Hamarosan  beköszönt a tél és vele együtt az ilyenkor „szokásosan” ránk
leselkedő betegségek, az influenzavírusok okozta kórképek és a
bakteriális eredetű légúti megbetegedések. Szerencsére a
legveszélyesebbek – az influenzaváltozatok és a gyakran ezen betegségek
szövődményeként fellépő, szintén akár halálos kimenetellel is
fenyegető  tüdőgyulladás – kivédésére fel tudunk védőoltásokkal
készülni.


A felkészülést idén jóval korábban el kell kezdenünk! Eddig elegendő volt csak az igazán kemény téli hónapokkal, mint veszélyes időszakkal számolnunk. Az újinfluenza-vírus megjelenése azonban átírta ezt a gondolkodásmódot. Egyrészt úgy tűnik, hogy pillanatnyilag folyamatosan kell légúti vírusfertőzésektől tartanunk. Másrészt – tekintve, hogy ezek a kórképek az általuk legyengített szervezetben mintegy „megágyaznak” a bakteriális fertőzéseknek – ez azt is jelenti, hogy lényegesen előre – és kitolódik az a téli időtartam, amikor nagy számban várható pneu-mococcus baktérium okozta légúti fertőzés, elsősorban tüdőgyulladás fellépése. Érdemes tehát minél előbb beadatni a „tüdőgyulladás elleni” védőoltást is.   
Jelenleg a 2 éves kor alatti gyermekeknek biztosít az állam ingyenes pneumococcus elleni vakcinát. Ez a baktériumtörzs 7 szerotípusa ellen véd. Az idősebbek számára rendelkezésre áll a 23 szerotípus ellen védelmet nyújtó oltás. Vizsgálatok igazolják, hogy a rizikócsoportba tartozó, de ezen polysacharida vakcinával beoltottak körében kevesebb beteg került kórházba tüdőgyulladás miatt, mint azoknál, akik nem részesültek védőoltásban. Ha pedig mégis kórházba kerültek, rövidebb ápolási  időt igényeltek. A rizikócsoportba beletartoznak mindazok, akik valamilyen krónikus légúti, szív- és érrendszeri, daganatos, vese- vagy májbetegségben szenvednek. Külön ki kell emelni a cukorbetegségben szenvedők mintegy félmilliós táborát, és feltétlenül gondolni kell az egyébként egészséges 65 év felettiekre is. Ezen polgártársaink mind fogékonyabbak lehetnek pneumococcus-
fertőzésre, csakúgy, mint azok, akiknek betegség vagy baleset miatt eltávolították a lépét.
Fontos tehát, minél előbb kérni háziorvosunktól a „tüdőgyulladás elleni” oltást, de mikor is adassuk be? Bár elvileg az év bármely szakában sor kerülhet rá, érdemes akkorra időzíteni, amikor amúgy is rászántuk magunkat az influenzaoltásokra. Igaz, ha egyik karunkba megkapjuk a szezonális influenza-, a másikba pedig a H1N1 vírus elleni vakcinát, egy harmadikat aznap már nincs hová beszúrni. De pár nap után biztonságosan nyújthatjuk bármelyik karunkat a tüdőgyulladást „kivédő” vakcináért.
Krasznai Éva

Már előfizethet a Vasárnapi Hírekre, kattintson!