Luigits Tamás, a Magyar Televízió Este című műsorának főszerkesztője
szerint, a közszolgálati-politikai háttérműsoroknak nem kell unalmasnak
lenniük. „Viszonylag stabil, visszatérő közönségről árulkodnak a
számok; négy-hatszáz ezres tábora van az Estének. A görbe kilengéseit
a kereskedelmi adók ugyanabban az időben futó műsorai befolyásolják
legjobban. Kilenc évig dolgoztam kereskedelmi televízióban, ahol a
legfontosabb szempont a nézettség. A közszolgálati adónak azonban nem
csak az a feladata, hogy nézőket gyártson” – mondta.
„Az Este tipikusan közszolgálati műsor, stúdióbeszélgetésekkel. Ezt nem vállalná be egyik kereskedelmi adó sem főműsoridőben. Mi nem terelhetjük a bulvár irányába a műsort, mert a pontos, objektív tájékoztatás az elsődleges feladatunk. Ettől függetlenül azt gondolom, hogy egy közéleti-politikai háttérműsornak sem kell unalmasnak lennie. Amikor az idekerültem, arra törekedtem, hogy minél változatosabb módon dolgozzuk fel a híreket. A beszélgetéseket érdekes, és informatív riportokkal vezetjük fel, a stúdióvitákat is vágóképekkel, grafikákkal, bejátszásokkal tesszük nézhetővé, „televízióssá”. Emellett minél jobban ki szeretném használni a külföldi tudósítói posztjaink adta lehetőségeket” – magyarázta a tévés, aki Moszkvában, Londonban, Párizsban, illetve Pekingben állítana fel új tudósító bázisokat, ha a költségvetés engedné.
A parlamenti tudósításokat a rendszerváltás után nem sokkal még a rá-dióban kezdte, szinte „beköltözött” a házba, 1997-től a TV2 belső munkatársaként folytatta az Országházban. „Életem egyik legizgalmasabb időszaka volt, amikor belülről láthattam, hogyan épül fel szinte a semmiből egy tévéadó. Azt gondolom, hogy akkor valami újat tudtunk hozni a híradózásban. Ez persze nem az én érdemem, hiszen nem kitalálója, hanem végrehajtója voltam a terveknek. A képernyő mindig vonzott, de máig zavar, ha felismernek. Nehezen kezelem ezt a helyzetet, talán ezt tartott vissza attól, hogy műsorvezetői állásért harcoljak” – mondta. „A szakmát szabadidősporttal és parlamenti tudósítással kezdtem, párhuzamosan. Két olyan műfaj, aminek semmi köze egymáshoz. Nem fenyegetett a veszély, hogy belefásulok valamelyikbe. Időnként persze az embert fárasztja a politika. Amikor felkértek, hogy legyek az Este főszerkesztője, az is motivált, hogy ez a műsor nem csak a politikáról, hanem tágabb értelemben vett közéletről, időnként fociról, máskor kultúráról is szól. De az újságírás csúcsa, úgy gondolom, a „hardnews” a belpolitikai parlamenti tudósító. Az Egyesült Államokban a Fehér Ház tudósítóját komolyan megbecsülik. Egyik kollégám egyszer megkérdezte tőlem a Parlamentben, hogy miért megyek a TV2-höz, mire én azt válaszoltam, hogy előre akarok lépni. Erre ő: hová előre, le akarsz esni a karzatról?” – nevetett.
Luigits Tamás gyerekkorától tanárnak készült, követve a családi hagyományokat. „Biológia-kémia szakon végeztem az ELTE-n. A rendszerváltás környékén geológia tanárommal arról beszélgettünk, hogy mit tehet az egyén a társadalmi változásokért. Azt gondoltam, hogy a tanításban meg van a lehetőség arra, hogy sok emberhez eljuttassam gondolataimat. Hamar rájöttem azonban, hogy kevés egyetlen osztályterem: nagyobb közönséghez akartam szólni. A tanárképző után a Magyar Rádióban gyakornokoskodtam, a Krónikánál. Mikor még riporterekkel jártam terepre megfigyelni, hogyan dolgoznak, egy alkalommal találkoztam Havas Henrikkel. Azt mondta, ne vesztegessem az időm, most érkezik a román honvédelmi miniszter, aki Für Lajossal találkozik. Havas azt kérte, tudósítsam a Déli krónikát. Ezzel csak az volt a baj, hogy a találkozó délben még el sem kezdődött... Nagyon meg voltam illetődve, de összekaptam magam, és nem merültem el a mélyvízben” – emlékezett vissza.
A főszerkesztő mindig ott szeret lenni, ahol a legfontosabb dolgok történnek. „Az izgat, hogy mitől olyan a politika, amilyen, ha beleláthatok abba, hogyan születnek a politikai döntések, hogyan kormányozzák az országot, ha a politikusokkal beszélgetve megérthetem az okokat. Ebben a dimenzióban érzem jól magam. A mindennapi jelenlét hiányzik a legjobban a Parlamentben töltött évekből. Előfordult, hogy hajnali négyig ültem a plenáris ülésen, majd aludtam egy kicsit az asztalra dőlve, és reggel nyolckor már bizottsági ülésen voltam. Most megkeresem a politikusokat, és átbeszéljük a fontos történéseket. A korrektség a tudósító legfőbb erénye. Az ember nem lehet részrehajló, hiszen az egész Parlament munkájáról kell beszámolnia. Nem vagyok egyik oldal embere sem, de mindenkivel megtalálom a hangot. Azt hiszem, a politikai korrektség tartott eddig a pályán.”
Á.D.
Már előfizethet a Vasárnapi Hírekre, kattintson!