Bulvársajtó ide, bulvársajtó oda, újra jár a kettes. Bármit is írnak az
alagútfúrók pénz-imádatáról, láttam a 4-es metró felszín alatti először
elkészült utasfogadó csarnokát.

Igaz, hogy egy kicsit később készült el, de itt van, ez már a mienk Két oldalt mozgólépcső és felvonó a mozgássérülteknek, vagy a kismamáknak, csak azt a csíkozást a padlón, csak azt tudnám feledni. Szerintem, megérdemelné a kivitelező, hogy a beruházó újra felszedesse a padlóburkolatot (persze csak szakaszosan, hogy a forgalmat már ne zavarják) és rakassa le újra úgy, hogy a különböző csíkú burkolati négyzetek kapják meg az esélyt, hogy a szín a színnel találkozhassék.
Szerintem ügyesen oldották meg a beérkező 2-esek megállóztatását, a Vigadó téri módszert adoptálták a Fővám tér alá, így az utasoknak nem kell még egy aluljárón keresztülhaladniuk, ők is egyből a tágas fogadóterembe érkeznek.
Szülővárosom szeretete mondatja velem, hogy becsüljük meg a szép ajándékot, amit kaptunk az építőktől, vigyázzunk a tisztaságra és ne hagyjuk úgy elszlammosodni, mint ahogy az történt a Nyugati tér alatti aluljárórendszerrel. Az se volna baj, ha az aluljáró aluljárásra és nem alulhálásra szolgálna. A tisztaság se és a jó levegő se vallana kárát, ha a dohányzást is, betiltanák Az is kívánatos lenne, hogy a jelenleg még ott cirkáló biztonsági őrök is ott maradnának, hogy a tisztaság és rend fenntartásában segítsenek. És még valamit! Érdemes volna az alagútbejáratokat és az aluljáró lejáratait az utolsó villamos eltávozása után automatikusan leereszkedő erős szellőző rolókkal lezárni, hogy a vandál falfirkászokat és a graffitiseket „a forgalomból ki lehessen zárni”.
Számomra ünnep volt, amikor a kis szépséghibás, egyébként gyönyörű alkotást birtokba vehettem. Emberek ne hagyjuk, hogy az ünnepeinket elvegyék tőlünk, örüljünk, amikor ritkán alkalmat kapunk rá!
Dr. Mikósdi György, Budapest

Már előfizethet a Vasárnapi Hírekre, kattintson!