Mit ér az ász, ha valaki betlire játszik? Nem bonyolult, aki tud
ultizni, az tudja, hogy ásszal a kézben is neki lehet futni egy
betlinek, csak jó lapleosztás kell hozzá. Ha meghajthatók a partnerek,
vagyis már nincs ütőlapjuk,  akkor az ász elpasszolható.

Nagyjából ez történt. Már szinte semmilyen ütőlapjuk sincs a szocialistáknak, és most az Állami Számvevőszék, az ÁSZ is elveszett a számukra. A Legfelsőbb Bíróság elnöke nem tartja túl sokra a baloldalt. A legfőbb ügyész senkihez sem nyúlt azóta, hogy kinevezték, vagyis a szervezet a Fidesz idején kialakított lapokkal, leosztással játszik. Most nem említem a köztársasági elnököt, és nem említem az Alkotmánybíróságot sem, mert akkor elborulna az olvasó agya, hogy a vizitdíjas népszavazást olyan Alkotmánybíróság engedte, amelyben látszólag a baloldallal szimpatizálók voltak többségben.
Jut eszembe: a jó lapleosztás, vagyis a hatalmi struktúra része lenne még a hatalomgyakorlás szempontjából egyáltalán nem lényegtelen helyen, a parlamentben a többség előállítása, ami ugye nincs meg, mert csak alkalmi a külső támogatás. 
Ha már a lapleosztásnál tartunk, akkor ne feledkezzünk meg az önkormányzatokról sem. Elsőként a fővárosról, ahol szintén szétment a koalíció. Aztán az önkormányzatokhoz tartozó összes intézményről, iskolákról, kórházakról, színházakról, vagy például a kerületekről, amelyek közül legutóbb a nyolcadik lett az ultira játszó partneré.
Csak annak kapcsán sorolom az intézményeket, hogy a parlamenti pártok nem tudtak megállapodni az Állami Számvevőszék elnökének sorsáról. Ez csak akkor lenne hír, ha bármiben meg tudtak volna állapodni az elmúlt három évben.
Érdekes, hogy merre húz az Állami Számvevőszék? Magyarországon igen. Mert az alkotmányosság csak úgy garantálható, ha az egymástól független intézmények folyamatosan ellenőrzik a demokratikus játékszabályok betartását.
Ha egyetlen párt vagy hatalmi tömörülés elkötelezettjei lesznek a fontos intézmények vezetői, akkor az csak egy demokráciaparódia lehet. Az ÁSZ-ról évek óta lehetett tudni, hogy belerángatják a bonyolult játszmába. A szocialistáknak pedig azt kellett volna kiszámolniuk, hogy az is betli, ha nem lesz elnöke az intézménynek, és az is betli, ha nem tudnak megállapodni olyan helyettesről, aki legalább idejében észreveszi, ha politikai megrendeléseket kap, esetleg jobbról az Állami Számvevőszék.
Amikor a szocialisták a párt frakcióvezető-helyettesét nevezték meg alelnökjelöltnek, akkor nyilvánvaló volt, hogy betlire játszanak. Pártmegszállást terveznek egy, a pártok és a kormány ellenőrzésére kitalált szervezetnél. Ezt a Fidesz nem fogadhatta el. A héten aztán nyilvánvalóvá vált: a Fidesz viszont ultimátumot adott. Megint. Csak olyan alelnököket támogat, akik egyértelműen köthetők a jobbhoz. Vagyis ismételten nincs megállapodás. Persze azért a játék nem áll le.
Ász (ÁSZ?) nélkül már nyugodtan bemondhatja az országos terített betlit akárki…

Vicsek Ferenc

Már előfizethet a Vasárnapi Hírekre, kattintson!