Maurer Ferenc, a Magyar Televízió sportriportere szerint nem árt a
kiváló beszédkészség, ha valaki kommentátornak készül, de a
beszédtechnika- órák csodákra képesek. „Ismerek olyan kollégákat, akik
dadogva érkeztek az első képzésekre. Bár furcsának tűnhet, de az
egyediség tanulható, és sokan tanulják is. Akik nálunk közvetítenek,
szépirodalmi könyvek tucatjait olvassák, kifejezetten azért, hogy
fejlesszék szókincsüket, és gondolkodásukat” – mondta.
„Nem hinné az ember, hogy egy sportriporter azért olvas Márait, hogy látásmódja, választékos szóhasználata fejlődjön, de valóban ezért teszik. Az emlékezetben azok a sportkommentátorok maradnak meg, akik igazi egyéniségek. Én ebből a szempontból sokszor visszafogom magam, mert úgy érzem, nem rám kíváncsiak az emberek, hanem a sporteseményre. Talán a sport iránti effajta alázatosságom miatt nevezik néha szürkébbnek a közvetítéseimet” – magyarázta. „Ez tudatos választás részemről. Hátránynak tűnhet, hogy sokkal kevésbé tudom magamra irányítani a figyelmet. Lehet, hogy érdekelné a nézőket, hogy milyen élményem volt a Labdarúgó Európa- bajnokságon, amikor nem jutottam be a helyemre, mert feltartottak a biztonsági őrök. Az ehhez hasonló sztorikat van, aki elmeséli, míg én igyekszem az ilyesmit háttérbe szorítani” – tette hozzá Maurer Ferenc, aki sosem írt iskolai lapba, vagy novellásfüzetbe; huszonnyolc éves korában lépett be életébe az újságírás. „Előtte az Operaházban, majd a József Attila Színházban dolgoztam képesítés nélküli színészként. Tanítottam különböző magániskolákban, itthon és az Egyesült Államokban. A Kodolányi János Főiskola kommunikáció szakára jártam, mikor jelentkeztem Gyárfás Tamás Sportriporter kerestetik! című műsorába. Míg én az utcáról sétáltam be, rá kellett jönnöm, mindenki más neves „istállókból” érkezett. Ennek ellenére az elődöntőig jutottam, amire nagyon büszke voltam. De hiába a sikerélmény, ezt követően négy évig nem foglalkoztam a dologgal. Amikor visszajöttem Amerikából, megismerkedtem Kertész Zsuzsával, aki beajánlott az MTV-hez, ahol 2000-ben a Híradóban kezdtem el dolgozni. Azt hittem, pont fordítva fog történni velem: sporttal kezdek majd, és utána váltok más műfajra. Ehelyett rögtön a Híradóba csöppentem és innen kanyarodtam vissza a sportra. Leginkább a politikával volt gondom, akkoriban kezdett nagyon eldurvulni a közélet” – emlékezett vissza.
Tizennyolc éves korában, két bokatörés után hagyta abba a focit. „Az MTK-ban és a KSI csapatában játszottam, a Budapest-válogatott volt a legmagasabb szint, ahová eljutottam. A riporteri pályán is nagyon erősen kezdtem, és onnan haladtam visszafelé” – nevetett. „Hajdú B. István helyett ugrottam be egy vasárnap esti gólösszefoglaló közvetítésére, mert Pisti valamiért nem ért ki az Újpest-pályájára időben. Az MTV-ben persze nyilván nem ilyen egyszerűen mennek a dolgok, hogy valaki besétál, és máris közvetíthet. Ez után megtapasztaltam, hogy sokkal lejjebbről kell kezdenem szamárlétrán – mondta. „Vitray Tamás főszerkesztősége, idején volt egy sakkműsorom, melyet a 2004-es Lékó–Kramnyik világbajnoki döntőre készítettem. A tizennégy részből álló a műsor szerkesztője, műsorvezetője és riportere is én voltam. Szívesen lettem volna főállású képernyős, de azt hiszem, huszonnyolc évesen már hiába álmodoztam volna erről. A TeleSportnál ma én vagyok a labdarúgás szakmai felelőse, és azt hiszem, a nézők engem ismernek a legkevésbé. Pedig emellett nem csak kommentátorként dolgozom, de háttérriportokat, illetve oknyomozó riportokat is készítek. Amikor pedig leesik a hó, a műkorcsolya-felelős is én vagyok! A sakk szintén hozzám tartozik, de szerintem Magyarországon nem becsülik eléggé ezt a sportágat – noha Lékó Péter és a Polgár lányok az egész világon ismertek. Bármerre is utaztam eddig, sokkal nagyobb hírük volt ott, mint nálunk. Amennyire tőlem telik, igyekszem ezen változtatni. „
Maurer Ferenc akkor sem lepődik meg, ha váratlan helyzet elé állítják; nem sokkal az olimpia előtt derült ki, hogy sportlövészetet fog közvetíteni Pekingből. „Egyrészt nem voltam katona, másrészt soha életemben nem fogtam puskát, vagy pisztolyt a kezembe, de nem pánikoltam. Egyik legfőbb segítségem persze az internet volt, de kimentem a terepre is, a különböző szakágak szövetségi kapitányai-val végigbeszélgetni egy-egy edzést. Megfogtam a töltényhüvelyeket, a puskákat, sőt, még azt is megengedték, hogy lőjek velük. Egyszóval mindent kipróbáltam, amit csak lehetett. A rögbivel nem lett volna ilyen szerencsém! Nem hiszem, hogy beálltam volna az edzésre… Baseballt viszont szívesen kommentálnék a Magyar Televízióban, de jelenleg erre kevés esélyem van. Még az Egyesült Államokban szerettem bele ebbe a sportba, és igen könnyen közvetíthetőnek tartom” – tette hozzá.
A sportriporteri munkát feladná állandó műsorvezetésért, de legfontosabb számára a változatosság, amely szerinte mindenkit frissen tarthat a szakmában. „Amikor sokat szerkesztettem, húsz-harminc emberrel kellett megvívnom azért, hogy kihozzák magukból a maximumot, és úgy érzem, ebbe én is kicsit felőrlődtem. Miután idén elvesztettük a labdarúgó Bajnokok Ligájának közvetítését, kevesebb lett a feladatom, és élvezem, hogy gyakrabban járhatok ki riportot készíteni, például az U20-as focivébé kapcsán. Sokkal többet jelent számomra a srácokkal együtt lenni, interjúkat készíteni, mint technikai részletek közt őrlődni. Ha már szóba hoztam a fiatalokat: eddig akárhányszor szerkesztettem, azt hiszem, mindig tárgyszerű tudtam maradni. Az U20-as világbajnokság azonban más volt; többször előfordult, hogy úgy éreztem, mi voltunk a jobbak, pedig a statisztikák éppen az ellenkezőjét mutatták. Azt gondolom, minél többször mutatná meg magát magyar futballcsapat a nemzetközi porondon, annál több erőfeszítésembe telne, hogy megőrizzem az objektivitásomat...” –
vélte a tévés, aki legemlékezetesebb élményével rossz emlékeket idézett fel. „Évekig gondoztam a 2012-es labdarúgó Eb rendezési pályázatunkat, rengeteg tudósítást is készítettem. Amikor a döntést meghozták 2007 áprilisában, élőben jelentkeztem be a Híradóban, valamint az Estében. Rá kellett döbbennem arra, hogyan is zajlanak valójában azok az átláthatatlan folyamatok, melyeket szép szóval sportlobbinak nevezünk. Kiábrándítóak voltak számomra a színfalak mögötti egyezkedések. Az egyik pillanatban még úgy éreztük, hogy nyeregben vagyunk, mert este nyolckor mindenki, aki szavazott a végrehajtó bizottságban, megígérte nekünk, hogy a magyar–orvát pályázatot támogatja majd. Csak másnap reggel derült ki, hogy este tíz óra után még sikerült az ukrán–lengyel pályázat képviselőinek valami olyat mutatni ezeknek az embereknek, ami miatt megváltoztatták véleményüket, és egyetlen szavazatot sem adtak a mi pályázatunkra...”
Á.D.
Már előfizethet a Vasárnapi Hírekre, kattintson!