Sokszínű baloldal miniszterelnök-jelöltjének tekinti magát az MSZP
fiatal frakcióvezetője, aki nem azzal számol, hogy leszerepel a
választási kampányban, s bízik benne: sikerülhet mozgósítani ezt a
baloldalt.



z Feltételezem: az ifjúságához kötődő szakáll levágása sem volt könnyű, de az igazán nehéz döntés az lehetett, hogy elvállalta a miniszterelnök-jelöltséget, ami ugyan nagyon hízelgő, de jó esélye van arra is, hogy végül bűnbakként kerül ki ebből a vállalkozásból.
– Valóban nehezen hoztam meg a döntést, legalább egy hetet gondolkodtam rajta. Próbáltam pró és kontra minden aspektusát megnézni. A családom, a barátaim le akartak beszélni róla. Úgy érveltek, hogy most, miután a költségvetést ilyen fegyelmezetten el tudtuk fogadni, tulajdonképpen teljesítettem, amit frakcióvezetőként vállaltam. Minden kormányzati kezdeményezéshez tudtuk biztosítani a politikai támogatottságot. Tehát ezt a sikert meg lehetne őrizni úgy is, hogy az ember nem vállal most más szerepet. Persze a kampányban részt vesz, végigcsinálja tisztességgel, és majd valamikor, egy-két év múlva akár ezekre a sikerekre hivatkozva is elő lehet lépni, hogy hát lám, itt vagyok és számoljatok velem is. Ez volt a barátaimnak az érvelése, hogy személyesen nekem most ez nagy kockázattal és kihívással jár. De én két ok miatt döntöttem végül amellett, hogy elvállalom. Az egyik: olyan információkat kaptam a pártból, hogy az én személyem körül kialakítható a politikai egység a Magyar Szocialista Párton belül. Ha ez az információ igaz, és hál istennek az elnökségi ülés, a megyei elnökök, a választmány valóban ezt a feltételezést igazolta, akkor szerintem egy picit már nem az én személyes döntésem csak, hogy elvállalom vagy sem. Mert ebben az esetben már a közösségért érzett felelősségnek is szerepe van. A másik mondhatni személyes politikai érv. Az pedig úgy hangzik, ahogyan ön is mondta, hogy ugye ma nem volt olyan nagy tolongás ezért a pozícióért. Valószínű többen értékelték úgy ezt a szituációt, mint ahogy az én barátaim, akik le akartak beszélni. Tehát magyarán: egy politikusnak nemcsak akkor kell elvállalnia a pozíciókat, feladatokat, ha biztos a siker vagy nagyon közel van és elérhető a siker, hanem akkor is, ha ennek nagy a kockázata.
z Említette a frakcióvezetést, s hogy úgy érzi, sikeresen csinálta. Mi volt az, amire magabiztosan azt meri mondani, hogy sikeresnek érzi?
– A legnagyobb sikernek éppen azt érzem, hogy a közvélemény csak annyit észlelt a frakció munkájából, ami a parlamentben zajlott. Ez azért fontos, mert mi közismerten vitatkozó párt vagyunk, tőlünk minden mindig kiszivárog, és ahhoz képest, hogy már augusztusban elkezdtük tárgyalni a költségvetést, egészen a tegnapi napig nem tud szinte egyetlen olyan nagyon kemény politikai vitát sem mondani, ami a MSZP frakcióból szivárgott volna ki.
z Nem volt semmi lázadás?
– Nem volt, sőt egyik minisztert sem akarták lemondásra felszólítani. Nem rohangált ki senkise a médiába sértődötten elmondani, hogy neki kisebbségi véleménye van.
z Draskovics úgy időzítette, hogy már utána távozzék?
– Igen, ahogy nézem a hírek alapján. De én úgy látom, hogy ez a frakció egységes maradt. Nem adott volna sok elemző egy lyukas garast se azért, hogy ebben a nehéz időszakban a frakció egységesen tud többséget biztosítani a kormány mögött. Ebben persze a legkiemeltebb a költségvetési törvény. De mondhatnám a közösségi közlekedés átalakítását is, ami hasonlóan sok vitát kiváltó törvény volt. A miniszterelnök úrral olyan egyeztetési mechanizmusban tudtam megállapodni, amiben a képviselők valóban úgy érezték, hogy a folyamat minden pontján van ráhatásuk, és lehet véleményük az ügyekről, befolyásolni tudják a politikai kezdeményezéseket. Szerintem ez tette lehetővé a számunkra, hogy ilyen egységesen és felelősségteljesen csináljuk végig a dolgot. Természetesen arra is büszke vagyok, hogy a képviselőtársaim pontosan értették és tudták: amit mi most csinálunk, az valóban a nemzet jövőjéért végzett tevékenység.
z Említette a költségvetést. Politikai értelemben nyilvánvalóan siker, de egy magát baloldalinak tekintő párt számára azért keserves dolog lehetett a sok szociális megszorítást is elfogadtatni.
– Természetesen. Igazából mi mindig azt mondtuk, hogy a rossz és a kisebbik rossz között kellett választani, és a sok szakmai egyeztetés szerintem lehetővé tette, hogy mindig a picivel jobbat válasszuk a realitásokon belül. S szerintem ennek a költségvetésnek van baloldali karaktere. Megjelennek olyan értékek, amelyek a szociáldemokrácia számára fontosak, hiszen, ha belegondolunk, a foglalkoztatáspolitikai – az Út a Munkához nevezetű – programra több pénzt adunk. Több pénzt szánunk a közbiztonság erősítésére is. S ahol lehetett, tartani próbáltuk az idei finanszírozási szintet. Tehát, miközben ez egy valóban nagyon takarékos, feszes költségvetés, aközben megőriztük például a gyermekétkeztetést, elindítottuk a Krízisalap programot, jelentős mértékben csökkentettük a távhő áfáját is.
z De mit adtak a nyugdíjasoknak, akiktől – ha kényszerből is – elvették a tizenharmadik havi nyugdíjat. Mivel tudják őket – akár legalább – ígéretekkel kompenzálni?
– Nagyon érdekeset tapasztalok, amikor nyugdíjasokkal beszélgetetek. Ők azt mondják, örülnek és hálásak azért, hogy ez volt az a kormány, amelyik odaadta a tizenharmadik havi nyugdíjat, ez a kormány volt, amelyik elkezdte a nyugdíjkorrekciós programot. Persze, hogy nem örülnek annak, hogy az utóbbit egy időre fel kell függeszteni, a tizenharmadik havit pedig átalakítani és a kifizetéseket megszüntetni. De ők, mint mondják, megélték már azt az időszakot is, amikor egy világháború után újjá kellett építeni az országot. Vagyis nem örülnek, de megértik, mi a valós helyzet. Ugyanakkor jövőre folytatódik a nyugdíjkorrekciós program, hisz csak erre az évre lett felfüggesztve. Ez mindenképpen pozitív hír a nyugdíjastársadalomnak, és reméljük, hogy a következő időszakban is tudunk még olyan javaslatokat tenni, amelyek a nyugdíjasok számára kézzel fogható segítséget adnak.
z Választási esélyeik most nem túl rózsásak, legalábbis a közvélemény-kutatások szerint, valamint az elmúlt hónapokba lezajlott európai, illetve pótválasztások alapján. Jobban fog szerepelni a szocialista párt, mint ezek az időközi választások bizonyították?
– Sokkal jobban.
z Tetszik ez a határozott megállapítás, de mire alapozza?
– Arra, hogy hiszek ebben a közösségben, a szocialista pártban, hiszek a kollégáimban és hiszek abban, hogy nekünk van igazunk. Ez a politika a helyes, ez szolgálja a nemzet érdekét.
z Ezek szólamok.
– Nem szólamok, mert ha valóban tudjuk jövőre a 3,8 százalékos hiányt tartani és nem tér el az ország ettől a politikától, akkor 2011-ben már komoly gazdasági növekedés van, miként 2012-ben és 2013-ban is, és képződik annyi plusz a gazdaságban, amivel már lehet rendszereket átalakítani, amivel lehet már a szociális feszültségeket csökkenteni, ami reális esélyt ad arra, hogy a foglalkoztatást növeljük. Merthogy a válság nem akkor ér véget, amikor elkezd növekedni a gazdaság, hanem akkor, amikor a foglalkoztatásban is sikerül eredményeket elérnünk, s a munkanélküliség szintje visszaesik a válság előtti időszakra.
z Azt akarja mondani, nemcsak a kötelező kampányderűlátás állíttatja önnel, hogy vannak esélyeik?
– Én ebben határozottan hiszek, ha nem így gondolnám, nem lett volna szabad elvállalnom ezt a jelöltséget. Valóban hiszek abban, hogy ez a meccs még nincsen lefutva. Egyrészt a Fidesz is még sok mindenben hibázhat, másrészt pedig négy-öt hónap nagyon hosszú idő a politikában. Szerintem az, amit a Bajnai-kormány elért, biztos alap a jövőbe való elrugaszkodáshoz, és a szocialista pártnak olyan választási és kormányprogramja lesz, amely meg fogja mutatni, hogy ennek a politikának az eredményeit miként fogjuk felhasználni. Úgy fogalmaznék: bemutatjuk, hogy mi milyen világot szeretnénk a válság utáni Magyarországon.
z Azt akarja mondani, hogy nem annyira ellenzékellenes kampányuk lesz, hanem igenis dicsekedni akarnak a két ciklusban folytatott politikájukkal, annak összes hibája ellenére?
– Úgy fogalmaznék: szerintem nekünk nem arról kell beszélnünk elsősorban, hogy mi az, amit a Fidesz akar. Az ő dolguk lenne, hogy erről beszéljenek. Én arról szeretnék beszélni, hogy mi a mi politikánk. Mi az, amiben mi hiszünk, hogyan képzeljük el Magyarországot a következő években. Persze a jobboldali programnak a kritikáit is meg kell fogalmazni, magától értetődően. Be kell mutatni az embereknek, hogy amit ők ígérnek az szerintem a választók becsapása, hiszen nem lehet egyszerre kiadásnövelést kérni, majd ugyanazzal lendülettel pedig azt mondani, hogy miért nem takarékosabb a költségvetés. Vagy nem lehet azt mondani, hogy adjunk több pénzt a MÁV-nak és ezzel megoldottuk a helyzetet, ugyanakkor közgazdászként azt mondani, hogy nincsenek a költségvetésben megfelelő reformok. Tehát nyilvánvalóvá kell tennünk, hogy az ellenzék egy szájból egyszerre fúj hideget és meleget. De én alapvetően abban hiszek, hogy a saját politikánkról kell beszélni, a múltról pedig azt kell mondani: igen vállaljuk az elmúlt 7-8 évet, annak minden hibájával, erényével.
z Őszödöt is?
– Nyilvánvalóan nem tudjuk kitörölni a szocialista párt történetéből magát a beszédet. Én azt gondolom, hogy a beszéd egy kísérlet volt arra, hogy a magyar politikában szakítsunk azzal a szokással, hogy nem őszintén beszélünk az állampolgárokkal, nem mondjuk meg a valóságot, nem szembesítjük őket a realitásokkal. Én most is azt mondom, hogy a választási kampányban a szocialista pártnak reális ígéreteket kell tennie. Nem ígéretlicitbe kezdeni. Orbán Viktor azt mondja, tíz év alatt egymillió munkahely. Most mi mondhatnánk kilenc év alatt egymilliót, vagy tíz év alatt 1,2 milliót, de ennek csak akkor van értelme, ha meg tudjuk mutatni azt is, ezt hogyan fogjuk elérni. Szavamat ne tévesszem: mi már teremtettünk 100 ezer munkahelyet az Út a Munkához program keretében. Szerintem ez nem elhanyagolható eredmény.
z Mit válaszol arra a Fidesz részéről máris felhangzó vádra, hogy valójában ön a Gyurcsány–Bajnai-korszak folytatása?
– Politikai kommunikációs szlogennek tartom. De szerintem, akik mondják, azok is tudják, hogy ez nem így van.
z Úgy érzi, hogy személye igenis változást jelent, akár kifejezetten a Gyurcsány-korszakhoz képest?
– Én inkább Bajnai Gordonnal dolgoztam szorosan együtt az elmúlt időszakban, mint frakcióvezető. Előtte nem volt olyan funkcióm, ami miatt a miniszterelnökkel, Gyurcsány Ferenccel kellett volna ennyire szoros kapcsolatban lenni. Azt tudom mondani, hogy Bajnai Gordonnal kimondottan jó a munkakapcsolatom, erre büszke vagyok és az, amit a kormánnyal közösen meg tudtunk csinálni, arra is büszke vagyok, mert ezt egy nemzetmentő munkának tartom, mert a csődtől, a szakadék széléről mentette meg az országot. Egy ilyen párt részéről, amelynek tagsága inkább az idősebb korosztályhoz tartozik, komoly innováció és bátorság, hogy egy 36 éves embert állítottak miniszterelnök-jelöltnek. Szerintem ez egy elég nagy cezúra, eléggé komoly üzenet a társadalom irányában. Attól még a párt persze nem változott meg, félreértés ne essék, hogy engem most miniszterelnök-jelöltnek választanak, de elindulhat ezzel egy változás.
z Nyilvánvalóan rengeteg támadás fogja érni. Most azt vették elő, hogy tanúskodnia kellett a Zuschlag-perben. Nyugodt szívvel mondja egy baloldali lap olvasóinak, hogy ebben az ügyben, de másban sem, semmilyen csontváz nem fog kiesni az ön szekrényéből?
– Természetesen, sőt igazából a kérdésen is fel vagyok háborodva. Elnézést kérek, de 200 tanút hallgattak meg, köztük a volt miniszterelnököt, minisztert, államtitkárt ebben a kérdéskörben, de még Deutsch Tamást is. Deutsch Tamás minisztériumában 8-10 pályázaton nyert az egyik egyesület, amely most eljárás alatt van. Másfelől a minisztérium a sértett fél ebben a tekintetben, nem a miniszter úr követett el hibát, hanem akik nem megfelelően használták föl ezeket a forrásokat. Értem persze, hogy próbálják folyamatosan előrángatni ezt az ügyet, de az én lelkiismeretem teljesen tiszta.
z Ott volt Szili Katalin mozgalmának az indításakor. Ön mennyire tekinti magát baloldalinak?
– Én szociáldemokratának tartom magamat, és azt is tudomásul veszem, hogy a szociáldemokrácia, a magyar baloldal sokszínű baloldalt jelent. Ezért mondtam el a választmányi beszédemben, hogy együttműködni, harmonizálni és integrálni szeretnék. Ennek az egyik első gesztusa volt, kicsit szimbolikusnak is szánva ezt a lépést, hogy részt vettem Szili Katalin rendezvényén.
z Mi a véleménye arról, hogy Szilit kérésére levették az országos listáról? Arra számít, hogy velük is teljesen együtt tud működni a kampányban?
– Számomra csak az a fontos, hogy mindenki dolgozzon az MSZP választási sikeréért, függetlenül attól, hogy ezt ki hol és milyen pozícióban teszi.  Én a magam részéről maximálisan erre fogok törekedni, mint ahogy bármely más irányzatot képviselő csoporttal a Magyar Szocialista Pártban.
z Hogyan lett baloldali egy 36 éves fiatalember, aki már a rendszerváltozás után nőtt fel?
– Bevallom őszintén: értékválasztás alapján döntöttem a szocialista párt mellett. Nekem a szüleim soha semmilyen pártnak nem voltak a tagjai, sőt amikor bejelentettem nekik, hogy belépek egy pártba, akkor nem a szocialista párton lepődtek meg, hanem, hogy egyáltalán honnan jutott az eszembe pártpolitikusnak lenni. Édesapám volt az, aki mindig nagyon érdeklődött a politika és a közélet iránt. Ő amolyan örök ellenzéki, hiszen orvos és mivel az egészségügyben nagyon sok probléma van, ezért egyszer sem volt kibékülve a különböző kormányok egészségpolitikájával. Amikor elkezdtem politizálni természetesen nem gondoltam, hogy tíz év alatt ideáig el lehet jutni. Ez hatalmas megtiszteltetés a számomra. Én – azt hiszem, Orbán Viktorral is ellentétben – még KISZ-tag sem voltam. Viszont, ha jól emlékszem, voltam kiváló kisdobos és úttörő is. De a viccet félretéve: én olyan Magyarországban hiszek, ahol a különböző emberek békésen megférnek egymás mellett, ahol családtagok nem vesznek össze pártpolitikán, ahol a politikusok a nemzet érdekében képesek – legalább néha – összefogni. Erre a legaktuálisabb példa lehetett volna a H1N1 influenza elleni oltás ügye, amely világosan megmutatta, mekkora károkat képes okozni – ebben a konkrét esetben emberéleteket is követelt! –, ha mindig mindenbe belekeverjük a pártpolitikát.

Avar János

Már előfizethet a Vasárnapi Hírekre, kattintson!