Bugár Béla szerint a Híd párt megalakulásával a szlovákiai magyarok
előtt is megnyílt a választás lehetősége. „Míg Szlovákia magyar
nemzetiségű polgárai eddig csak szavazhattak, a Híd megalakulás óta
választanak is” – értékelte az egy héttel ezelőtt lezajlott szlovákiai
megyei választásokat a Híd elnöke a párt III. közgyűlésén szombaton
Trencsénben.
A politikus elismerte, hogy pártja nem volt sikeres a választáson, mert csak három képviselői helyet szerzett, míg a rivális Magyar Koalíció Pártja (MKP) negyvenet, de úgy vélte, hogy a szavazatok száma alapján bebizonyosodott, van alapja az új párt létezésének. Bugár, aki korábban nagyjából egy évtizedig az MKP elnöke volt, s abból kilépve alakított új pártot, ismételten bírálta az MKP mai vezetését, hogy elutasította az együttműködést a Híddal, ami szerinte magyar mandátumvesztéshez vezetett. „Az MKP kampánya uszító volt. Úgy beszéltek rólunk, mint árulókról, mint akik önkéntesen asszimilálódnak” – fejtette ki a Híd elnöke. Úgy vélte, hogy csak két út létezik: az összes toleráns ember együttműködésének az útja, vagy a szembenállás útja, amely senkinek sem használ. Bugár megerősítette: a Híd igyekezni fog, hogy a szlovákok körében is minél több szavazatot szerezzen. A párt most hozzáfog helyi szervezetei kiépítéséhez, mert eddig erre még nem volt ideje. A jövő évben esedékes parlamenti választással kapcsolatban Bugár óvatosan fogalmazott. Szerinte ugyan még korai még az álláspontok kialakítása, de úgy vélte, jó lenne, ha jobbközép koalíció alakulna Szlovákiában. „Ezen a téren azonban egyelőre semmi sem történik” – tette hozzá. A közgyűlésen megválasztották a párt negyedik alelnökét is. Ivan Svejna, elismert szlovák közgazdász a gazdaság területét fogja felügyelni. A Híd négy alelnöke közül kettő magyar, kettő pedig szlovák nemzetiségű.
Már előfizethet a Vasárnapi Hírekre, kattintson!