Az MSZP kongresszusa Mesterházy Attilát választotta a párt miniszterelnök-jelöltjének szombaton. Lendvai Ildikó bejelentette: az országos listát 70 százalékos, a miniszterelnök-jelöltet pedig 90 százalékos többséggel választották meg a küldöttek.



A pártelnök szerint a döntés bizonyítja, hogy a magyar baloldalnak van jövője. Úgy fogalmazott: Mesterházy Attilának ugyan nehéz dolga lesz, mert „a politika veteránjával”, a múlt emberével kell megküzdenie, de mégsem lesz olyan nehéz dolga, mert a jövő mindig legyőzi a múltat, a csapat pedig erősebb az egyénnél.
Zárt üléssel, a napirend elfogadásával kezdődött meg az MSZP miniszterelnök-jelöltet választó, az országos listáról és a választási programról döntő kongresszusa szombaton Budapesten. Havas Szófia az MSZP-kongresszuson bejelentette, hogy négy politikustársával együtt visszaadja az MSZP országos listáján kapott helyét. Ezt azzal indokolta, hogy nem elégedettek a női kvóta érvényesülésével a 90. hely után. Az MTI információi szerint az országos listáról visszalépett a 91. helyen lévő Havas Szófia, a 94. Vidorné Szabó Györgyi, a 96. Juhászné Lévai Katalin, a 170. Kunszt Márta és a 172. Körösiné Bódi Judit. Lapzártánkig csak Havas Szófia erősítette meg visszalépési szándékát. A szabályok szerint a párt országos választási bizottsága póttagokkal tölti fel a megüresedő helyeket. Havas Szófia közölte: méltatlannak tartja a szakpolitikusok helyét a listán. Ez egy bizonyos értékítélet, amit tudomásul kell venni – tette hozzá.

Az MSZP kongresszusa módosításokkal elfogadta kézfeltartással a párt választási programját szombaton. Az MTI szerint még reggel elbukott az a javaslat, hogy folytassanak politikai vitát az országos listaállítás módjáról. Ezt a javaslatot Tóth Károly tette, de a küldöttek többsége nem támogatta. Szili Katalin, az Országgyűlés volt elnöke – a jobboldali napilap értesülésével ellentétben – végig jelen volt a kongresszuson.
Mesterházy Attila közölte: a baloldalnak és az MSZP-nek egységre van szüksége. Az MSZP újonnan megválasztott miniszterelnök-jelöltje szombaton a párt kongresszusán elmondott beszédében a nemzeti minimumok közzé sorolta azt, ha az egész politikai elit a szegénység elleni küzdelmet tekinti legfontosabb feladatának egymás lejáratása helyett. Hozzátette: nemzeti minimum, hogy az államnak mindenhol szerepet kell vállalnia az egészségügyben, az oktatásban, a munkahelyteremtésben. Mesterházy szerint nemzeti minimum az is, hogy ha elismerik, mindenkinek fáj Trianon, csak éppen eltérő választ adnak erre. Ugyancsak nemzeti minimumnak nevezte, ha elismerik, hogy roma és nem roma állampolgárok számára egyaránt a legnagyobb probléma a munkahely és a biztonság.
Az MSZP miniszterelnök-jelöltje azt mondta: az MSZP-nek az összefogás az ereje. Kifejtette, hogy a pártnak a választási küzdelemben olyan csapatként kell működnie, amely generációs
együttműködésre, a lendületre és a tapasztalatra épül egyszerre. Úgy fogalmazott, az MSZP különböző irányzatai, személyiségei – megemlítette Szili Katalin, Baja Ferenc, Gyurcsány Ferenc és Vitányi Iván nevét –, akkor segítik a pártot, ha olyanok, mint a párhuzamosok: a végtelenben találkoznak. „Külön utakon senki nem lehet sikeres” – hangoztatta.
Mesterházy megismételte korábbi kijelentését: kemény riválisa, de nem ellensége lesz a mérsékelt jobboldalnak, és kérlelhetetlen ellenfele lesz a szélsőjobboldalnak. A miniszterelnök-jelölt szerint nincs jobb- vagy baloldali Magyarország; a baloldali emberek számára is ugyanolyan fontos, hogy a magyar vállalatok, a magyar agrárium
erősödjenek, és hogy a határon túli magyarok szülőföldükön büszkén élhessenek.
Az előző szocialista kormányok tevékenységéről szólva elmondta: lehet, hogy olykor elfelejtkeztek a társadalomról, túl gyorsan haladtak, túl sok mindent akartak megváltoztatni, amiben a társadalom nem mindig követte az MSZP-t. A Bajnai-kormány legnagyobb eredményének azt tartja, hogy visszaadta az adott szó hitelét – közölte, hozzátéve, hogy a kabinet által elért eredmények biztos alapnak számítanak, ami lehetővé teszi az új baloldali politikát. Mint mondta, a kampányról nem beszélni kell, hanem csinálni. Az MSZP őszinte, intenzív, büszke kampányra készül – jelentette ki Mesterházy Attila. Kiemelte, hogy az MSZP és a baloldal szempontjából különösen nagy tétje van a következő választásoknak: az, hogy Magyarország meg tudja-e őrizni a demokratikus hagyományokat. A kormányfőjelölt szerint az MSZP egyet tehet: felemeli a fejét, kihúzza magát és megmutatja, hogy győzni akar. Mint mondta: a kampánycsapat felállt, Szigetvári Viktor a kampányigazgató. Mesterházy Attila úgy zárta beszédét: „Éljen Magyarország! Hajrá MSZP!”
Bajnai Gordon szerint ismét azt kell mondani, hogy „fájni fog”, de már nem a további esetleges megszorítások miatt. Szerinte inkább az fog fájni az egész országnak, ha bárki felelőtlenséggel, populizmussal, vagy csodavárással vág neki a választásnak. A kormányfő az MSZP kongresszusán beszélt szombaton azt követően, hogy a küldöttek megválasztották Mesterházy Attilát miniszterelnök-jelöltnek.
A miniszterelnök szerint aki felelőtlenül, populista módon vagy csodavárással vág neki a választásnak, az a visszaszerzett bizalmat, a stabilitást, a tartós növekedést kockáztatja, és néhány év múlva majd megint jönnie kell valakinek, aki kimondja, hogy fájni fog. Bajnai szerint nem lehet lazítani, a válság addig tart, amíg nem lesz érezhetően több munkahely. A kormányfő a szocialistáknak azt mondta: vállalják az eredményeket, és vitatkozzanak azokkal, akik ezeket elvitatják, megkérdőjelezik, de boldogan osztogatnák a gyümölcseit.
– A mostani áldozatvállalás eredményeként, a várható négy százalékos gazdasági növekedés következtében a következő parlament 2000 milliárd forintot tud elosztani úgy, hogy ezzel nem veszélyezteti majd a stabilitást – mondta Bajnai. A miniszterelnök egy tortához hasonlította ezt az összeget, amelyet szerinte nem szétosztogatni, hanem bölcsen kell szétosztani a múlt, a jelen és a jövő között. Bajnai kiemelte: a tortaszeletek növeléséhez folytatni kell a modernizációt és a „halogatott, megakadályozott, elgáncsolt, félbeszakadt” reformokat. Példaként az önkormányzatokat, az oktatást, a közszolgálásokat említette.
Lendvai Ildikó szerint MSZP az elmúlt 20 évben az „előre és balra” kettős kötéssel volt sikeres, és most is ez a feladat áll előtte; most az MSZP-nél is időszerű az „egy a tábor, egy a zászló” gondolata – tette hozzá. A pártelnök úgy vélte, most az MSZP-nél is időszerű az „egy a tábor, egy a zászló” gondolata, de náluk ez a demokrácia megőrzését, a modern, európai Magyarország megerősítését jelenti, ellentétben azzal, ahogyan ezt korábban a Fidesz elnöke használta. Szerinte ugyanis Orbán Viktornál ez a szlogen „politikai ledarálást” jelentett. Az MSZP ezt viszont nem értelmezné sem politikai uniformizálásként, sem pedig „egyszínű zászlóként”. Lendvai azt mondta: az MSZP-nek baloldali gyűjtőpártnak, néppártnak kell maradnia, de ha kell, demokratikus gyűjtőpárti szerepet is vállalnia kell.
A pártelnök kifejtette: Horthy fehér lova vagy Bartók Béla között kell választani; „különítményesek, vagy a demokrácia rendje, leszedik-e kedvenc könyveinket a könyvespolcokról, kiviszik-e a könyvtárakból, vagy követhetjük-e saját értékeinket, ízlésünket, listába írják-e, hova szavazunk, kigyűjtik-e a címeket, fenyegetnek-e leszámolással, vagy természetesnek tartják a demokrácia iránt elkötelezettek békés párbeszédét”. – Csak az övék Magyarország, vagy mindannyiunké, a kérdés ez – tette hozzá Lendvai Ildikó. 

Már előfizethet a Vasárnapi Hírekre, kattintson!