A közélet szereplői között van, akinek nem a köz az iránytűje, hanem önmaga.
A hatalom, amely csak a saját hangját akarja hallani, elijeszti magától a társadalomért tenni akaró, csöndes emberek túlnyomó többségét, és így sok ötletet, tenni akarást hibernál.
A politikusok gyakran elfelejtik, hogy a gazdaságpolitika szóösszetételben nem véletlenül van elől a „gazdaság” szó (lásd még más nyelveken is).
Nem mindegy, hogy valaki teszi a dolgát vagy jól teszi, azokról már nem is beszélve, akik nem is teszik a dolgukat.
A nagy tudású akadémikusokra általában az a jellemző, hogy szerényen viselkednek a társaságban.
A féltégla a színe, amellyel egyesek a mellüket verik, mindig az aktuális hatalom színével azonos.
„Lifteffektus”: a vezető pozícióba kerülő embereknél fellépő hatás eredményeként a hirtelen magas funkcióban kerülők elveszítik valóságérzéküket elfelejtik, honnan jöttek.
„Kleinizmus”: a vezető pozícióba kerülő, alacsony növésű embereknél gyakran fellépő betegség, aminek következtében a vezető mindenki felett álló, mindent tudó, igazságosztó emberként kezd viselkedni. Erre a jelenségre történelmi példák is vannak.
Bunkó ember = „Primitivus parastus”, akinek jelleme nem függ az iskolai végzettségétől.
A szellemi „-suk-sük”-ölés nehezebben szüntethető meg, mint a beszédben előforduló helytelen nyelvhasználat.
„Megfigyelő”: Kocsi János, Sopron
Már előfizethet a Vasárnapi Hírekre, kattintson!