Közös nyilatkozatban cáfolták a vezető szlovákiai napilapok kiadói és
főszerkesztői Robert Fico kormányfő állításait, miszerint a média
összefogott volna politikai likvidálása érdekében.

„Helytelennek és sértőnek tartjuk a kormányfőnek az újságírókkal szembeni fokozódó, vulgáris jelzőkkel teli támadásait” – olvasható a közös nyilatkozatban, amely pozsonyi MTI-tudósítás szerint Fico miniszterelnök hazudik címmel jelent meg a lapok szombati kiadásának első oldalán.
Fico a múlt héten az Irány-Szociáldemokrácia (Smer) párt évfordulós ünnepségén, majd egy sajtóértekezleten azt állította: a szlovák napilapok kiadói és főszerkesztői találkoztak, hogy összehangolják tevékenységüket a személye, pártja és a kormány elleni támadások érdekében. A kormányfő ezt „maffiamódszernek” minősítette. Szerinte ez gyakorlatilag azt jelenti, hogy a sajtó átvette a politikai ellenzék szerepét. Az érintettek tagadják, hogy ilyen találkozóra sor került volna. A kormányfőnek jogában áll minden legális eszközt felhasználni arra, hogy megvédje igazát, „nincs viszont joga átlépni a tisztesség határát és a társadalomban a média és az újságírók ellen hangulatot kelteni” – vélik a kiadók és a főszerkesztők.

Már előfizethet a Vasárnapi Hírekre, kattintson!