Nehéz az élete a mai Magyarországon annak, aki megpróbálta saját életét
abban a mederben tartani és úgy leélni, hogy szeme előtt mindig az öt
„T” tartalma lebegett! A tisztesség, tehetség, türelem, tapintat,
tisztelet mára mintha elavult fogalmak lennének, sőt mintha sokan már
nem is ismernék.
Az utóbbiról szó se essék, mert komolyan meg kell erőltetnem magam, hogy nevesítsem azokat, akiket viselkedésükkel, tudásukkal, magatartásukkal és főleg cselekvéseikkel ma is tisztelni tudok!
Már középiskolás koromban is gondot okozott, hogy múltunk nagyjai közül csak több emberben találtam meg azokat a jellembeli vonásokat, amelyeket később példaképnek neveztem. A hétköznapi magatartásformákban, az emberi kapcsolatokban a türelemnek és tapintatnak szinte a csíráját sem látni. Gondoljon az olvasó a családi, munkahelyi kapcsolataira. Gondoljon arra, hogy a közlekedésben, az üzletben, az orvosnál, a társadalmi életünk számos területén mit tapasztal (csak félve jegyzem meg, hogy esetenként ő hogyan viselkedik)?
Azzal hízelgek magamnak, hogy mára már sok tapasztalattal, széles látókörrel, olvasottsággal, kialakult meggyőződéssel, mások véleményét meghallgató, azon elgondolkodó és esetenként azt elfogadó ember vagyok, ezért a tehetség talán az, ami a mai magyar valóságban még a helyén van! Számtalan példa van arra, hogy gyerekek, fiatalok, felnőttek és idősebbek, vidéken, kis- és nagyvárosban egyaránt remek dolgokat találnak ki, és társaikat meg tudják mozdítani a jó cél megvalósítása érdekében. Emlékezzünk csak egy-egy település vonzóvá tételére, szépítésére, munkahelyteremtésre, turisztikai ötletekre.
Ennek elhallgatásában még a média sem tud igazán részt venni, de inkább szenzációként tálalja a közönségnek. Igaz, nincs könnyű helyzetben, mert csak az utóbbi hét évben is – minden ellenkező híresztelés ellenére! – komoly fejlődésen ment keresztül az ország és a lakosság! 2001-ben az ország felének volt mobiltelefonja. Mára több mint az ország teljes lélekszámának, beleértve a csecsemőket is! Az internet-elérhetőség 6 százalékról 50-re növekedett, 500 ezerrel több gépkocsi fut a belföldi régi és új autópályákon, a nyitott Európa útjain.
A sikereket, a tehetséget el lehet hallgatni, de azért a nyitott szemmel utazó észreveszi, és az már a tisztesség kategóriájába tartozik, hogy észrevesszük-e, elismerjük-e, ha az nem a hozzánk közelállótól származik?
Tudom, a tisztesség nem politikai kategória, de nem lenne baj, ha az előttünk álló hónapokban egyre több példát kapnánk a tisztességes magatartásból!
Sógor Ferenc, Sopron
Már előfizethet a Vasárnapi Hírekre, kattintson!