Jövő pénteken az ausztriai Söldenben lép újra szorítóba az elvesztett világbajnoki meccs után Balzsay Károly, hogy megmutassa, milyen fából faragták. Sokak számára még ma is meglepetésként hat, hogy a magyarországi gálán német ellenfele akkor „igencsak” elintézte világbajnokunkat, akit technikai K.O.-val győzött le. Azóta keveset lehetett hallani a nagyközépsúlyú bajnokunkról, hál istennek pár héttel ezelőtt már arról szóltak a hírek, hogy elkezdte a felkészülést a következő mérkőzésére, német ellenfele Eduard Gutknech ellen. Ráadásul rögtön címmérkőzést fog vívni a WBO interkontinentális övéért lép ringbe.
Az elvesztett mérkőzés előtt, amikor beszélgettünk azt mondta, hogy a boksz egy olyan játék, ahol az ember beleléphet egy nagy ütésbe.
– Valóban, ez így igaz, bele is léptem, nem is egybe, hanem többe is Stieglitz ellen.
Mi történt azon a mérkőzésen?
– A hetedik menet után „elfogytam”, azaz elment az erőm, mert túl sokat próbáltam ütni az azt megelőző menetekben, és ezt észrevette ellenfelem.
A 11. menetre már ki sem állt. Ki döntött arról, hogy nem folytatjhata?
– Nem is tudtam volna, edzőm Sdunek mester dobta be a törülközőt.
Mennyi idő kellett ahhoz, hogy feldolgozza ezt a traumát?
– Kevés olyan ökölvívó akad a világon, még a legjobbak között is, akit legalább egyszer vagy kétszer ne vertek volna meg, de egy bunyósnak tudomásul kell venni, ha kap néhány nagy pofont, és ebből mihamarabb fel kell állnia. Nem tagadom, az ember nehezen dolgozza fel azt, ha megverik, ám abból indultam ki, nem lehet, hogy így fejeződjön be az én világbajnoki kar-rierem. Ezért mihamarabb szorítóba kell, hogy lépjek, ez dolgozott bennem, de megfelelően fel kell készülnöm, mind fizikailag, mind lelkileg.
Pénteken lesz a visszatérés. Mit tud német ellenfeléről?
– Normál alapállású, kemény ütőerejű fickó, akit jól ismerek, mert ugyanúgy a hamburgi klub tagja, mint én. Nagyon sokszor láttam őt bokszolni, és edzeni, ha egymás ellen nem is bunyóztunk még.
Gondolkodott-e már azon, hogy kihívja korábbi legyőzőjét?
– A vesztes meccs óta állandóan ez jár az eszemben, de edzőimmel Sdunek mesterrel és Grigorjánnal abban állapodtunk meg, ha sikerrel veszem a mostani találkozómat, akkor még egy idézőjelben mondva, felhozó meccsre lesz szükségem, hogy kihívhassam újra Stieglitzet.
Mióta van edzésben?
– Több mint hatodik hete, és ezen a héten kemény edzőmeccseket vívtam váltott ellenfelekkel, és úgy érzem, sikerült megfelelően felkészülnöm arra, hogy megszerezzem az interkontinentális övet. Visszatérve még egy pillanatra az ellenfelemre, eddig neki 17 mérkőzése volt, és veretlen. Én 22 meccsen bunyóztam eddig, és ebből 21-et megnyertem, és 14 alkalommal K.O.-val győztem, ez az egyetlen vereség van eddig a nevem mellett.
A söldeni gálán nem az egyetlen magyar lesz.
– Így igaz, Bedák Zsolt is övért lép szorítóba, méghozzá egy nagyon kemény kötésű Fülöp-szigeti versenyző, Ramie Lapt ellen, de Zsolti edzésmunkáját látva úgy érzem, jól fogja venni ezt az akadályt is.
Fluck Miklós
Már előfizethet a Vasárnapi Hírekre, kattintson!