Nem kívánok senkit megvádolni, de gyanúsan sok a baj a parkolóórákkal
Keszthelyen. Két hét alatt háromszor szereztem rossz tapasztalatot.

Mindegyikben azt kellett tudomásul vennem, hogy az óra nem működik. Az első két esetben 10-15 perces telefonálgatás után sikerült elérnem, hogy fél óráig – amíg a rossz lábammal nem találok egy távolabbi órát – nem kapok Mikulás-csomagot. A hosszas mobilozás költsége – a parkolási díj mellett – természetesen az enyém volt. Rendben, van ilyen!
Ám a harmadik eset már kiborított. Ekkor az automata nemcsak, hogy nem adott jegyet, de a pénzt is elnyelte. Nemcsak az enyémet, hanem az ott álldogáló két német házaspárét is. Következett a hosszadalmas telefonálás és kérdezgetés a cég ügyeletese részéről. Utca, házszám, rendszám, majd mondjam be az automata számát. Nem találjuk. Végül sikerül azonosítani, a környék leírása alapján.
A kocsimhoz menet találkozom a parkoló- őrrel. Kérem, mutassa meg, hol az automata azonosítója. Ő sem találja. Biztos levették – mondja, majd felhívja a figyelmemet, hogy ott van kiírva – magyarul! – hogy az automata eurót nem fogad el. De én forintot dobtam be, és az nincs kiírva, hogy a szerkezet nem működik.
Azt javasolta, menjek be az irodába. Megtettem.  Elmondtam a problémát, megkérdeztem, ki téríti meg a közel ezer forintos költségemet. A válasz: írjak be a panaszkönyvbe! Nem tettem meg. A tanulság: csak nálunk lehet ilyen tortúrát végigélni!
Á. F., Debrecen

Már előfizethet a Vasárnapi Hírekre, kattintson!