Kovács Miklós
Szürtei születésű. Történész, politológus, főiskolai oktató, politikus – immár több mint egytizede a Kárpátaljai Magyar Kulturális Szövetség elnöke. Egy két hónapos kisfiú, Kristóf édesapja.
– A magyar nyelvű sajtóban – határon innen és tengeren túl – az a hír járta a héten, hogy nem lesz anyanyelvű tankönyvük a kárpátaljai diákoknak. Ukrajna budapesti nagykövetét berendelték a Külügyminisztériumba…
– Jövőre magyar könyvek nélkül marad az iskolák tizedik osztálya. Akkor, abban a korosztályban van a váltás. Ez az átmenet a 12. osztályhoz, s ha nincs hivatalos könyv, akkor nincs utána tovább anyanyelvű oktatás sem. Tervszerűen folyik az ukránosítás, közben mindennapos az a szöveg, hogy mi „elmagyarosítjuk” – 150-160 ezren – a 43 milliós Ukrajnát. De a ruszinokat, románokat, lengyeleket sem ismerik el a megélhetési nacionalisták. A népszámlálás szerint 13 millió orosz is él az országban, sőt az ukrán állampolgárok fele oroszul beszél. A két nagy létszámú szláv népcsoport áldozatai vagyunk, hisz’ az orosz–ukrán félsz kölcsönös: Moszkvában is egyre inkább az az uralkodó közbeszéd, hogy ukránok nincsenek, nyelvük csak „kisorosz dialektus” – a cári világot idézve… Hogy most nyíltan kijelentették, hogy bennünk vélik felfedezni integritásuk veszélyeztetőit, csak azért hírértékű, mert apropóját az adja: az első számú állami televízió-ban hangzott el. Szomorú, hogy ebben a kupiban a törvényeket nagyjából betartókat védik legkevésbé a jogszabályok. Saját alkotmányuknak, a nemzetközi szerződéseknek ellentmondva, rendeleti szinten dönt az állam közoktatási, kulturális kérdésekben, s mi az Európai Unióban sem bízhatunk: az is olyan, ráadásul büszkén viseli cégérét, hogy apácazárda… Nem átallja a szaktárca korifeusa az emberek szemébe kiabálni, hogy aki Ukrajnában él, az ukrán, s ezért magyar iskolák sincsenek, ezt is jó lenne tudomásul venni… Ki akarják szorítani anyanyelvünket az iskolákból, óvodákból, most verik szét a teljes vertikumot. Amíg tudtam, képviselőként is küzdöttem, hogy megmaradjunk. Vannak, akik elmennek az anyaföldjükről, mert azt hiszik, máshol könnyebb. De sokuknak csalódniuk kell: ott is csak „ukránok” maradnak. Az ember nem futhat el a sorsa elől. Nekünk azokkal kell törődnünk, akik maradnak. De szánalmas, hogy az elnyomás elhanyagolható ahhoz képest, hogy az emberek „leszavaznak” ukrán pártokra, önként beadják gyermekeit államnyelvű iskolákba… A két magyar párt összesen kapott legutóbb tán 35 ezer voksot.
– Nem fél?
– Nem. Nem azért, mert annyira bátor vagyok, hanem azért, mert nem vagyok benne a „bizniszben”. Nem számítok „komoly” embernek, hisz’ nem privatizáltam el semmit. Megy az idő. 2002-ben elcsalták a választást, 2006-ban megnyertem a pert. Strasbourgban. De a képviselőséget Ungváron nem kaptam vissza.
(gündisch)
Már előfizethet a Vasárnapi Hírekre, kattintson!