Új világ kezdődik a rezidensképzésben

Egy lány a húszas éveinek második felében – ifjú PhD ösztöndíjas medika – már most attól tart, kiégett: – Kiölik belőlünk a hivatástudatot. Belgyógyász akartam lenni, de már az sem biztos, hogy orvos akarok lenni. Valószínűleg kutatni fogok. S nem itthon. Külföldön viszont nem fogok betegágy mellé állni, mert ha már gyógyítanék, azt akkor magyar betegekkel tenném!
A szüleim nem tudnak támogatni – már ebben a korban el sem fogadnám – de nem akarok 70-75 órás heti munkaidővel éhen dögleni! Egy hivatalnok pénteken már egykor leteszi a tollát, máskor délután négykor kikapcsolja a számítógépét, látja saját karriervonalát… Igazából még nem tudom, mit hoz a rezidenskorszak – még előtte állok –, az új kormányrendelet a fiatal orvosok szakorvosi képzéséről, foglalkoztatásáról, mert ellentmondásosnak látom. Volt néhány diákfórum, de sok a kérdőjel… Ám ha a kapitalizmust választotta az ország, akkor az állam is vegye tudomásul, hogy az egészségügy is ugyanolyan szolgáltatás, mint más, s akkor szervezze is úgy. Ezért egyetértek Papp Magorral, a Magyar Rezidens Szövetség elnökével, aki november közepén azt mondta a nyilvánosság előtt: „Nem csak a jövőnket nem látjuk, a jelenünket sem.” Nőként, majdani anyaként pedig azt sérelmezte, hogy a rezidensi időszakot egyszer lehet három évre megszakítani – például gyes miatt. „Persze, majd 40 évesen szülünk – egyet. Amikor fogy a népesség…”
A számvetés érdekes. Mert egy orvos nagyon, nagyon sokára lesz kész. A hatéves képzést követi egy – a választott szakágtól, netán párosítástól függő – rezidensi képzés és majdani szakvizsga. Ez az időszak három-hét esztendőt jelent. Évek óta folyik a vita és tart a huzavona a fiatal orvosok szakképzéséről, foglalkoztatásáról, javadalmazásáról. Az egészségügyben már meglévő orvoshiány vitathatatlan: a siófoki kórházigazgató, Varga Ferenc által vezetett Magyar Kórházszövetség – ő maga egyébként támogatásáról biztosította a rezidenseket két hete – felmérte, hogy 1500-2000 szakorvos hiányzik a fekvőbeteg-intézményekből, ordítóak a területi különbségek. Ugyan a kormányzat megpróbálta egy mobilitásprogrammal segíteni az orvosok mozgását, de eddig elenyésző sikerrel. A héten az Állami Népegészségügyi és Tisztiorvosi Szolgálat (ÁNTSZ) bezárta a kalocsai kórház gyermekosztályát, mert az intézmény és a város – hiába ígéretek lakást, több pénzt – nem tudott három gyermekszakorvost egyszerre Kalocsára csábítani… Így az osztály már nem tudott megfelelni a hivatalos „minimálkövetelménynek”. Súlyosbító körülmény a korosodó orvoskar, s az utánpótlás bizonytalansága: az ifjú rezidensek 68 százaléka inkább külföldi munkavállaláson gondolkodik – ez derült ki nemrég a budapesti Semmelweis Egyetem Menedzserképző Intézetének felméréséből. Igaz: egyes jelek szerint a pár éve külhonban – főként Nagy- Britanniában – munkát vállalók egy része irányt váltott, a hazatérést fontolgatja. Többszöri nekirugaszkodásra idén nyáron megszületett az új kormányrendelet, amely 2010 januárjában lép hatályba, s meghatározó lehet nem a ma, hanem a holnap, a holnapután egészségügyi ellátásának minőségében. Székely Tamás egészségügyi miniszter – sebész, érsebész szakorvos – a Vasárnapi Híreknek elmondta: a jelenlegitől a jövőbeni rendszer abban különbözik, hogy eddig az orvosi egyetemek határozták meg a rezidensi keretszámokat a képzési kapacitás függvényében, a jövő évtől viszont úgy lesznek a kezdő orvosi állások meghirdetve, hogy az egészségügyi intézmények jelzik, milyen szakmában van szükségük a doktori diplomás kezdőre – azaz pályáznak. Egyben az állás meghirdetésével vállalják azt is, hogy foglalkoztatják a fiatalt, ami garanciát jelent. Mert most előfordul, hogy valaki elvégzi az egyetemet, megszerzi a szakképesítést – s nem talál munkát. Eddig egységes volt a rezidensek – amúgy nem busás – díjazása: januártól a hiányszakmákban a javadalmazás ötven százalékkal emelkedik. Amennyiben a rezidensi időszak lejárta után is hiányszakmában helyezkedik el – országos vagy területi, regionális is lehet e „hiány” – a plusz akkor is jár. Előírás: négy éven át Magyarországon kell dolgoznia, különben a pluszpénzt vissza kell fizetnie a magyar államnak. Székely szerint ez a négy év nem „röghöz kötés”, mint azt sokan megjegyezték, de azt tudomásul kell venni: miután az út az egyetem a diplomáig közpénzből történt, ezért a „köznek” lehetnek elvárásai is a jelenleg mintegy ötezer orvosrezidenssel szemben. Székely szerint a tízezer lakosra jutó orvosszámban hazánk felette van az európai uniós átlagnak, ugyanakkor nagyok az egyenlőtlenségek területileg és szakmailag is. Ezen kellene, hogy segítsen hosszabb távon az új rendelet. Amikor még ő volt kezdő orvos – ’79-ben végzett – akkor a kórházak hirdettek állást: így került Tatabányára, majd az újpesti Károlyi kórházba. Akkor – amennyiben hat éven belül nem szerezte meg a delikvens a szakorvosi képesítést, ha nem tudta letenni a szakvizsgát – egész egyszerűen megszűnt az állása. A miniszter úgy látja, sokat csiszolódott a rendelet az elfogadásig, igazodik a munkaerő-piaci igényekhez és a fiatalokéhoz is.
Papp Magor – a november 12-i budapesti, fehér köpenyes rezidens élőkép-performansz egyik szervezője – szerint az valóban jó, hogy most majd a kórházak pályáznak, s hirdetnek meg valódi álláshelyeket, mert így a jövendő rezidenseknek lesz mérlegelési lehetőségük, s nem a szakmai kollégiumok terveihez kell igazodni. Ő maga „halmozottan hátrányos helyzetű” másodéves háziorvos rezidensként, ugyanis párja is orvos, kardiológus rezidens. Így egyikük fizetése eleve az albérletre megy el. A rezidensi javadalmazás úgy nettó százezer: ennek a duplájáért érdekes mód szinte már mindenki hazai álláslehetőséget választana a felmérések szerint… Elmondta: a szaktárcával sokat „birkóztak” – eleve politikamentes, szigorúan szakmai jövőkép megfontolásokból. Úgy látja: az 1999-ben megszületett rendelet felett valóban eljárt az idő, de a már elfogadottat is módosítani kellene, mert szerintünk több ponton más jogszabályba ütközik. Ezért e héten a miniszternek egy módosítási javaslatot nyújtottak át, összegyűjtve aggályaikat, hiszen nekik is érdekük: jó legyen a jogszabály, ne kamikaze módon változzon, hanem folyamatában a rendszer. Megjegyezte: hosszúnak tartják a hazai képzési időt – ha az annyi téren „modellország” Német Szövetségi Köztársaságban elegendő a négy év, nálunk miért nem? A most végzősök közt a rezidensszövetség is készített egy belső felmérés: eszerint ma a hatodévesek több mint fele nem írná alá az új képzési szerződést, mert 7-11 év egyetlen kórházban eltöltendő idő – kezdőként – nem segíti kellőképpen fejlődésüket, még ha azalatt a szakképesítést meg is szerzik. A szövetség elnöke úgy véli, nem szívesen mennek el a fiatalok kétezer kilométerre szülőföldjüktől, csak az egzisztenciateremtés a motívum. Ezért a kormánynak – bár tudja jól, forráshiányos az egészségügy – struktúrán belüli átcsoportosításon kellene gondolkodnia, hogy a közeljövő „tűzoltási” munkájának valamilyen bérmegoldással mégiscsak a végére járjon. Ugyanis a rezidensek mindenhol jobb anyagi feltételek mellett dolgoznak – még a volt „keleti blokk” országaiban is jobb az illetményük vásárlóértéke. A már említett kalocsai áldatlan állapottal kapcsolatban amondó: az ÁNTSZ lépése még csak a jéghegy csúcsa, hiszen sok intézmény csak a rezidensek foglalkoztatásával tudja minimálszinten tartani osztályait: akik sokat ügyelnek – sokkal kevesebbért. Ők egyébként nem azért kongatnak vészharangot pár ezer ember érdekében, mert – úgymond – „szeretnének új autót vásárolni”, hanem azért, mert a fiatal orvosok jelenlegi anyagi és munkakörülményei sem az egzisztenciateremtést, sem a szakmai fejlődést, sem a minőségi munkavégzést nem teszik lehetővé. Minden megoldás érdekli őket: a lényeg, hogy a betegellátás ne sérüljön, s az ő helyzetük is valamilyen szinten megoldódjék: merthogy a jelenlegi tendenciák alapján, hosszú távon sem látják a változás lehetőségét. „Hisszük, hogy képzettségünk, a hat évig, tizenegy évig, majd élethosszig tartó tanulás és a társadalom által a képzésünkre fordított összegek számunkra a lehetőség mellett felelősséget is jelentenek” – írta Papp Magor a rezidensek honlapjára. „Karnyújtásnyi körben felelősek vagyunk a világért. Szeretném hinni, hogy karunk messzire, legalább az országhatárig elér.

Már előfizethet a Vasárnapi Hírekre, kattintson!