Egységes támogatást kapott az MSZP-választmánytó


 



Az MSZP országos elnöksége és választmánya közös javaslatként terjeszti a december 12-i kongresszus elé Mesterházy Attila miniszterelnök-jelöltségét. Ezt Lendvai Ildikó, a párt elnöke, Simon Gábor választmányi elnök együtt jelentette be a választmány szombati ülésének szünetében.

Mesterházy Attila – aki megújult külsővel, jellegzetes szakálla nélkül jelent meg a sajtótájékoztatón – azt hangsúlyozta: a jobboldalt nem ellenségnek, hanem ellenfélnek tekinti, amely arra számíthat, hogy az MSZP keményen fog az igazáért harcolni. Szavai szerint a választási kampány több mint jobb- és baloldal rivalizálása, de a jobboldal nem ellenség, hanem ellenfél, adott esetben partner is. Mint mondta, erre azért van szükség, hogy az ország érdekében bizonyos nemzeti kérdésekben legyen összefogás. Kitért arra, hogy „izzó, forró, bevállalós kampány kell”, miközben a baloldalt is újjá kell építeni.




– Hiszek az igazunkban, abban, hogy a meccs még nincs lefutva, a munka már ma elkezdődik – jelentette ki.
A kormányfőjelölt kiemelte, hogy az MSZP-nek csapatot kell hirdetnie, személyesen beszélt már Kovács Lászlóval, Szili Katalinnal, Gráf Józseffel szerepvállalásukról, és mindannyian jelezték, támogatják a pártot és személyét, részt vesznek a csapatban. Csapatra azért van szükség, hogy az megmutassa a párt sokszínűségét – mondta Mesterházy Attila, aki az összefogás, az egység fontosságára is felhívta a figyelmet. A programvitáról szólva hangsúlyozta, a folytonosságra és a változásra együtt van szükség: ha kell, önkritikát is gyakorolunk, de a változást is meg kell jelenítenie a programnak. Az MTI információi szerint arról is beszélt: bűnnek tartja azt, ha valaki a közösség ellen akar cselekedni, de mindenkinek, aki velük akar dolgozni, annak helye van a csapatban. Mesterházy Attila úgy fogalmazott: a következő időszak nem az egyéni utak ideje.
Simon Gábor kiemelte: a választmány Mesterházy Attilát egy tartózkodással, egyhangúlag javasolta miniszterelnök-jelöltnek. Az MSZP-n belüli csapatmunkát a muskétások jelszava jellemzi majd: egy mindenkiért, mindenki egyért.
Lendvai Ildikó arra hívta fel a figyelmet: a jelöléssel demonstrálják, hogy a legnagyobb ellenzéki párt kormányfőjelöltjével, a „politika egyik veteránjával” szemben a szocialisták a jövő emberét állítják ki.
Kovács László volt MSZP-pártelnök támogatta, hogy Mesterházy Attila legyen a párt miniszterelnök-jelöltje a 2010-es parlamenti választáson. Kovács véleménye szerint az MSZP-nek sokszereplős választási kampányra van szüksége, mert ez már korábban is bevált. Kiss Péter szocialista alelnök újságíróknak azt mondta: a miniszterelnök-jelölés egy apropó is arra, hogy összerendezzék a soraikat, majd a programjukkal az emberekhez forduljanak, javaslatokat tegyenek az ország számára.
Mesterházy Attila a Zushlag-üggyel kapcsolatos kérdésre azt mondta: tanúként részt vett a bírósági tárgyaláson, amit tudott, elmondott, az igazat mondta, és többet ezzel nem kíván foglalkozni. Egy másik kérdés kapcsán közölte, hogy vasárnap részt vesz a Szili Katalin alapított mozgalom első rendezvényén, mert fontosnak tartja a volt házelnök által az MSZP érdekében végzett munkát. Arra a felvetésre, hogy teljesen lekerült-e a napirendről a párton belül tisztújítás, azt felelte: ez az elképzelés nem kapott támogatást, így a kongresszuson várhatóan nem lesz szó, és szerinte ez most így helyes a választások előtt néhány hónappal.
„Tovább folytatódik, újra támad a Gyurcsány-Bajnai-korszak. Mesterházy Attila egyet jelent a múlttal, egyet jelent a Gyurcsány-Bajnai-korszakkal, a megszorításokkal” – közölte a Fidesz szombaton, miután az MSZP választmánya Mesterházyt miniszterelnök-jelöltnek javasolta a kongresszus számára. A Fidesz felhívta figyelmet arra, hogy Mesterházy Attila korábban Gyurcsány Ferenc helyetteseként dolgozott az ifjúsági és sportminisztériumban. Több tanúvallomás szerint Mesterházy is érintett a Zuschlag-botrányban. Frakcióvezetőként pedig kulcsfigurája a megszorító intézkedések parlamenten való áterőszakolásának. Maga Bajnai Gordon is a legszorosabb szövetségesének nevezte őt a megszorítások véghezvitelében.

Már előfizethet a Vasárnapi Hírekre, kattintson!