Magyar Attila: a közönség azonnal zsűriz

„Már a válogatások alatt is azt gondoltam, hogy a közönség a döntő, a továbbjutásos rendszer inkább a szórakoztatás része. A versenyzőknek is elmondom, ez csak egy játék, nem a helyezés alapján kell megítélniük magukat. Akin most többen nevetnek, az aznap jobban teljesített, csupán erről van szó. Van egy-két kedvencem, olyan is, aki az előző adásban kiesett. Én is megjegyzem őket, hiszen a budaörsi színházban művészeti vezető vagyok, ki tudja, mit hoz az élet” – tette hozzá a színész, aki maga is kirándult a stand up comedy világába. „Meg kell mondjam, borzasztó nehéz műfajt ismertem meg. Három-négy mondatonként viccesnek kell lenni, nincs mese: a közönség azonnal zsűriz. Magam is megpróbáltam, tíz-húsz percet el tudok dumálni, de inkább színészi elemekre helyezve a hangsúlyt. Néha nézem az angol, német stand up műsorokat, és bár sokat nem értek belőlük, úgy tűnik számomra, hogy Magyarországon még rengeteg a felfedezetlen irány. Pantomimesek, párbeszédek a közönséggel, maratoni fellépések, kőkemény politizálás, amin inkább megrettennek, mint nevetnek az emberek. Színészként azt hiszem, minden lehetőséget érdemes megragadni. A mi szakmánkban az ember azt gondolja, hogy ő a legjobb, hiszen ha nem így gondolná, nem tudna kiállni a színpadra. Mondhatnám: Robert De Nirónak látjuk magunkat” – magyarázta.
Egészségesnek tartja, és nem csak szívesen vállalja, de szereti is a film-vagy reklámszerepeket. „A műsorvezetés is valami olyasmi, mint egy szerep. Ha tréfálkozni akarnék, azt mondanám: „darab-darab”. Ma a szórakoztató műsorok világát éljük, nehezen mondhatná valaki, hogy nem skatulyázzák be. A színészt mindig arra használják, amire való; ha humoros, akkor arra, hogy humoros legyen. Bár a skatulya szó helyett szívesebben használom a szakosodást. Mi ugyanúgy specializálódunk, ahogyan az orvosok teszik. Az a legnagyobb különbség, hogy a például színész elvállalhatja, ha egy napra esik akár három feladat. Az egyik talán nem fog megvalósulni, mert nem jut rá pénz, a másik terv hasonló okokból mehet füstbe, míg a harmadik végül összejön. Nem mi irányítjuk a válogatásokat. A tévés szerepeket nem jelentkezés alapján osztják ki, a kilincselés sosem vezet célra” – mondta Magyar Attila, aki hetedikes iskolásként szállt be egy amatőr színjátszó társulatba Debrecenben. „Tizenkét évesen legfontosabb elfoglaltságom az volt, hogy Lázár Ervin meséiből, a Toldiból, vagy A Pál utcai fiúkból készüljek – előadásra. A gimnázium is kevésbé érdekelt, mint a színjátszás, ezért tanulmányi eredményeim alapján hiába is jelentkeztem volna a jogra, vagy műszaki főiskolákra. Megismerkedtem a virágkötészettel, plakátragasztással, kőművességgel, illetve egy hidegburkoló melletti segédmunkás életével. A nyolcvanas évek vége felé, pedig mindenki rockzenésznek indult, én is próbálkoztam a dologgal... Később jött a színművészeti, és innentől már, hogy úgy mondjam, „kényszerpályára” kerültem, hiszen innen már csak színész lehettem” – emlékezett vissza.
Magyar Attila kerüli a felületes munkát. „Nem szoktam azonnal visz-
szanézni magam; általában várok három-négy hónapot, annyira kritikus vagyok magammal szemben” – nevetett. „Megpróbálom részletesen megismerni a műsor menetét, mert papírt nem szeretek használni. Megtanultam a neveket, e-mail címeket, telefonszámokat is, mert úgy gondolom nem állna jól a kezemben egy Mondom a magamét feliratú táblácska, amiről puskázok. A fellépőkkel pedig amennyit tudok, beszélgetek, már órákkal a felvétel előtt együtt vagyunk az épületben. Mire szólítom őket, megismerkedünk. Számukra én is egy kapaszkodó vagyok. Talán többet akarok tudni a műsorról, mint amennyi rám tartozik, de a részletek nélkül nem érzem jól magam.”

Á.D.

Már előfizethet a Vasárnapi Hírekre, kattintson!