Videoton–Győr 0-0



Két rendkívül  szervezett csapat találkozott a Sóstói Stadionban. Az első félidőben az inkább védekezésre berendezkedő Győr és az aktívan támadó Videoton játékosai csak elvétve jutottak kapura lövésig. A folytatásban nagy fölényben játszott a Videoton, de képtelen volt feltörni a masszívan védekező ETO védelmét. A győriek egyetlen helyzetükből kapufáig jutottak. A küzdelmes mérkőzésen végül nem született gól.

. Vasas–Újpest FC 1-2 (1-1)

Gólszerzők: Lázok (39. perc, 11-esből), illetve Tóth N. (24. p), Rajczi (59. p)
   
l Rögtön a mérkőzés elején megfogyatkozott a Vasas Dobric kiállítása miatt. Ettől kezdve az Újpest fölényben futballozott, s előnyt szerzett, de a hazaiak a szünet előtt váratlanul egyenlítettek büntetőből. Ráadásul később Vermes is piros lapot kapott.
    A folytatásban az egyenlő létszám ellenére is az Újpest maradt fölényben, s végül megérdemelten gyűjtötte be a három bajnoki pontot.


 Nyírgyháza–ZTE 0-4 (0-1)

Gólszerzők: Rudnevs (39. perc., 53. p., 80. p), Pavicevic (76. p)
   
l Meglepően lendületesen kezdett a Nyíregyháza, de a vendégek kapuja előtt elfogyott a tudomány. A ZTE egy szöglet utáni fejes góllal szerzett vezetést, a kiállítás pedig döntőnek bizonyult: egy beívelést követően Todorovic a földön elterült, Bognár játékvezető asszisztensével  konzultált, majd felmutatta a piros lapot Mboussinak. A második félidőben sorra vezették tetszetős támadásaikat a vendégek, melyekből többet is gólra váltottak. A hazaiaknak volt ugyan néhány veszélyes kontratámadása, de két méterről is képtelenek voltak a kapuba találni.


 Paks–Haladás 2-0 (0-0)

Gólszerzők: Böde (81. perc), Éger (85. p)
l Az első félidőben alig akadt említésre méltó esemény. A fordulást követően a Paks egy remek fejes góllal és egy hatalmas szabadrúgásgóllal bevette a szombathelyi kaput, így megérdemelten nyert.

 MTK–DVTK 4-0 (2-0)

Gólszerzők: Szatmári (11. perc), Vadnai (22. p), Gosztonyi (72. p, 11-esből), Pál A. (90. p)
l Nagy lendülettel kezdte a mérkőzést a Diósgyőr, az első negyedórában azonban mégis az MTK szerzett gólt. A hazaiak a vezetés tudatában nyugodtabban játszottak, s alig tíz perc múlva kétgólosra növelték az előnyt. A szünetig az állás nem változott, a második félidőben pedig az MTK irányított, igaz, voltak ígéretes lehetőségei a vendégeknek is. A kék-fehérek a találkozó összképe alapján megérdemelten tartották otthon a három pontot.


A tabella:


1. Videoton15  10  3  2   36-19   33
2. Újpest5   9  2  4   25-18   29
3. ZTE14   8  2  4   26-19   26
4. Győr15   7  5  3   18-10   26
5. DVSC13   8  1  4   22-17   25
6. MTK4   7  4  3   28-16   25
7. Pápa14   7  1  6   23-17   22
8. Paks15   5  5  5   16-18   20
9. Vasas15   6  1  8   23-36   19
10. Kaposvár14   5  4  5   20-20   19
11. Ferencváros15   4  5  6   17-21   17
12. Szombathely15   4  3  8   21-30   15
13. Kecskemét15   4  2  9   27-35   14
14. Bp.Honvéd15   3  5  7   16-22   14
15. Diósgyőr15   3  3  9   18-25   12
16. Nyíregyháza15   2  4  9   19-32   10

Már előfizethet a Vasárnapi Hírekre, kattintson!