Répássy, a Fidesz frakcióvezető-helyettese, a napokban kijelentette,
hogy „Bajnai elárulta a demokratikus átmenetet a kommunista bankár
jelölésével”. Kijelentette azt is, hogy „tovább támad a
Gyurcsány–Bajnai-korszak”, meg több más hülyeséget.
Nem telt el néhány nap, s Répássy – ahogy elolvasta a Blikk bulvárlapocskában bedobott blöff információt arról, hogy Bajnai „rendszeresen találkozik Gyurcsánnyal” –, máris ordítva kijelentette, hogy „Gyurcsány befolyása erősebb, mint valaha”, mert Gyurcsány rendeli magához az Apró-villába bábját (Bajnait), hogy „ellássa utasításokkal”. Sok mindent mondott már ezekben az években Répássy, rengeteget hazudott, de a Blikk cikkére még nem hivatkozott, ez új dolog.
Bajnai Gordon miniszterelnök kijelentette, hogy Andor László kitűnő, nemzetközileg elismert pénzszakembert, a londoni székhelyű Európai Újjáépítési és Fejlesztési Bank (EBRD) igazgatósági tagját jelöli uniós biztosnak. A pénzügyi szakma nagy örömmel fogadta a hírt, de nem tudta ezt megemészteni Répássy meg a Fidesz, mert Bajnai nem konzultált velük, nem kérdezte a véleményüket. És nagyon jól tette. Mert tudta, hogy Répássynak szakmája ebben a 20 évben a beszéd, Andor Lászlónak meg a nemzetközi elismertség!
Amikor azt olvasom, hogy „kommunista bankár”, őszintén szólva, arra gondolok, hogy ezt egy épeszű ember mondta-e? Ha már kommunistázunk, az Orbán-kormánynak hány kommunista (volt MSZMP-tag) minisztere volt? Csak tegnap Kecskeméten felszólalt a volt orbáni külügyminiszter, kitűnő diplomata és jogász, Martonyi János, aki még a Németh-kormányban is miniszter-
helyettes volt, s természetesen MSZMP-tag!
De mi, Répássy úr, nem azt keressük 20 év elteltével, hogy Martonyi kommunista volt vagy sem, hanem azt, hogy ő kitűnő diplomata. Érdekes, hogy amikor Répássy kommunista iskolában kommunista tanároktól tanult, akkor nem volt ennyire finnyás? És nagyon érdekes az is, hogy a Répássy-féle emberek, akik kifinomult ízlésűeknek tartják magukat, minden további nélkül elviselik olyan személyek EU-parlamenti tagságát, mint például a kádári rendszert kiszolgáló Schmitt Pált.
Kedves Répássy! Inkább Andor Lászlóra szavazok! Még akkor is, ha csak 6 hónapig volt MSZMP-tag. Ő legalább nem fog szégyent hozni a hazámra. Fogadjunk?
Jávorszky Tibor, Budapest
Már előfizethet a Vasárnapi Hírekre, kattintson!