A független Ukrajna története – a kárpátaljai magyar tannyelvű
oktatást tekintve – visszalépések sorozata, amelynek következtében mára
„hadiállapot” alakult ki a magyar kisebbség oktatásában – hangzott el a
Kárpátaljai Magyar Pedagógus Szövetség (KMPSZ) szombaton Beregszászon
megtartott soros évi közgyűlésén.
MTI-hír szerint a több mint kétezer magyar pedagógust tömörítő KMPSZ tanácskozásán elmondott elnöki beszámolójában Orosz Ildikó hangsúlyozta: a nemzetiségi tannyelvű oktatás ellehetetlenítésére irányuló intézkedéseket a központi állami szervek generálják, míg Kárpátalján, megyei szinten egyelőre jobb a helyzet, mert a helyi hatalom még kiáll a magyarok oktatási jogainak biztosítása mellett. Kérdés azonban, hogy meddig – tette hozzá a KMPSZ elnöke, aki szerint semmi jót nem ígér a jövőre nézve az, hogy az utóbbi időben az ukrán állami televízióban, fő műsoridőben a kárpátaljai magyarok ellen uszító dokumentumfilmeket mutatnak be, amelyek azt sugallják a nézőknek, hogy az alaptalanul követelőző magyarok visszaélnek az ukrán állam jóságával.
Brenzovics László, a kárpátaljai megyei tanács (közgyűlés) elnökhelyettese, egyben a Kárpátaljai Magyar Kulturális Szövetség (KMKSZ) alelnöke felszólalásában reménykeltőnek nevezte, hogy az anyaország „teljes mellszélességgel” kiállt a kárpátaljai magyar oktatás ügye mellett, beleértve a kormányzatot és az országgyűlési pártok majdnem mindegyikét.
Már előfizethet a Vasárnapi Hírekre, kattintson!