Mondja, elnök úr. – Tud keringőzni – kérdeztük Markovits Lászlót, a Vasas sportklub ügyvezető elnökét?
– Azt éppen nem mondhatnám, a partnerek panaszkodnának rám, hogy rátaposok a lábukra.
De mivel a Folyondár utcában a most átalakított csodálatos létesítményben tánciskola is működik majd.
– Tudom illene, beiratkozom. Egyébként nagyon büszke vagyok arra, hogy a napokban adtuk át a Folyondár utcai létesítményt, a Pasaréti úti pálya utáni legnagyobb beruházásunkat. A Folyondár utcai sport komplexumban több sportág kap lehetőséget, most tíz teniszpályával rendelkezünk, röplabdaszakosztályt működtetünk, az aerobikosok és a sportgimnasztikások is otthont találtak itt. A létesítményt a bekfektetőkkel közösen működtetjük, ahol klubszerű, szó szerint, klubszerű életet szeretnénk kialakítani. Reméljük, nagyon sok sportolni, illetve táncolni vágyó fiatalt tudunk majd ide csábítani. A Folyondár utcában vonzerőt növelőnek szauna, sport és gyógymasszázs, valamint gyermekmegőrző is működik.
Árulja el, miből van erre pénzük, amikor minden klub anyagi gondokkal küszködik?
– A Vasas minden sporttelepe állami tulajdonban van, mi csak a vagyon kezelői jogokat birtokoljuk, ennek ellenére támogatóink valamint pályázatok révén, mind a pasaréten, mind a Folyondár utcában valamint a Fáy utcai kombinát felújításába 3,2 milliárd forintot vontunkbek be.
A Pasarét és a Folyondár utca már kész van. Mit terveznek a Fáy utcában?
– Egy központi épület felépítését, valamint egy olyan birkózó- és ökölvívóterem megépítését, ahol megfelelő körülmények közé kerülnek majd a piros-kék sportolók. A későbbiek során pedig tervbe van véve az Illovszky Stadion felújítása is.
Milyen az érdeklődés az új sportcentrum után a Folyondár utcában?
– A teniszpályáink és a fedett teniszcsarnok is szinte maximálisan ki van használva, és nagyon sok gyerek tanulja meg itt ennek a szép sportágnak az alapelemeit. Röplabda-
csapatunk a legjobbak közé tartozik Magyarországon, és remélhetően szép számmal jönnek majd gyerekek, akikből a csapatuk utánpótlását kívánjuk biztosítani. Az aerobik szakosztályunk is igen nagy kedveltségnek örvend, és a befektetők kérésére vettük be a tánciskolát is, és megígérem, hogy ha kész lesz minden felújításunk, akkor én is táncra fogok perdülni.
(fm)
Már előfizethet a Vasárnapi Hírekre, kattintson!