Tiszta kosz címmel tartják a premierjét Cziczó Attila darabjának, Bagota Edit átiratában, november 26-án a Thália Színházban. A produkcióban Szabó Győző szeszcsempész csibészként látható, és bluesénekesként is hallható. A darabban elhangzó dalokból készült lemezt, koncert formájában, stílszerűen, az Alcatraz Music Clubban mutatják be november 29-én.



l Egy szeszcsempész csibész eljátszatása az ön esetében kézenfekvőnek tűnik. Szintén így érzi?
– Mindig is vonzott ez a világ a filmeken is, én akartam ilyen szerepet játszani. Rám, a kérésemre, az én figurámra írták.
l Szokták mondani, hogy a színész harminc- éves korára már kidolgoz magának egy kifejező arcot. Mintha ön többek között ilyen szerepekre lenne hivatott.
– Lehetséges. Tényleg összeihat, összedohányozhat a színész magának egy bizonyos szerepekre megfelelő arcot. Igen, olyan az alkatom, ami ilyen feladatoknak megfelel.
l Szeret ilyeneket játszani, vagy éppen hogy annak örülne inkább, ha gyakrabban kapna másmilyen feladatot?
– Ilyen az én hangom, arcom, figurám. De nagyon szeretek ennek ellene is menni, kedvelem, ha nem kézenfekvő a feladat.
l Volt olyan szerepe, amiről kezdetben nem értette, hogy miért önre osztották?
– Az az igazság, hogy ilyen nem nagyon akadt. Talán a leginkább ilyen volt, amikor Fésős András első nagyjátékfilmjében egy vak fiú szerepét osztotta rám, arra a színészre, akit inkább macsó szerepben láthatnak a nézők. Ehhez a rendezőnek kell merésznek lennie. Sokszor pontosan az ilyen bátorságból születnek nagyon jó dolgok. Én is borzasztóan szerettem játszani ezt a vak srácot. Jólesett, hogy megbíztak bennem, és ilyen szerep esetében gondoltak rám. Szombathelyen, a Weöres Sándor Színházban, például Liliomot játszom majd, az alkatilag nekem való. A III. Richárdban és a Macbethben pedig már játszottam.
l Az talán nem tűnik magától értetődőnek, hogy régóta együtt dolgozik Bozsik Yvettel, azt gondolhatnánk, hogy táncszínházhoz kecsesebb mozgású, soványabb emberekre van szükség.
– Yvettel valóban nagyon régi a munkakapcsolatunk. Nála táncosok és színészek közösen dolgoznak, és olyan karakterek, figurák vannak a produkcióiban, amelyeknek az én alkatom is megfelel. Szerencsére hatalmas sikerrel megy a Kamrában a Lány, kertben című produkció, amiben Yvette édesapját alakítom. És még a Hull az elsárgult levél kezdetű slágert is eléneklem. Ezt sem gondolná rólam senki. Nem nagyon tudok énekelni, de azért valamennyire csak tudok.
l Ameddig a Katona József Színház tagja volt, törvényszerűen azokat a szerepeket játszotta, amelyeket önre osztottak. Hosszú ideje azonban szabadúszó. Így sokkal inkább öntől függ, hogy mit vállal el, de az is lehet, hogy jobban ki van szolgáltatva annak, hogy mire hívják.
– Ha nem hívnának semmire, akkor sem lennék kétségbeesve. Pihennék. De tele vagyok munkával, az egyikből a másikba megyek. Amúgy sem vagyok aggódós típus, nem félek attól, hogy mi lesz holnap, eléggé ad hoc módon élek. Lehet, hogy majd húsz év múlva nem hívják annyit a Szabó Győző bácsit, de most bőven van munkám.
l Eredetileg Képzőművészeti Főiskolát végzett. Nemrég a Játékszínben játszott is egy olyan krimiben, aminek előadásához ön festette a falon függő képeket. Fest még?
– Szoktam még festegetni, de mind kevesebbet, mert az egyéb feladataim elvonják ettől az időt.
l Hogyan viseli a celeblétet?
– Nem vagyok celeb, ezt kikérem magamnak!
l Ha akarja, ha nem, az. Időnként tele vannak önnel a bulvárlapok. Nyilván próbál elzárkózni, de ez egyre nehezebb lehet.
– Én semmit nem változtam. Ugyanúgy élek, ugyanolyan ember vagyok, mint bárki más.
l A minap is láttam a Katona József Színházban egy premieren. Rendszeresen viszszajár egykori színházába?
– Mindig is vissza fogok járni, a Katona a második otthonom, ott vannak a barátaim.
l Mi az, amit nem vállal?
– Főzős műsorba nem megyek el, míg élek, az biztos.
l A Valami Amerika kiugró sikere óta a filmvásznon viszont igencsak otthon van. Most is forgatott.
– Koltai Róbert új, Magic boys című filmjében, egy chippendale fiúként leszek látható.
l Lesz mostanában új filmszerepe?
– Egyelőre nem tudok semmiről. Lényeg, hogy sok a munkám, csinálom ami adódik, és nekem ez most így jó.


Bóta Gábor

Már előfizethet a Vasárnapi Hírekre, kattintson!