Külföld



Megszavazta – 220:215

arányban – Barack Obama elnök egészségügyi reformcsomagját, az USA
törvényhozása, ezzel újabb 36 millió amerikai jut betegbiztosításhoz;
Obama úgy minősítette a voksolást: „történelmi”.



Hivatalosan megkezdte szolgála-tát az USS New York helikopter-hordozó hadihajó, amelynek építéséhez több tonnányi olyan acélt használtak fel, mely a 2001. szeptember 11-i terrortámadás során romba dőlt World Trade Center ikertornyokból maradt
meg.

Öngyilkos merénylő robbantott Pakisztánban, egy zsúfolt pesavari piacon – 14-en azonnal életüket vesztették, félszázan sebesültek meg.

Brüsszelben egyhangú szavazással választotta alelnökéül Herczog Edit szocialista EP-képviselőt az ipari és belső piaci kérdésekben befolyásos Kenguru-csoport brüsszeli ülésén.

Németországban öngyilkos lett Robert Enke labdarúgókapus, a válogatott, a Nationalelf és a Hannover-96 kapusa, akiről most derült ki: 2003 óta depresszióban szenvedett, 2006-ban kislánya is meghalt; betegségét éppen a sportpályafutása érdekében titkolta. Búcsúztatóját ma, vasárnap tartják Hannoverben. A labdarúgó 32 évesen vonat elé vetette magát.

KGB ügynök volt Juan Antonio Samaranch, a Nemzetközi Olimpiai Bizottság volt elnöke – hozta nyilvánosságra egy Moszkvában most megjelent könyv; Samaranch a fasiszta Franco-rezsimben funkcionárius volt, 1977-ben, a diktátor halála után Moszkvában volt hazája nagykövete, s a szerzők szerint  a KGB megzsarolta azzal, hogy régiségeket és festményeket csempészett, s ezután a titkosszolgálat közreműködésével, a volt szovjet tömb NOB-tagjainak voksaival lett a NOB elnöke.

A berlini fal leomlásának 20. évfordulóját ünnepelték a német fővárosban; a jelképes, ezer darab 2,5 méteres dominóból álló „falat” Németh Miklós volt magyar kormányfő és Lech Walesa volt lengyel államfő döntötte le; az évfordulón részt vett Mihail Gorbacsov, ott voltak sok ország mai vezetői, köztük Bajnai Gordon kormányfő. Barack Obama amerikai elnököt Hillary Clinton külügyminiszter képviselte, Obama videoüzenetet küldött – ezzel a németeknek, akik várták némi csalódást okozott.

A szerb kormány után a vajdasági parlament is elfogadta  az alaptörvény módosítását, ami lehetővé tenné, hogy formálisan ismét autonóm tartomány legyen a Vajdaság; a belgrádi törvényhozás még nem adta ehhez a hozzájárulását.

Moszkvában elrabolták a magyar nagykövet szolgálati kocsiját; fegyverrel kényszerítették a sofőrt a középkategóriás Mercedes kocsi átadására; a helyi orosz rendőrök érdekes mód „csak” lopásnak minősítették az esetet.

Szaúd-Arábia tengeri blokádot léptetett életbe Jemen vörös-tengeri partvidékén kedden, és elrendelte a gyanús hajók átkutatását, mivel attól tart, hogy a jemeni síita lázadókra mért légicsapása után  a konfliktus átterjed a szintén síiták lakta szaúdi területekre; a jemeni kormány üdvözölte a szaúdi lépést.

Felvette a magyar Omninvest cég H1N1 új influenza elleni vakcináját az ENSZ egészségügyi világszervezete, a WHO az ajánlott oltóanyagok közé. A világon mindössze négy ilyen vakcina van csupán, s a WHO szakemberei szerint a magyar a legjobb.

Ausztrália kiadja a magyar Charles Zentait – Zentai Károlyt – s ezzel teljesíti a nemzetközi jogból rá háruló felelősségét. Zentait azzal a háborús bűnnel vádolják, hogy 1944- november 8-án egy budapesti laktanyában tiszthelyettesként megkínzott és megölt egy 18 éves zsidó fiút, mert az nem viselt sárga csillagot.

XVI. Benedek pápa pénteken délben magánkihallgatáson fogadta Bajnai Gordon miniszterelnököt, aki tájékoztatást adott a Szentatyának Magyarország gazdasági helyzetéről, EU elnökségünk várható prioritásairól. A kormányfő megerősítette a magyar állam felajánlását egy vatikáni koncertre a 2011-es Liszt-évhez és EU-elnökségünkhöz kapcsolódva. A pápa méltatta a magyar keresztény örökséget és említést tett a Pécsi Püspökség Millenniumáról; az audiencia során szó esett a Berlini Fal leomlása 20. évfordulójának jelentőségéről, globális problémákról – XVI. Benedek pápa szólt a „Caritas in veritate” enciklikájának üzenetéről, amellyel kiutat keres a világméretű gazdasági és morális válságból.


Belföld


A mindössze 22 százalékos részvétel miatt eredménytelen volt az időközi képviselő-választás Csornán és környékén a már Brüsszelben dolgozó fideszes Áder János parlamenti helyére; a legtöbb voksot a Fidesz-KDNP jelöltje kapta, a Jobbiké a második és ezzel megelőzte, a harmadik helyen végzett MSZP-s jelöltet.

Az Országgyűlés 2 millió forintban korlátozta a köztulajdonú gazdasági társaságok vezetőinek havi díjazását, elfogadta a hiteles tulajdoni lap díjának földhivatali másfélszeresére emelését és azt hogy új cégformaként jövőre lehessenek elektronikusan és gyorsan bejegyzehető egyéni cégek.

Életének 80. évében elhunyt Tüskés Tibor József Attila-díjas író, irodalomtörténész, a Jelenkor egykori főszerkesztője és Kokas Ignác Kossuth-díjas festőművész (83), a dunántúli Váli-medence szülöttje, alkotója.

Huszonegy évvel ezelőtt, 1988. november 13-án alakult meg a Szabad Demokraták Szövetsége. A mai SZDSZ tudatában van a rendszerváltásban játszott jelentős szerepének, de nem tekinti magát a rendszerváltás kizárólagos letéteményesének. Retkes Attila SZDSZ-elnök javaslata: Bokros Lajos legyen közös MSZP-SZDSZ-MDF kormányfőjelölt, hogy a Fidesz ne érhessen el kétharmados többséget a parlamenti választásokon.

Elvetette az Országos Cigány Önkormányzat feloszlatását célzó ellenzéki – Lungo Drom – indítványt 27 nem, 17 igen szavazattal és 2 tartózkodással a roma érdekképviselet rendkívüli közgyűlése, így egyelőre Kolompár Orbán marad a vezető.

Fiatal szakorvosjelöltek, rezidensek demonstráltak Budapesten csütörtökön tiltakozva a heti 60-70 órás munkahét és a havi 95 ezer forintos, a szellemi és fizikai megélhetés, a családalapítás ellen ható fizetés ellen – Papp Magor, a Magyar rezidens Szövetség elnöke szerint nettó 200 ezer forintra lenne szükségük ahhoz, hogy ne két-három, a betegellátás is veszélyeztető állásból kellene összehozniuk megélhetésüket.

Makón Sólyom László államfő megkoszorúzta Kecskeméti Ármin egykori főrabbi közelmúltban megrongált emléktábláját.

Orbán Viktor Fidesz-elnök a Magyar Polgári Együttműködés Egyesület kecskeméti rendezvényén azt mondta, a közvetlen köztársaságielnök-választás és a parlamenti képviselő-választás gyökeres átalakítása elfogadhatatlan, de kisebb Országgyűlést és önkormányzati testületeket akar; az MSZP szóvivője szerint Orbán úgy beszélt, mintha csak rajta múlna, hogyan választják az államfőt, hány képviselő lehet, és mik a törvények. Hétfőn egy tévéinterjúban a Fidesz-elnök kijelentette: kész pártjának a programja, s bár nem számítanak előre hozott választásokra, de felkészültek rá; kedden közölte: be kell tartani az alkotmányt, ám nincs benne semmi, amit „tisztelni lehetne” – ő lengyel mintára módosítaná.

Megkezdődött azoknak a roma diplomás fiataloknak a közigazgatási versenyvizsgára való előkészítése, akik arra a 200 álláshelyre jelentkeztek, amelyet a kormányzat hirdetett meg. A több mint félezer jelentkezőből 287 tehet ingyenes vizsgát.

Női tudósokat díjaztak Budapesten: Lőrincz Andrea agykutató, Fuxreiter Mónika biokémikus és Toldy Andrea vegyészmérnök kapta meg  a For Women in Science nemzetközi díjat a Fővárosi Szabó Ervin Könyvtár dísztermében.

Súlyosbította az olaszliszkai emberölés ügyében hozott elsőfokú ítéletet a Debreceni Ítélőtábla. A büntetőtanács 3 esetben szabott ki életfogytiglani büntetést. Szögi Lajos tiszavasvári tanárt gyermekei szeme láttára verték halálra 2006. október 15-én Olaszliszkán, miután azt hitték, hogy autójával elsodort egy kislányt, aki az árokba esett, de nem sérült meg.


Gazdaság


Keddre virradóra probléma nélkül átjutott alig 1,3 méterrel a 3-as metró alagútja fölött a 4-es metróalagút fúrópajzsa és várhatóan 8 hét alatt jut el a Kálvin tértől a Rákóczi térig. Pénteken azt közölte Klados Gusztáv, aki 2008. novemberétől a DBR Metró Projekt Igazgatóság projektigazgatója, hogy a talajszerkezet és a jobb műszaki feltételek miatt a vártnál gyorsabban halad a metrófúrópajzs.

Az év első tíz hónapja során 34ć500 főt érintő csoportos létszámleépítéseket jelentettek be a cégek a munkaügyi központok kirendeltségein, az eddig foglalkoztatottak zömét – kétharmadát – a feldolgozóiparból küldték el, a munkanélküliségi ráta 10 százalék fölé került, ezzel az EU-ban a középmezőnyben van hazánk.

A kórházaknak és a szakrendelőknek már átutalta az ígért többletforrás első, 4,5 milliárd forintos részét az Országos Egészségbiztosítási Pénztár, s decemberben még 6 milliárdra számíthatnak – közölte Székely Tamás egészségügyi miniszter.

Több mint 40 százalékkal nőtt a hazai problémás ingatlanhitelek száma szeptember végéig; a bankok 12 ezer késve vagy egyáltalán nem törlesztett hitelt adtak át hitelkezelőknek, behajtóknak illetve maguk kezdeményeztek végrehajtást az adósok ellen.

Ötmillió forintra bírságolta az Union Biztosítót az állami pénzügyi felügyelet, a PSZÁF, mert a kötelező gépjármű- felelősségbiztosítást önrésszel hirdette meg, ami tilos; a biztosító átalakítja  most az önrészt kármentességi kedvezménnyé.

Pénteken annak ellenére javult a magyar forint euróhoz való árfolyama 271 forintról 268 forint körülire, hogy a magyar gazdaság harmadik negyedévi teljesítménye a várakozásokon túl is esett.

Százezer euróért – 27,4 millió forintért – kelt el egy 750 grammos fehér szarvasgomba az észak-olaszországi Grinzane Cavourban tartott árverésen; egy hongkongi gyűjtőé lett; a gombaárrekord nem dőlt meg, Toscanában 2 éve egy másfél kilós gombát 223 ezer euróért vitt el a licitálás győztese.

Hivatalosan is csatlakozik Szlovénia a Déli Áramlat gázvezetékhez – erről ír alá megállapodást Borut Pahor szlovén és Vlagyimir Putyin orosz kormányfő.
Visszahív és kicserél 14 millió mobiltöltőt a Nokia, méghozzá ingyen – érintésvédelmi típushiba miatt.

A kabinet a mindenkori jegybanki alapkamat tízszeresében – ez most 70 százalék – szabná meg a teljes hiteldíj-mutató (THM) plafonját – közölte a pénzügyi törvénymódosítási javaslat általános vitájában Katona Tamás, a szaktárca államtitkára.

Ezer szálanként 90 euró lesz a dohánytermékek jövedéki adójának kötelező uniós minimuma 2014-től – így állapodtak meg az EU tagországok pénzügyminiszterei; ám több tagállamban, köztük hazánkban a korábban kapott haladék miatt csak 2018-tól éri el ezt a szintet az adó.

Hazai egyetemekkel együttműködő orvosi, orvosbiológiai műszerek, terápiás eljárások, funkcionális élelmiszerek és gyógyszerkombinációk fejlesztésére, gyártására szakosodó magyar K+F Pharmagora klaszterközpont jött létre Balatonfüreden 11 kis- és középvállalkozás együttműködésével. Az 574,4 millió forint értékű kutatóközpont létrehozását az Új Magyarország Fejlesztési Terv 287,4 millió forint uniós forrással támogatja.

Újabb gyárat épít Kínában a német BMW, amely a világ vezető luxusautógyáraként az elmúlt hónapokban – a gazdasági helyzet romlása ellenére – 72 ezer (!) kocsit adott el. Kínában egyébként megháromszorozódott az autóvásárlás az elmúlt évben.

A Budapesti Kereskedelmi és Iparkamara (BKIK) az Alkotmánybírósághoz fordult, mert a vagyonadóról és ingatlanadóról szóló törvényt több tételében is alkotmányellenesnek tartja.

A Sarm-el Sejk-i tanácskozáson afrikai országoknak ajánlott fel 3 év alatt 10 milliárd dollárnyi hitelt Kína, s néhány államnak elengedi adósságát; Ven Csia-pao kínai miniszterelnök szerint Afrika fontos nyersanyagforrás és jelentős piac Kína számára.

A KSH adatai szerint az egy évvel korábbihoz képest 2,7 százalékkal nőtt háztartási villamosenergia-felhasználás egy főre számítva, miközben csökken a gázfelhasználás 1 százalékkal.

Már előfizethet a Vasárnapi Hírekre, kattintson!