Budapesti squashakadémia északír úrral

Pontosabban március 13-ig vallhatja magát ennyinek, a tavaszelőn kerek évfordulós születésnapja következik Colin White-nak, aki 1992-ben érkezett hozzánk, igaz, eredetileg csupán két hétre. Aztán 17 év lett belőle, s ahogy a helyzet kinéz – hiszen jövőre nősül, magyar lányt vesz feleségül – az új hazában még további „pluszesztendők” várnak rá. Amit egyáltalán nem bán, sőt…
Mindezt magától a szigetországi „majdnem honfitárstól” tudom meg, a Pro Squash Akadémián, amelynek ő a vezetője, vagy helyesebb talán mindenesének mondani, mert párhuzamosan versenyszervező, teremőr, raktáros, felszerelésfelelős, csapatfőnök, „másodállásban” pedig még a magyar válogatott szakmai irányítója, szövetségi kapitánya is, de leginkább vezetőedző ő a Griff Hotel halljában fellelhető, átlátszó falakkal körülvett játék ketrecek, vagyis squash-pályák alkotta sportági intézményben, ahol az edzések, vagy éppen a meccsek folynak. Reggeltől estig itt van, a hétvégén meg a versenyek, különböző tornák adnak feladatot neki, egyszóval garantált a tartalmas és folyamatos kapcsolata a honi fallabdával.
„Kétéves az egyesületünk, öt férfi és női felnőtt-, továbbá három szeniorcsapatunk van, s úgy másfél tucat gyerek is itt edz nálunk. De mindenki nem tud idejönni, nem tud hozzánk járni, ezért is nagy dolog, hogy a budapestin kívül pár hónapja sikerült beindítani Budakalászon egy új squashközpontot. Ott húsz gyerekkel kezdtünk, remélem, az is kifutja magát, amint a magyar fallabdasport jövőjét illetően is biztos vagyok a hosszú távú sikerben” – így „Fehér úr”, vagyis Colin White, akinek töretlen elszántsága a bő másfél évtized alatt, mióta nálunk-köztünk él, jottányit sem csökkent az őt régebb óta ismerők szerint. Csak a magyartudásával akad gond, tisztában van vele, hogy bizony beszélhetné jobban is, szebben is a nyelvünket, mert a diskurzusunk közben hol angolra át-, hol magyarra visszaváltva „squasholunk”, legalább is verbálisan. Azazhogy a sporttól is el-elrugaszkodunk, hiszen korántsem szokványos dolog, hogy egy belfasti fiatalember fogja magát, és Budapesten köt ki, a rendszerváltás nyitányán, a kelet-közép-európai valóság egyik nagy fordulatánál, az itteni változások első éveiben. Innen hamar eljutunk az írek és az angolok konfliktusáig, az északír tartományok brit katonai megszállásához, az IRA terrorszervezet merényleteihez, s már benne is vagyunk nyakig a legújabb kori történelemben, hogy aztán megint békésebb vizekre evezzünk vissza. Elvégre alapvetően mégiscsak a squashról, a Pro Squash Akadémiáról jöttünk össze beszélgetni…
„Amikor megérkeztem, nem nagyon jegyezték a világban a magyar fallabdázást” – értünk egyet az alaptételben. Miként abban is, hogy Colin White szerződtetésétől se lehetett azonnali csodát, vagy legalább gyors és érdemi előrelépést várni. A jövevénynek – hiába tartozott a squash világának közvetlen élvonalához, hiába jegyezték nagyon magasan, s derült ki, hogy legalább annyira remek érzéke van az edzősséghez, mint a játékhoz, hogy a pozitív életszemlélet jellemzi, hogy megvan benne a kellő elszántság és kitartás – keményen meg kellett küzdenie a sikerért, a talpon maradásért, az eredményességért, egyáltalán: önmaga elfogadtatásáért.
„Sok ellenséget is szereztem nyilván, de még több barátot a 17 év alatt. Ma már a nemzetközi elitben tartják nyilván Krajcsák Márkot, momentán a 41. a világranglistán, senki se hitte akkoriban, hogy egyszer ilyesmi is előfordulhat majd. Roppant kevés klub volt a kilencvenes évek elején, aki játszott, zömmel kiöregedett teniszező volt, utánpótlás semmi. Aztán lassan beindult az egész, egyre többen kezdtek el squashsal foglalkozni, bár 99-ben, az akkori első nagy nemzetközi megméretésünkkor, az Európa-bajnokságon még én is beszálltam, játszottam a csapatért, s messze én voltam a legidősebb a magam akkori 29 évével.” Közbevetésemre, hogy mért éppen a fallabdát választotta annak idején, mért nem a focit vagy a rögbit, ami az íreknél, angoloknál népszerű, kedvelt, ráadásul eredményes sport is, ezt válaszolta: „Nézz rám, ezzel az alkattal rögbizni? A futballt, meg a teniszt kipróbáltam, de csak a squash ragadott meg igazán. Ráadásul kezdettől inkább tréner voltam, vagy annak éreztem magam, mint játékosnak. Ezért is maradtam itt, s lett a két hétből hosszan tartó együttlét. Mondhatni, házasság, amelynek ténylegessége 2010-ben a magánéletemre is kiterjed, megnősülök, magyar lányt veszek feleségül.” Honvágy? Család?
„Néha nagyon hiányzik Belfast, akkor ki-kiugrok, elrepülök a szüleimhez, testvéreimhez, de aztán idevágyom megint, s jövök vissza Budapestre, ahol szintén nagyon otthon érzem magamat. Szeretem ezt a várost, tetszik, szép is, biztonságos is. És itt vannak a feladataim. A magyar squasht felemelni még magasabbra. Sok ügyes, tehetséges játékos van Magyarországon, s hogy eredmény is legyen, tömeg kell, nagy utánpótlás, rengeteg gyerek, aki ezt a sportot űzi. A Pro Squash Akadémia ott volt a minapi nagy sportágválasztón is, bemutatkoztunk, jönni fognak a fiatalok ide is, Budakalászra is. A sok gyereknek sok-sok verseny is kell, kupák, tornák, meg nagyon jó közösségi élet, ami nálunk megvan. Jól állunk talentumokkal is, itt van a 17 éves Gubi Ramón, profi akar lenni, erre teszi fel az életét, céltudatos, ügyes, ígéretes versenyző, akárcsak a lányoknál az alig 14 éves tehetség, Kiss-Máté Csenge, sokra fogják vinni mindketten, sikeresek lesznek, ebben egészen biztos vagyok. Hogy tíz év múlva mi lesz? Az akadémiánkról kikerülő fiatalok fémjelezte erős magyar squashéletet, kiváló utánpótlást látok magam előtt. Ezért vagyok Magyarországon, ezért dolgozom, oktatok boldogan itt tovább.”

(Jamzon)

Már előfizethet a Vasárnapi Hírekre, kattintson!