Hány szem közt Szentpéterváron?
Orbán Viktort – mondják a jólértesültek – nem tették nyugodtabbá a legutóbbi, pártja erő-helyzetét tükröző választási eredmények. Egyik kiindulópontja állítólag az, hogy bár a kormánypárt szimpatizánsainak tábora megfogyatkozott, az még mindig mintegy kilencszázezres. Komolyan veszi Orbán a látencia lehetőségét is, azt, hogy van egy réteg, amely ma nem mutat kötődést, de tavasszal a szavazófülkében kiterítheti szekfűs lapjait. Emellett úgy tudni, attól tart, hogy az etnikai feszültségek kiéleződésével a Jobbik eredményesen próbálkozhat azzal, hogy nagyobb szeletet kapjon a Fidesz tortájából. Ezért fogadja például el az induló kampányban Csurka Istvánnak (MIÉP, Magyar Megmaradás), valamint lapjának, a Magyar Fórumnak támogatását. A nyíltan zsidózó Magyar Fórum szinte minden számában nyilatkozik fideszes, vagy Fidesz-közeli politikus, az e hetiben Demeter Ervin korábbi titokminiszter.
Molnár a hét végén kijelenthette, továbbra is a Fidesz országgyűlési képviselő-jelöltjének tartja magát: erre jogosítja fel választókerületi elnöki megbízatása, valamint az a tízezer aláírás, amellyel, úgymond, Fidesz-jelölése mellett álltak ki az edelényiek.
Ugyanakkor figyelemre méltó Tölgyessy Péter legutóbbi értékelése, amely szerint a Fidesz legnagyobb ellenfele nem a hazai pártpalettán keresendő, hanem ez a külföld, „amely minden áldott nap szavaz Magyarországról, amikor állampapírt vásárol.” Tény, hogy a nyugati hatalmi központokban nem tapsolnak az Orbán-féle világképnek, a leegyszerűsítő piacellenességnek, vagy ennek az állításnak: „Európában mindenhol a jobboldaltól várják a válság megoldását… Az európai jobboldalnak az angolszászok nyomása ellenére ki kell tartania saját válságkezelő politikája mellett…” (A bizton nem tapsolók között ott lehetnek maguk a nyugat-európai jobboldali állami vezetők, akik tudják: túl mély ez a válság ahhoz, hogy bármely erő egymagában vállalhatná a kezelését.) Ha ebben az esetben szavakról volt szó, konkrét ügyben – mint Párizs esetében – tettekről is. A pécsi vízműnek az ottani fideszes városvezetés által végrehajtott „elcsatolása” után a budapesti francia nagykövet világossá tette, hogy ez nem helyi ügy. Idézzük Roudautot: „Egy ilyen lépés romboló hatású és nemcsak a francia cégeket, hanem valamennyi Magyarországon működő külföldi vállalatot rosszul érint. Felteszik magukban a kérdést: érdemes-e folytatni, vagy le kell vonni a konklúziót, miszerint a külföldi befektetők itt nem kívánatosak. Pedig hát mégiscsak technológiát, pénzt hoztak ide és megosztják az üzleti kockázatot…” Ez a kérdés és hangsúlyosan a befektetések dinamikájának megőrzése volt a tárgyalóasztalon Bajnai Gordon és a kilenc nyugati misszióvezető minapi találkozóján is.
Érthető, hogy egy ilyen helyzetben a karanténból való kijutást vagy legalább az erre utaló látszat megteremtését szolgálhatta Orbán részéről a szentpétervári utazás is. A Néva-parti városba a Fidesz vezetője más külföldi vendégekhez hasonlatosan, az Egységes Oroszország Párt meghívására érkezett. Az orosz kormányfő és a magyar ellenzéki vezető „tárgyalásáról” az MTI a Fidesz szóvivőjének tájékoztatása alapján adott hírt. Orbán egyidejűleg a Hír Tv-nek nyilatkozva Szentpéterváron azt mondta, az embernek időnként az az érzése, hogy néhány gyanús szocia-
lista alak fennhatósága alatt áll az egész orosz–magyar ügy. Holott ennél a két ország többet érdemel „és én világosan meg is mondtam miniszterelnök úrnak, hogy szeretnénk rendezni és új alapokra helyezni az orosz–magyar kapcsolatokat”.
A hét végén azonban sajtóforrások arra utaltak, hogy egyáltalán nem volt semmiféle négyszemközti találkozó, amelyen a két ország kapcsolatai szóba kerültek volna. Az ATV hírforrásai szerint Orbán Viktor az Európai Néppárt három másik alelnökével együtt találkozott Vlagyimir Putyin miniszterelnökkel.
Már előfizethet a Vasárnapi Hírekre, kattintson!