Nem azért mondom, de írt nekem a Befizetési Nyilvántartó az ORFK-tól. November 16-i keltezéssel – a dátumnak van jelentősége – levelet kaptam a Teve utcából, mégpedig a Gazdasági Főigazgatóság Közgazdasági Főosztályától. Mindjárt a tisztelt ügyfélnek szánt első mondat figyelemre méltó – és most nem a lebilincselő és szinte utánozhatatlan stílusbravúrra gondolok –, mert az illetékes azonnal közli, „tájékoztatom, hogy nyilvántartásunk szerint Önnel szemben közigazgatási bírság kiszabására került sor, melyben a mai napig nem történt befizetés.” Az ember ilyenkor megijed, s gyorsan előkeresi a befizetést igazoló csekkszelvényt, ott a dátum rajta: november 3. Vagyis tizenhárom nap sem volt elég ahhoz, hogy az egyik pesti postahivataltól a Teve utcába elérkezzék a befizetés.

A szabványlevél mintha csak számolna ezzel, mert imígyen szólít fel - újabb nyelvi gyöngyszem következik -: „Fennálló tartozását attól függően rendezze, hogy ügye az alábbi eljárási szakaszok melyikének felel.” És nyomban következik az „első eljárási szakasz”: „Ha fizetési kötelezettségének időközben eleget tett, kérem levelünket tekintse tárgytalannak.” Ilyesfajta mondatokkal rendre találkozhat a magyar polgár, mert a különféle szolgáltató cégek is szoktak nagy sietve ilyen tartalmú levelet küldeni, ha úgy vélik, ügyfelük tartozik nekik. Csakhogy az ORFK nem holmi szolgáltató cég, arról nem szólva, hogy az adófizetők pénzén működik. Vajon hány ilyen fölösleges levelet postáznak a Teve utcából?
De lássuk, miért is fizettem gyorshajtásért 45 000 forintos „bírságösszeget”, amiként a határozat fogalmaz. Július 2-án a 403-as úton a megengedett 60 kilométeres sebesség helyett 104 km/órával ment az általam vezetett gépkocsi. Ennyit mutatott a mérőműszer, s kétség nem fér hozzá, hogy így is volt. A területileg illetékes rendőr-főkapitányság, korrektül, előbb tudomásomra hozta a „szabályszegést”, fölajánlotta a dokumentumok megtekintését Nyíregyházán, majd megfelelő idő eltelte után közölte, a megengedett sebesség ilyen mértékű túllépéséért a hatályos jogszabályok alapján 45 ezer forintos büntetési tétel jár. A jogszerűséget egyetlen pillanatig nem vontam kétségbe, mégis kíváncsi voltam, miként is fordulhatott elő, hogy ekkora szabálytalankodásra ragadtattam magam. Annyit ugyanis elárulhatok, hogy – finoman szólva – nem tartozom a száguldozók közé, a 120-as sebesség tájékán érzem magam igazán biztonságban, efölé meglehetősen ritkán engedem a mutatót, s többnyire zord megvetéssel nézek a mellettem rendre elrobogó-repesztő autócsodák után. Bő két hónap után derült fény szabályszegésem részleteire, amikor is  ugyanazon a vonalon autóztam ismét: nyomban az M3-as vége után következik egy tábla 90-es sebességkorláttal, így is jelezve, hogy vége a pályának, kétsávos út következik, majd igen gyorsan egy újabb tábla a hatvanas tiltással. Vagyis az autósnak, aki a pályán bő 230 kilométert autózott, s persze hozzászokott a nagy sebességhez, egy-két száz méteren belül igen gyorsan kell alkalmazkodnia a drasztikus csökkentéshez. Ha így biztonságosabb, legyen így, de talán hoszszabb átmenetben, fokozatosabban lehetne rávezetni az autóst, hogy most már kevesebb gázt kell adagolnia. Különös tekintettel arra, hogy útjainkon sok helyütt található fölösleges tábla – mindez persze már nem a rendőrség dolga, más illetékesek merülhetnének el a táblák „tudományában”, hiszen se szeri, se száma a fölösleges útjelzéseknek, vagy annak, hogy éppen a lényeg jelzése marad el. Messzire jutottunk az én figyelmetlenségemtől, mert a szabályt bizonyosan megszegtem, ám – saját szabálysértésemtől szinte függetlenül – olykor az a benyomásom, hogy amúgy is szakadozó társadalmunkban az autóst sokan „ellenségnek” nézik, akit jól meg lehet „szívatni”, akivel ki lehet „babrálni”, s akiről sok bőrt le lehet húzni, hiszen a jó bolond, érje akárhány kudarc is, újra és újra a volán mögé merészkedik.
Ennek azonban már végképpen semmi köze a jogszerűségre kényesen ügyelő helyi  rendőr-főkapitányság eljárásához, ez már csak egy hírlapíró berzenkedése, s a Teve utcai névtelen levél mintájára  ezt a kis morgást akár így is aláírhatnám:
Dohogó Újságíró

Maradok azonban a jól bevált formulánál, amelyet ezúton is ajánlok a Teve utcai ügyintézők figyelmébe, hisz’ ha már írunk – levelet vagy cikket –, nevünkkel vállaljuk mondandónkat. Tehát a morgás gazdája

Martin József

Már előfizethet a Vasárnapi Hírekre, kattintson!