Nem nyugodtak bele a megye politikusai és parlamenti képviselői, a
regionális vasúti közlekedési egyik legfontosabb vonalának, a
Komárom–Székesfehérvár szakasznak a bezárásába.

Információink szerint több szocialista országgyűlési képviselőnél, komárom-esztergom megyei politikusnál és polgármesternél az „verte ki a biztosítékot”, hogy a vasúti reformért felelős kormánybiztos és a közlekedési miniszter lényegében vita nélkül lesöpörte az asztalról kérésüket: a nyári turistaszenzonban legalább hétvégenként közlekedjenek személyszállító járatok, ugyanis rengeteg embernek könnyíti meg ez a vasútvonal a Balaton elérését. A tó ugyanis Komárom-Esztergom megyéből másképpen csak óriási kerülővel, vagy a rendkívül rossz állapotú és balesetveszélyes közutakon lehetséges. A Vasárnapi Hírek úgy tudja, a másik elfogadhatatlan momentum az volt, hogy például Kisbér önkormányzata nemrégiben ötvenmillió forintot költött a vasútállomás korszerűsítésére és akadálymentesítésre. A nagy összegű beruházás előtt ráadásul informálisan mindenhonnan azt a jelzést kapták a helyi politikusok, hogy ez a vonal bizonyosan megmarad. Most viszont bezárnák.
– Egy jó vasúti reformhoz meggyőződésem szerint meg kell érteniük a döntéshozóknak, hogy milyen nagy jelentősége van  a régió életében a Komárom–Székesfehérvár vonalnak – mondta lapunknak Zatykó János, Komárom polgármestere, aki szerint fontos, hogy a helybeliek nemcsak tiltakoznak a vasút megszüntetésének terve ellen, de az önkormányzatok, civil szervezetek ötletekkel, munkával is hajlandók lennének tenni a vasút  megtartása érdekében.

B.P.

Már előfizethet a Vasárnapi Hírekre, kattintson!