Godzilla lábnyoma
Jártam az igazi Jurassic Parkban. Tábla hirdeti, a miheztartás végett, nehogy valaki meglepődjön, ha megjelenik pár velociraptor. Szomorúan tapasztaltam, hogy dinók nincsenek, még műanyagok sem. Nem is baj, a hangulat a lényeg. Felhőbe burkolódzó hegycsúcsok, párás-kemény levegő, harsogóan zöld növénytakaró. A Kualoa ranch a hollywoodi filmesek kedvence. Itt feltűnhet bármilyen őslény, démon, szörnyeteg, ideális ehhez a hely. 1959. március 18-án Hawaii az Egyesült Államok ötvenedik tagállama lett, ettől kezdve a producerek, rendezők előszeretettel jöttek ide forgatni, hiszen a környezeten kívül előny az is, hogy minden engedélyeztetési eljárás nagyon egyszerű.
A terület pedig tényleg mesés. Minden azt sugallja, hogy ezen a helyszínen bármi megtörténhet. Természetes hát, hogy erre járt Godzilla, itt forgatták a Jurassic Park jeleneteit, az Ötven első randit, a Magnum egyes epizódjait, és a Lost című tévésorozat szinte valamennyi részét, és persze a Pearl Harbort. Amit a filmesek hátrahagytak, az maga a kincs a rajongóknak. Naponta ezrek fizetnek azért, hogy megnézhessék Godzilla lábnyomát. A Kualoa ranch profi túraszervezői gondoskodnak arról, hogy ne unatkozzanak a látogatók. Busszal megyünk a filmes helyszínekre. Az egykori bunkerekben kiállítást nyitottak a werkfotókból. A filmtúra után a vendégek pihenésképpen megnézhetik az egzotikus növényeket. A noni nevű növény is itt hozza termését, amelyből különböző italokat készítenek. A filmes paradicsomban még disznót is tartanak, fertelmesen ronda, és hatalmas termetű.
A turisták további programok közül is választhatnak. Elviszik őket lovagolni, kipróbálhatják a kvadozást, vagy izgalmas túrákat lehet tenni a hegyekben. Az esőerdő túrán kipróbálhatjuk, milyen lehetett a Jurassic Park áldozatainak menekülniük az esőerdőben. Más kérdés, hogy azért a dinók a turistákat nem üldözik.
Kiss Róbert Richard
Már előfizethet a Vasárnapi Hírekre, kattintson!