Tegnap ismét randevúztak a bölcsődei gondozók: még nem kaptak választ november elejei, a jövő évi költségvetést is érintő petíciójukra a Bölcsődei Dolgozók Demokratikus Szakszervezetének tagjai. Szűcs Viktória, a Szakszervezetek Együtt-működési Fórumához tartozó BDDSZ elnöke tegnap a VH-nak elmondta, jövőre legalább 4 százalékos reálkereset-csökkenésre számítanak úgy, hogy óriásiak a várólisták, s a bölcsis csoportlétszámok az optimális 10-12 főről 16-18 főre emelkednek. A „túltöltött” bölcsődék fertőzésveszélyt, balesetforrást is jelentenek.
Az egy kicsire fordítható normatíva számítása – más
gyermekintézményekkel szemben – az elnök szerint, aki 2008 februárjáig
maga is bölcsődevezető volt, akkor vette át a stafétát a 18 éven át
elnöklő, nyugdíjba ment Mester Jánosnétól–, már évek óta „rossz logika”
mentén történik. Így 2010-ben a költségvetésben egy gyermek ellátására
fordítható 494ć500 forinttal szemben az intézmény fenntartója
ténylegesen csak a summa 76 százalékát hívhatja le. Ráadásul a
normatíva a 4,1 százalékos inflációval sem számol. Szűcs Viktória
szerint jelenleg a 0-3 évesek korosztályából – cirka 300 ezer kicsiből
– csak 8-10 százalékot tudnak országosan felvenni, holott a gyes is
lerövidül, s az anyukák – munkahelyüket féltve – mind gyakrabban
szeretnének előbb visszamenni dolgozni. Ma országosan mintegy 290-300
bölcsőde működik, sok az EU-s forrásból felújított, bővített. A gond: a
létező bölcsik harmada a fővárosban van. Amúgy egy 1985-ös statisztika
szerint négyszer ennyi bölcsőde várta az akkori kicsiket, a mai
huszonéveseket…
Már előfizethet a Vasárnapi Hírekre, kattintson!