Bajnai Gordon miniszterelnök bejelentett a magyar parlamentben egy
korrupcióellenes törvényjavaslatot. Ahogy várható volt, a Fidesz
szemében ez már alapból csak és kizárólag rossz lehet. Így van ez a
KDNP minipárttal is.

Földes Ádám, a Transparency International Magyarország jogi tanácsadója közölte, hogy „alapvetően a törvénytervezet kezdetnek jó, de vannak zűrösebb pontok, amiket át kell tekinteni”. Mi, választók már lassan 20 éve várjuk, hogy megszülessen egy ilyen törvény. Mert az, ami ma végigmegy hazánkban ezen a téren – borzalom. Ezért köszönet járna Bajnai miniszterelnöknek, aki bátran megtette az első – kis – lépést, hogy ez a törvény megszülessen.
Az országgyűlésben a képviselők elmondták a véleményüket a törvénytervezetről. Voltak nagyon jó hozzászólások. Jó volt, ameddig nem kapott szót a Fidesz hátán a parlamentbe bejutott KDNP frakcióvezetője, Semjén. Fel volt háborodva, hogy a „legkorruptabb magyar kormány terjeszti elő a törvénytervezetet” és hogy „ez olyan, mintha Cicciolina terjesztene be erkölcsvédelmi törvényt”. Ismerve Semjén „humorát”, nem nagyon reagálok a szavaira.
Amikor megismerkedtem a benyújtott törvényjavaslattal, megtudtam, hogy a társadalmi szervezetek nagy hangsúlyt fektetnek a kampánypénzek forrásának tisztaságára. És arra, hogy a jelenlegi egymillió forint helyett, képviselőjelöltenként ötmillió forintot lehessen költeni. Természetesen nagyon nehéz összeszámolni, hogy hányszor lesz ez az ötmillió forint, mert azt sem tudjuk, mennyi jelölt fog ezekre a hatalmas összegekre pályázni; hogy fognak elszámolni, mire költik? Van egy érdekes példám. Józsefvárosban, ahol születésem óta élek, mit gondolnak, mivel kezdte a tevékenységét a Fidesz-KDNP polgármesterjelölt a tevékenységét? Sosem találják ki: körülbelül 2000 méterre a polgármesteri hivataltól talált egy régi üzlethelyiséget, amit egy építő brigád sok százezer forintért rendbe hozott, felújított. Volt ott már személyzet, titkárnő, referensek, és a lózung: „Józsefvárosnak nyerni kell!”. Így nyílt az adófizetők pénzén Kocsis Máté, fideszes jelölt új, Baross utcai irodája. 
Apropó kidobott pénzek. Nem messze az irodától van egy kis park. Onnan kitűnően lehet látni az egyik felújítás alatt álló Szigony utcai, 10 emeletes házat. Az épület el van takarva paravánnal, amin jól látni az építő cég megnevezését, természetesen önreklám érdekében. Ezzel sem lenne nagy baj, ha a cégreklámon nem lett kifeszítve egy 30 négyzetméteres választási plakát Kocsis fényképével. Már csak ez a molinó is jelentősen megcsapolja az egy/ötmilliós keretet. Ügyes és természetesen korrekt (?) manőver. Hiszen biztos: az egész környéken arról beszéltek, hogy milyen rendes ez a Kocsis, még nem is polgármester, de már panelházakat újít! Pedig ehhez neki tényleg semmi köze. Úgy néz ki, hogy a jelölteknek első a titkárnő, a kényelmes fotel, a csillogó vitrinek saját fényképpel, és azután jöhet az elhanyagolt, sötét, koszos, levegőtlen, Baross utca. Így könnyű polgármesternek lenni: az adózók pénze megvan, a többi művészet. Ezen is el kellene elgondolkodnia a tisztelt parlamentnek.
Berki-Magocs Mariann, Budapest

Már előfizethet a Vasárnapi Hírekre, kattintson!