egy XV. századi épületben: nincs egyetlen derékszögű falunk, de azok jó vastagok, még Györgyi éjszakai zongorázása sem hallik a szomszédba! Szabolcs fiunk matematika-fizika szakos tanár, mentálhigiénés szakember a Magyar Vöröskeresztnél. Két kisunokám, Csanád és Ámos 9 és 6 évesek. El-eljönnek velünk Kőbányára, a lengyelek Szent Adalbert templomába, s a magyarországi lengyelség múzeumába és levéltárába.
(gündisch)
Már előfizethet a Vasárnapi Hírekre, kattintson!