Felmerült néhányunkban a gondolat, hogy népszavazást kezdeményezzünk a
következő kérdéssel: Akarja-e Ön, hogy a 2010-ben esedékes
országgyűlési választást legalább egy évvel elhalasszák annak
érdekében, hogy a Bajnai-kormány folytathassa országunk társadalmi és
gazdasági ügyeinek rendbetételét a megkezdett úton, az akadályozó
tényezők korlátozása mellett?
Erre lehet pozitív választ adni anélkül is, hogy mintegy ötmilliárd forintot kidobjunk az ablakon, mely pénznek máshol jobb helye lenne. Rászoruló nagycsaládosok, tisztességes, munkát kereső romák és nem cigányok, kisnyugdíjasok, hajléktalanok és más, szenvedő honfitársaink körében.
Sok minden egyéb és egyben értelmes kérdést lehetne javasolni népszavazásra anélkül, hogy abba, a kárunkat okozó hibába esnénk, mint amilyenbe a Fidesz és társai taszítottak. És ezeket a kérdéseket nem kellene elvinni a népszavazásig, hanem megfelelő nyilvánossággal támogatást lehetne szerezni akár nagy többséggel is. A populista, de a hosszabb távú érdekeinket kedvezőtlenül befolyásoló megnyilvánulások érvényre jutásának elkerülését kellene mindnyájunknak jól meggondolni. És a törvényt fenntartások nélkül tisztelni.
Nem lenne szabad teret engedni olyan megfogalmazásoknak, hogy „a Magyar Gárda a Jobbik és a rendőrség ütközése”. Mert nem erről van szó, hanem a Magyar Gárda, a Jobbik és a törvény ütközéséről. Talán ideje lenne eljutni oda, hogy a rendőrség vezetése komolyan vegye a független magyar bíróság például olyan jogerős ítéletét is, amely a Magyar Gárdát feloszlatta és ezen az alapon a rend szigorát alkalmazza.
A független magyar bíróság ítéletének semmibevételére nem ez az egyetlen példa. A nyilván több közül a XII. kerületi turult illetően, még a polgármester részéről is kinyilvánított engedetlen szembenállás is gyengíti az egyik hatalmi ág erejét. A rendőrség vegyen példát O. V.-tól, aki szerint „a rend a legkönnyebb.” Attól az O.V.-tól, aki olyan reformokra, módosításokra készül, amelyek hatalomra kerülése esetén hosszabb távon biztosítanák az ő és mamelukjai kényelmét, gyarapodását és mások tönkretételét. Viszont mi lenne akkor, ha úgynevezett baloldalit választanának az államfői posztra a mostani elnök mandátuma lejárta előtt? Hasonló, mint 1998-ban a metróval? Ha a Fidesz jelöltje lett volna a főpolgármester, akkor van metróépítkezés. A szoclib győzelem megfordította a helyzetet a „bűnös városban.”
Ne abban bízzunk, hogy egy esetleges népszavazás meghosszabbítaná a Bajnai-kormány mandátumát, hanem biztosítsuk szavazatainkkal a sorra kerülő országgyűlési, majd önkormányzati választásokon, hogy Kövér László haja bokáig nőjön, mert addig nem vágatja le, „amíg ezek el nem húznak.”
Kurucz Lajos, Budapes
Már előfizethet a Vasárnapi Hírekre, kattintson!