Távkapcsoló

 

Kertész Imre, az első Nobel-díjas magyar író a héten ünnepelte 80. születésnapját. Nem azt mondom, hogy ezt be kéne mondani minden esti híradóba, de Kertész megérdemel egy kis figyelmet. A Die Sonntag, Die Presse, Neuer Zürcher Zeitung, a Die Welt és a bécsi Der Standard megemlékezett Kertész születésnapjáról, míg az MR1 Kossuth rádió egy 2000-es interjúból idézett, s a lapok közül is csak néhány méltatta.
Megfigyelhettük már, hogy a magyar média általában akkor szeret foglalkozni valakivel, ha lehet tudni, hogy hamarosan meg fog halni az illető, esetleg már túl is van rajta. Életükben nem nagyon becsüljük a nemzeti kincseinket. Márpedig Kertész az, még ha nem is hagyományos értelemben, amivel igen csak megnehezíti az igaz nemzetvédő magyarok dolgát. Azt viszont szegény Kertész Imre se gondolta volna, hogy ő lesz a ring a magyar (szélső) jobb és a baloldali értelmiségiek bokszmeccsén a 80. születésnapja alkalmából.
Miért nem szeretjük Kertészt? Egyesekben nyilván elemi pénisz-irigység munkál, amiért ő Nobel- díjat kapott, ők meg bakfittyet sem. Másoknál az veri ki a biztosítékot, hogy zsidó. Megint másoknál az, hogy nem is itthon él. Hát miért nem jó neki itt, a magyar ugaron? Czeizel Endre mesélte nekem ezt a viccet: „miért nincs a pokolban a magyarok üstje mellett ördög? Mert ha az egyiknek sikerülne kimászni, a többiek úgyis visszahúznák.” Szerencsére nem Kertész az egyetlen, akinek többször is sikerült kimenekülnie…
Sokaknál pedig a Die Weltnek adott interjúja volt az ok, vagy az ürügy arra, hogy kígyót-békát okádjanak az íróra, vagy esetleg csak lesajnálják őt. Az egyik oldal Imre Kertészezi, amiért gyökértelennek nevezte magát, a másik oldal meg épp motoros láncfűrésszel igyekszik magát elhatárolni azoktól a gyökerektől. Miközben az látszik, hogy roppant kevesen olvasták valóban az interjút, és vagy véletlenül, de inkább szándékosan torzítanak a fordítások is.
Érdekes egybeesés, hogy Kertész születésnapja egyben a berlini fal ledöntésének 20. évfordulója is. A Duna Tv kedd estére összehozta a berlini fal ledöntésének évfordulóját egy kis kulturális kitekintéssel a német fővárosba. Peter Zach dokumentumfilmjében sok más művész mellett Kertész Imre, Nádas Péter és Konrád György is Berlinhez fűződő bensőséges viszonyáról vallott. A filmből megtudtuk, Berlin ma olyan, mint Párizs lehetett a 20-as években. Tele energiával, inspirációval, és a művészet iránti befogadó rajongással. Állandó változásban, átalakulásban van. Kimeríthetetlen tárháza a régi és új történeteknek, avagy egyszerűen
csak támogató szféra mindenfajta lelki-szellemi munkának. Valóban, itt szeretik és megbecsülik a művészeket, anyagilag és erkölcsileg is. Nem véletlen, hogy tíz évvel ezelőtt már jobban ismerték Kertészt Németországban, mint itthon. Mikor ösztöndíjasként tanulhattam ott 2000-ben, egyik irodalomprofesszorom azt kérdezte tőlem, „Ismeri Kertészt? Mert tudja, meg fogja kapni a Nobel-díjat.” Én pedig csodálkozva néztem rá, hogy a Kertész Ákos? Ez komoly?
Berlin valóban különleges város, a fal megnyitása pedig igazán mágikus pillanat volt történetében. Én is őrzök egy kis darabot a falból, melyet egy későbbi utazáskor hoztam el. Az apró, színes kő nem csak a kollektív európai múlt és kultúra, hanem az új kezdetek jelképe is. Kertész nem gyökértelen, legalább is nem abban az értelemben, amit a szemére vetnek igaz magyar testvéreink. Gyökerek nélkül nem lehet repülni – tartja a mondás, márpedig Kertésznek sikerült. Szent István – kissé leegyszerűsítve – az európai kultúrát választotta a pogány magyar hagyományok helyett. Talán nekünk is el kellene gondolkodni, hogy ne ítéljük el azt, aki az európai-ság számos gyökérből összefűződő, jó értelemben vett gyökértelenséget, sokgyökerűséget választja.
A gyökerekről jut eszembe, a minap történt, hogy egy böhöm nagy BMW megelőzött, akkora záróvonalon, mint a Duna Schwabelweissnél. Komárnói rendszáma mellett nagy Magyarország matrica. Vajon miféle tudatmódosítót szedhet, hogy a fél univerzumnyi, fennen hirdetett hazafisága addig terjed, hogy a mély undorral lenézett Szlovákiába fizesse az adóját és ott vegyen céges autót? Vagy ez csak Bajnai Gordonnak meg a szociknak szól, és amint újra a Fidesz lesz kormányon, mindjárt hazahozza bevételeit? Az erkölcsi alapok (avagy gyökerek) mindig is jóval fontosabbak lesznek a szememben, mint bármilyen egyéb kapott vagy választott hovatartozás. És nem okolhatjuk folyton a labilis és kaotikus közállapotokat a kettős mércénkért, avagy szelektív látásunkért, hallásunkért.
Ezért érzem kissé bántónak Kertész Die Welt-interjúját is, hiszen Berlinben, vendégként nem várják el tőle, hogy kritikusan nyilatkozzon a német társadalmi és közéleti problémákról. S bár sokban igaza van, és nem kérdőjelezem meg segítő-jobbító szándékát és értelmiségiként, gondolkodó emberként és magyarként hazája iránt érzett felelősségét sem, milyen más lett volna, ha ezt itthon, nekünk mondja el. Ehhez persze az is kellett volna, hogy a magyar sajtó is megkérdezze, nem csak utólag hívják fel, akkor is csak azért, mert kitört a botrány és terjeng a vérszag, egyesek pedig Molotov-koktélokkal gyülekeznek a könyvtárak előtt.

Bálint Orsolya

Már előfizethet a Vasárnapi Hírekre, kattintson!