Már csak két nap áll azok rendelkezésére, akik biogázüzem kialakítására
igényelnének támogatást. A kérelmeket december 15-ig lehet a
Mezőgazdasági és Vidékfejlesztési Hivatalhoz benyújtani – tudtuk meg
Soproni Horváth Lajos szóvivőtől.


Biogáz szerves anyagok, baktériumok által, anaerob körülmények között történő lebontása során keletkezik. A biogáz – szemben más alternatív energiaforrásokkal – tárolható, és előállítása
során gyakran környezeti veszélyt jelentő hulladékokat is ártalmatlanítanak.
Biogázüzem létesítésére támogatási kérelmet azon ügyfelek jogosultak benyújtani, akik szarvasmarha, sertés vagy baromfi állatfajok esetén legalább 200 állategység szinten tartására vállalnak kötelezettséget, valamint megfelelnek a jogcím rendeletben meghatározott egyéb benyújtási feltételeknek.
A támogatás mértéke az előállított energia értékesítésének arányától függ. Amennyiben a termelődő energia, illetve energiahordozó több mint felét értékesítik, a támogatás mértéke, a megvalósítás földrajzi helyétől függően, az elszámolható kiadás legalább 25%-a és legfeljebb 50%-a lehet.
Abban az esetben, ha a termelő az előállított energia felét, vagy kevesebb, mint a felét értékesíti, akkor a támogatás mértéke az elszámolható kiadás legfeljebb 40%-a, fiatal mezőgazdasági termelő esetén, vagy  KAT vagy NATURA 2000 területen megvalósuló beruházás esetén az elszámolható kiadás legfeljebb 50%-a. Fiatal mezőgazdasági termelő és KAT-területen vagy NATURA 2000 területen megvalósuló beruházás esetén az elszámolható kiadás legfeljebb 60%-a.
Minderre az Európai Mezőgazdasági és Vidékfejlesztési Alapból, az állattartó telepek korszerűsítéséhez nyújtandó támogatások részletes feltételeit tartalmazó 27/2007. (IV. 17.) FVM-rendelet kínál lehetőséget.

P. É.

Már előfizethet a Vasárnapi Hírekre, kattintson!