Az MSZP miniszterelnök-jelöltjének olyan értékeket kell felmutatnia,
amelyek nem csak a baloldali választók számára fontosak – jelentette ki
Lendvai Ildikó szombaton Budapesten.

Kiss Péter, az MSZP alelnöke ugyancsak tegnap megerősítette: kedden megnevezi miniszterelnök-jelöltjét az MSZP, miután összeülnek a megyei elnökök, az országos elnökség, illetve a párt választási bizottsága.

Az MSZP elnöke sajtótájékoztatóján hangsúlyozta: olyan embert jelölnek a december 12-i kongresszuson – folytatta –, olyan emberre tesznek javaslatot a november végi vagy december eleji választmányi ülésen, aki vállalja, hogy egy baloldali program hitelesítője és legfőbb képviselője lesz a választások idején és feltehetőleg utána is. A pártelnök szerint a jelöltnek vállalnia kell azt is, hogy szélesebbre, messzebbre hangzóan szól, mint a politikai baloldal. Hozzátette: a jelöltnek vállalnia kell, hogy olyan demokratikus értékeket, normákat mutat fel, amelyek nem csak a baloldali választók számára fontosak. Arra a kérdésre, felmerült-e az MSZP vezetésében, hogy Mesterházy Attila a Zuschlag-ügyben való érintettsége miatt nem alkalmas a jelöltségre, Lendvai Ildikó azt mondta, természetes, hogy a politikai riválisok mindenkit „körbe fognak lőni”, aki miniszterelnök-jelölt lesz. Azt kérem, tőlük, legalább várják meg a jelölés pillanatát – mondta.
A parlamenti pártok elhatárolódását várja el Lendvai Ildikó a Jobbik által vasárnapra szervezett, Horthy Miklós budapesti bevonulásának 90. évfordulójára emlékező fehér lovas felvonulás miatt. Az MSZP elnöke szombati budapesti sajtótájékoztatóján elmondta, most már Orbán Viktornak, a Fidesz elnökének is tudnia kell: nem tudja úgy elfordítani a fejét a Jobbiktól, hogy közben összekacsint vele. „Van még mindenkinek ideje, hogy bebizonyítsa, nemcsak nem ő ül a fehér lovon, de nem is ő adja alájuk a lovat” – fogalmazott.
Lendvai Ildikó szerint ennek a hétnek, a provokáció hetének lehet a betetőzése a vasárnapi „újfasiszta parádé”, a lovas menet annak évfordulójára, hogy Horthy Miklós a különítményesek élén bevonult Budapestre. Mint mondta, a Jobbik és a Magyar Gárda vasárnapi menetelése, mint ahogy egész hete is, az erőszakról szól. Hozzáfűzte: ha elhangzik a Magyar Gárda neve, már ütnek, mint Pörzse Sándor, az Echo Tv munkatársa péntek este egy vendéglőben, aki „véresre pofozott egy baloldali politikust”. Szavai szerint a hét úgy kezdődött, hogy a feszültséget valóságos helyi polgárháborúig hevítette Sajóbábonyban a Magyar Gárda, Vona Gábor, a Jobbik elnöke is, aki nem volt hajlandó kezet fogni cigány emberrel.
Az MSZP elnöke szerint fasiszták és szélsőjobboldaliak Európa minden országában vannak, Magyarországon sincs több, mint máshol, de itt azért „szemtelenebbek és erőszakosabbak”, mert sokáig vérszemet kaphattak a cinkos hallgatástól.
„Meg kell és meg is lehet állítani őket, ha mindenki szól” – vélekedett, hozzátéve, ha szól az is, aki annak idején dicsérő szavakat mondott a Jobbikba tömörült „hazafias, derék fiatalokról”. Kérdésre közölte: azt várják el vasárnap a rendőrségtől, hogy figyeljen, nem történik-e törvénysértés, vagy van-e ott olyan ember, aki a feloszlatott Magyar Gárdát éleszti újra, viseli egyenruháját, hirdeti jelszavait. Hozzátette: a rendőrségnek pillanatnyilag ugyanis ez a dolga, nincs módja előre betiltatni a rendezvényt. „Ez a holnapi felvonulás nem a rendőrség ellen szól, ez az ország békéje, ez Budapest a bűnös város ellen szól, itt annak is van dolga, aki nem rendőr” – fogalmazott.
vonulással emlékezik vasárnap délután a Jobbik a korabeli helyszínen. A menet a XI. kerületi Kosztolányi Dezső.

 MTI

Már előfizethet a Vasárnapi Hírekre, kattintson!